Teczár Szilárd

Kinek nagyobb a kétharmada?
A Tisza nagyobb támogatottságot szerzett, mint a Fidesz a 2010 után kialakított saját választási rendszerében bármikor – akkor is, ha nem a leadott szavazatokhoz, hanem az összes választópolgárhoz viszonyítunk.
A „szuperjósok” a végére elég biztosak lettek a Fidesz vereségében

Mi igaz abból, amit a Tisza programja állít a Fidesz nem működő Magyarországáról?
A Tisza-program 30 számadatot hoz annak alátámasztására, hogy Magyarország 2010 óta katasztrofális állapotba jutott. A nyilvánosan elérhető statisztikák alapján ellenőriztük a párt társadalmi látleletét.
Bravúr: a kormánymédiának sikerült az elhangzottak teljes ellentétét kihozni Felcsuti Péter interjújából
Kapitány István tavaly nyári interjúját forgatta ki a Mandiner, hogy hihetőbbé tegye a Tisza állítólagos energiatervét

40 ezerrel lettek többen a határon túli levélszavazók 2022 óta, de a növekmény nagyobbik része nem a szomszédos országokban jött össze
Miután megkaptuk az adatokat a Nemzeti Választási Irodától, most először tudjuk összehasonlítani a négy évvel ezelőtti levélszavazói névjegyzéket az ideivel.
Három európai országot is tudunk mutatni Orbánnak, ahol a magyarnál nagyobb volt a minimálbér-emelés
A „szuperjósok” szerint már az a valószínűbb, hogy veszít a Fidesz
Mi ez a „Zelenszkij-terv”, amivel Orbán riogat?
Tényleg azt mutatják a számok, hogy sokkal több külhoni magyar szavazhat levélben, mint négy évvel ezelőtt?

Mi igaz a kormány jelentéséből, amiben Brüsszel sötét terveit összegzik?
Orbán szerint precíz, pontos, oldalszámokkal ellátott összeállítást készítettek arról, hogy Brüsszel elvenné a 13. havi nyugdíjat, az adókedvezményeket és a munkáshitelt. Az Európai Bizottság országjelentésében viszont, amire a kormány hivatkozik, nem egészen ez szerepel.
A Patrióta feltette a kérdést: ha ilyen rohadt hideg is tud lenni, minek aggódjunk a klímaváltozás miatt?
Tényleg magabiztos Fidesz-előnyt mérnek a „mértékadó” közvélemény-kutatók, akik legutóbb jól eltalálták az eredményt?

Most akkor a Fidesz nyer 55:43-ra az Economist szerint, vagy a Tisza győzelmére számít az olvasóik többsége?
A brit laphoz kötött két választási előrejelzés is körbefutott a magyar nyilvánosságban, ráadásul mindkettőt félreértelmezték. Az Economisttal együtt dolgozó kutatócég vezetője segített eligazodni a számokban.