dezinformáció

Mi a bűne a dezinformáció ellen küzdő európaiaknak, akiket a Trump-kormány cenzúrát kiáltva tiltott ki az Egyesült Államokból?

Az öt kitiltott személyt összeköti a nagy techcégek működését szabályozó uniós rendelet, ami miatt decemberben az Európai Bizottság megbüntette Elon Musk platformját. Ez alapján úgy tűnik, Trumpnak leginkább az európai digitális szabályozással van baja.

Alkoholmérgezés Iránban, gyilkosság Etiópiában – milyen valódi károkat okoznak az álhírek?

Krekó Péter: „Épül egy teljesen virtuális valóság”

Egy olyan társadalomban, ahol erős a polarizáció és gyenge az álhírekkel szembeni ellenállás, az AI totális elbizonytalanodáshoz vezethet – véli Krekó Péter, aki interjúnkban arról is beszélt, hogy a deepfake-ek akkor is hatnak ránk, ha tudjuk, hogy hamisak.

Tízből négy magyar saját bevallása szerint sosem ellenőrzi, amit a Facebookon olvas

„A szólásszabadság talán valaha volt legkomolyabb korlátozását látjuk az Egyesült Államokban”

De legalábbis a McCarthy-korszak óta biztosan nem volt még olyan súlyos a helyzet, mint a második Trump-elnökség idején – mondta a Lakmusznak Nina Jankowicz dezinformációkutató. Interjúnkban arról is beszélt, hogy 2020 a dezinformáció elleni küzdelem aranykora volt, ma viszont már abban sincs egyetértés, hogy az álhírek veszélyesek a demokráciára.

Mesterséges intelligenciával felturbózott orosz dezinformációs kampány fenyegette a moldovai választást

Nyilvánvaló AI-hamisítvánnyal próbálják bizonyítani, hogy Trump megváratta a megalázott európai vezetőket

A Vadhajtások által is közölt képen még a lábak száma sem stimmel, a szereplők többsége pedig nem hasonlít a Trumppal tárgyaló európai vezetőkre.

Szajhának bélyegzés és AI-manipuláció: így támadják dezinformációval a nőket és az LMBTQ-közösséget Grúziában

Míg korábban főként orosz forrásokból terjedt a nemi alapú dezinformáció Grúziában, 2024-ben felerősödött a helyi kormányközeli média szerepe. Az elsőszámú célpontok nyugati politikusok és kormányellenes tüntetők, aktivisták voltak.

Nagyot zuhant és nemzetközi összevetésben sereghajtó a magyarok közmédiába vetett bizalma

Pride-hatás: ezekkel a megtévesztő tartalmakkal támadták a Budapest Büszkeség felvonulást

Az Origónak és a HírTV-nek kapóra jött egy maszturbáló férfi. Orbán Balázs régi képeket osztott meg. Geert Wilders lenácizta Karácsonyt, a Magyar Nemzet pedig a milánói Pride-ig ment egy álhírért.

Aki Magyarországon elhiszi a dezinformációt, az jellemzően nagyon elhiszi

Egy régiós országokat összehasonlító kutatás szerint Magyarországon nem hiszik el kiugróan sokan a dezinformációt tartalmazó állításokat, például azt, hogy az ukránok népirtást követtek el a Donbaszban. A dezinformációra fogékony rétegen belül viszont nálunk vannak a legtöbben azok, akik erősen azonosulnak a hamis állításokkal.

Magyarország az állami dezinformáció kísérleti terepe

Mit tudunk arról, hogy használt-e hangágyút a szerb rendőrség a március 15-i tüntetésen?

A Meta nemcsak segítette az orosz propaganda terjedését, hanem profitált is belőle

Miért pont a magyarok fogékonyak ennyire a dezinformációra?

Közép-Európában nem túl fényes a helyzet, de a csehek és a szlovákok nálunk valamivel ellenállóbbak az álhírekkel szemben. Mennyit számít ebben a történelmi múlt, a propaganda vagy akár a politikai hovatartozás? Krekó Péter szociálpszichológus és Molnár Csaba kutató a Lakmusz podcastjában.