Megválaszoljuk a sokakat foglalkoztató kérdést: hányszor járt Magyar Péter az Európai Parlamentben?
2025. január 30. 09:01
Ezt a cikket 2025
januárjában írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
Jóval többször jelent meg Magyar Péter az Európai Parlamentben, mint ahogy a Magyar Nemzet állította. Azonban az elérhető jegyzőkönyvek alapján így is messze ő a legkevésbé aktív magyar képviselő.
A kormányközeli lapok az új uniós parlamenti ciklus kezdete óta azt állítják, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője ritkán vesz részt a parlamenti munkában. Ezzel párhuzamosan a Fidesz-KDNP képviselői is többször vádolták munkakerüléssel a politikust.
Január 14-én a Magyar Nemzet elemzést tett közzé Magyar európai parlamenti jelenlétéről. Arra jutottak, hogy „Magyar Péter szeptember óta mindössze hat alkalommal jelent meg a munkahelyén”. Számításaik alapján így a politikus órabére 458 ezer forint, amit a képviselői tiszteletdíj, az általános költségtérítés és a parlamenti megjelenésért járó napidíj összeadásával számoltak ki, nyolcórás munkanapokat feltételezve.
Forrás: Magyar Nemzet
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció képviselője és a fideszes Deutsch Tamás ugyanezen a napon az Assist EU oldalára hivatkozva arról számolt be, hogy Magyar Péter az EP döntéshozó plenáris üléseinek mindössze 28 százalékán vett részt.
Magyar Péter a vádakra szintén közösségi oldalán reagált. Szerinte a plenáris üléseknek „jóval több mint a felén” jelen volt, és hiányzásai az árvízi védekezés, valamint a Mennyből az angyal jótékonysági programok számlájára írhatók. „De még így is majdnem kétszer olyan sűrűn vettem részt a szavazásokon, mint a stadion beléptető kapuk hazai legnagyobb szakértője. Tamás, téged ma se látott senki Brüsszelben…” – tette hozzá január 14-i posztjában.
Arról, hogy az EP-képviselők hány napnyi jelenlét után vesznek fel napidíjat, az Európai Parlament nem tesz közzé adatokat, azonban a plenáris és bizottsági ülések jegyzőkönyvei nyilvánosan elérhetők.
Cikkünkben körbejárjuk, hogy:
- milyen szabályok szerint kapják a fizetésüket az EP-képviselők,
- a nyilvános adatok alapján Magyar Péter hányszor jelent meg Brüsszelben szeptember óta,
- és hogy hány plenáris ülésen vettek részt összesen EP-ben ülő magyar politikusok a jelenlegi, 2024 nyarán kezdődő parlamenti ciklusban.
Mennyit keres egy EP-képviselő, és mi alapján?
Minden EP-képviselő azonos összegű alapfizetést kap, amit az Európai Parlament költségvetéséből finanszíroznak. A havi bruttó fizetés összegét 2009 óta az Európai Bíróság bírói alapilletményének 38,5 százalékában határozzák meg. Jelenleg ez 10 802,91 euró, amelyből uniós adók és biztosítási járulékok levonása után a nettó összeg 8 419,90 euró (kb. 3,5 millió forint).
A fizetésen túl a képviselők további juttatásokra is jogosultak:
- Általános költségtérítés: havi 4950 euró (kb. 2 millió forint), amely olyan kiadásokat fedez, mint az irodabérlés, irodaszerek, telefon-, és internetelőfizetés. Azok a képviselők, akik a plenáris ülések kevesebb mint felén vesznek részt egy parlamenti évben, ennek csak a felét kapják.
- Napidíj: 350 euró (kb. 140 ezer forint) minden olyan nap után, amikor a képviselő az Európai Parlamentben tartózkodik vagy a saját országán kívül hivatalos parlamenti találkozón vesz részt. Ez a szállást, étkezést és egyéb kapcsolódó költségeket hivatott fedezni. A napidíj igénylésének feltétele, hogy a képviselő aláírja a jelenléti ívet vagy igazolja a részvételét a külsős programon. Ha a képviselők egy plenáris ülésnapon a név szerinti szavazások több mint feléről lemaradnak, csak a napidíj felét kapják meg, akkor is, ha jelen vannak és aláírják a jelenléti ívet.
A napidíjak rendszere egyébként évek óta viták és botrányok forrása. Holland újságírók például 2018-ban rejtett kamerás felvétellel buktattak le politikusokat, akik aláírták a jelenléti ívet, majd azonnal elhagyták az Európai Parlament épületét anélkül, hogy ténylegesen részt vettek volna az üléseken. Az eset komoly közfelháborodást váltott ki, a politikusok pedig agresszívan reagáltak az újságírói kérdésekre.
Hányszor járt az Európai Parlamentben Magyar Péter?
Azt, hogy egy képviselő összesen hányszor jelent meg az Európai Parlamentben, a napidíjak alapjául szolgáló jelenléti ívekből lehetne megmondani. Az Európai Parlament sajtószolgálata azonban megkeresésünkre közölte, hogy a napidíjak kiszámításához szükséges adatok nem nyilvánosak, mivel ezek „egyéni pénzügyi adatok”.
Ezért – a Magyar Nemzet módszertanához hasonlóan – a hivatalos jegyzőkönyvekre és egyéb nyilvánosan elérhető információkra támaszkodtunk. Jegyzőkönyveket csak a plenáris és bizottsági ülésekről tesznek közzé, így ezek alapján azt lehet megállapítani, hogy Magyar Péter hány ilyen ülésen vett részt, azt nem, hogy hány olyan napon volt bent az EP-ben, amikor nem voltak nyilvános ülések, hanem például frakciótanácskozásokat tartottak.
A plenáris és bizottsági jegyzőkönyvek alapján Magyar Péter a ciklus kezdete óta a Magyar Nemzet január 14-i cikkének megjelenéséig 15 napon jelent meg hivatalos üléseken.
- 10 napon plenáris üléseken vett részt – 2024. július 16-án, 17-én és 18-án; október 8-án, 9-én és 10-én; november 25-én, 26-án és 27-én, illetve december 18-án;
- Öt napon pedig bizottsági üléseken jelent meg – 2024. július 23-án az AGRI (mezőgazdasági) és az AFCO (alkotmányügyi) bizottság ülésén is ott volt, október 3-án és 7-én az AGRI bizottság ülésén vett részt, október 14-én ismét két bizottságban is megjelent, 2025. január 13-án pedig az AGRI bizottság jegyzőkönyvében szerepel a neve.
Ezen alkalmakon kívül november 13-án közösségimédia-bejegyzések tanúsága szerint Magyar szintén a Parlament épületében tartózkodott, bár az éppen zajló plenáris ülésen a jegyzőkönyv szerint nem vett részt. Dömötör Csaba posztolta aznap, hogy épp most találkozott Magyar Péterrel a Parlamentben. Az utazásról Magyar Péter is közzétett egy képet november 12-én, „Irány Brüsszel!” felkiáltással.
Összességében Magyar Péter az elérhető információk szerint a parlamenti ciklus júliusi indulása óta legalább 16 napon volt jelen az Európai Parlamentben.
Hivatalos jelenléti ív a 2024. október 10-i plenáris ülésről. A Magyar Nemzet gyűjtése szerint ezen a napon Magyar Péter nem jelent meg a munkahelyén. Forrás: Európai Parlament
Magyar Péter is túloz a számokkal
„A nemzet portolója, Deutsch Tamás ma munka helyett ismét ordas nagy hazugsággal haknizta körbe a propaganda médiát. Azt állította, hogy az Európai Parlament plenáris üléseinek csak a 28 százalékán vettem részt. Nos az igazság az, hogy jóval több mint a felén ott voltam és a mulasztásaim az árvízi védekezés és Mennyből az angyal jótékonysági programok számlájára írhatók. De még így is majdnem kétszer olyan sűrűn vettem részt a szavazásokon, mint a stadion beléptető kapuk hazai legnagyobb szakértője. Tamás, téged ma se látott senki Brüsszelben…”
-írta Magyar Péter január 14-i posztjában.
Az Európai Parlament nyilvántartása szerint január 14-ig összesen 26 plenáris ülést tartottak (a 2024-es és 2025-ös naptár alapján), ezek közül Magyar Péter a jegyzőkönyvek alapján mindössze 10 alkalommal vett részt, ami 38 százalékos jelenlétet jelent.
Magyar Péter tévedett Deutsch Tamás részvételét illetően is: a Fidesz képviselője az ülések 88 százalékán volt jelen a jegyzőkönyvek szerint, azaz több mint kétszer annyi alkalommal vett részt az EP plenárisán, mint a tiszás politikus.
Annak egyébként egyszerű magyarázata van, hogy Deutsch Tamás és Molnár Csaba miért állította azt, hogy Magyar csak az ülések 28 százalékán vett részt, miközben a jegyzőkönyvek 38 százalékos részvételi arányt mutatnak nála. A két politikus az Assist EU portál adataira hivatkozott, ott azonban jelenlét alatt nem azt értik, hogy az ülések hány százalékán vett részt a képviselő, hanem azt, hogy a szavazások hány százalékánál volt ott.
Január 28-i képernyőmentés az Assist EU oldaláról. Magyar részvételi aránya azért csökkenhetett 26 százalékra a korábbi 28-ról, mert a január 20-i héten is voltak szavazások.
Ez azt jelenti, hogy azok az ülések, ahol több szavazás zajlott, nagyobb súllyal szerepelnek a számításban. Deutsch és Molnár viszont tévesen úgy mutatta be az Assist EU adatait, mintha azok az üléseken való egyszerű jelenlétet tükröznék.
Persze a 38 százalékos részvétel is nagyon alacsonynak számít. Magyar Péter ezt belföldi politikai programjával magyarázta, amit részben közösségi médiás tevékenysége is alátámaszt. A szeptemberi plenáris ülések időszaka alatt az árvíz elleni védekezésben vett részt Magyarországon, október 23-án a Tisza Párt által szervezett nyilvános rendezvényen mondott beszédet, decemberben pedig karácsonyi adományozási programjával járta az országot, miközben az Európai Parlament négynapos ülése zajlott.
Hogyan teljesít Magyar Péter a többi képviselőhöz képest?
Ezzel szemben pártja többi képviselője kiemelkedően magas részvételi arányt ért el, Dávid Dóra és Gerzsenyi Gabriella például minden egyes ülésen részt vett. Így a Tisza képviselői átlagosan az ülések 83 százalékán voltak ott, még Magyar Péter alacsony jelenléte mellett is.
A második legkevesebb ülésen a KDNP egyetlen képviselője, Hölvényi György vett részt, aki így is nyolc alkalommal több ülést látogatott meg, mint Magyar Péter.
Magyar Péter mandátuma átvétele óta bírálja a Fidesz EP-képviselőit alacsony részvételi hajlandóságukra hivatkozva, ám a hivatalos adatok ennek ellentmondanak: a Fidesz képviselői kimagasló részvételi arányt mutatnak. Ferenc Viktória például mindössze egyetlen ülést hagyott ki, míg Vicsek Annamária kettőt. A Fidesz képviselőcsoportjának átlagos részvételi arányát (85 százalék) csak a Mi Hazánk múlja felül: egyetlen képviselőjük, Borvendég Zsuzsanna, összesen egy ülést mulasztott el, így pártja az ülések 96 százalékán képviseltette magát.
Az Assist EU oldal, mint láttuk, nem az üléseken, hanem a szavazásokon való jelenlétet mutatja. Előnye viszont, hogy az összes európai parlamenti képviselő statisztikáit tartalmazza. Ez alapján Magyar Péter az egész Európai Parlamentben is az egyik legkevésbé aktív képviselő: a gyűjtőoldal január 28-i állapota szerint az egész EP-ben ő hiányzott holtversenyben a második legtöbb szavazásról.
Forrás: Assist EU
Frissítés (2025. január 31. 16:06): Cikkünkben az Európai Parlament hivatalos naptárja alapján dolgoztunk, így gyűjtésünkben - mint arra utóbb felhívták a figyelmünket - nem szerepel a november 19-i rendkívüli ülés. Ezen a magyar képviselők közül Dávid Dóra, Dömötör Csaba, Ferenc Viktória, Gál Kinga, Gerzsenyi Gabriella, Győri Enikő, Lakos Eszter, László András, Molnár Csaba, Szekeres Pál és Tarr Zoltán vett részt. Ezzel együtt összesen 27 ülés volt a vizsgált időszakban, és a rendkívüli ülés beszámítása minimálisan megváltoztatja Magyar Péter és Deutsch Tamás részvételi arányát. Magyar Péter így az ülések 37 százalékán, Deutsch Tamás az ülések 85 százalékán vett részt.
(Címlapi kép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala)
A szerzőről

Barczikai Fanni
A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológus, az ELTE-BTK mesterszakos hallgatója. Az Achilles Data nemzetközi oknyomozó újságíró program díjazottja és a Pelikán Projekt okleveles újságírója. A Lakmusz csapatához 2024 márciusában csatlakozott.
Kövess minket
Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!
Ajánlott cikkeink

Nagyot megy a Facebookon egy téves kimutatás Orbán tusványosi beszédéről, pedig irtó könnyű lenne ellenőrizni

EU-s pénzek, felsőoktatás, világháború, migráció: Orbán öt állítását ellenőriztük a tusványosi beszédből
