Nem könnyű az a helyzet, amikor valaki megtalálja egy szülő vagy egy régi barát nevét az ügynökaktákban. Az ajánlókban bemutatott könyvek és dokumentumfilmek megmutatják, hogy lehet ezzel szembenézni.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) november 4-én hozta nyilvánosságra az úgynevezett ügynökaktákat. Hogy pontosan milyen iratok váltak bárki számára hozzáférhetővé, és mit lehet, vagy inkább mit nem lehet ezekből kiolvasni, azzal már sokat foglalkozott a sajtó. Mi ebben a cikkünkben írtunk róla részletesen. Arról viszont egyelőre kevesebb szó esik, hogyan lehet feldolgozni, ha egy hozzánk közel álló ismerős, barát, esetleg családtag nevét találjuk meg az irathalmazban.

Ezért most olyan dokumentumfilmeket és könyveket ajánlunk, amik éppen erről szólnak: mit tesz a lány, aki megtudja, hogy az apja több mint 20 évig jelentett, a fiú, aki a jelentésekből rájön, hogy az anyja a konspirációhoz őt is felhasználta, vagy a történész, aki megtudja, hogy olyanok jelentettek róla, akiket a barátainak hitt. Cikkünk végén pedig Szekér Nóra, az ÁBTL történész kutatója ajánl filmeket és levéltári programokat, amik a feldolgozást segíthetik.

Amikor az édesanya jelent

Forgách András író, dramaturg 2014-ben tudta meg, hogy szeretett édesanyja ügynökként, majd „titkos munkatársként” PÁPAINÉ fedőnéven 1975 és 1985 között a Belügyminisztérium III/II-es főosztályának jelentett. Az ÁBTL egyik kutatója a Petri György író megfigyeléséről fennmaradt iratanyagot kutatva találkozott ezzel a fedőnévvel, és bukkant az édesanya, Forgács Marcellné Avi-Shaul Bruria nevére – mesélte el Forgách a Magyar Narancsnak adott egyik interjújában. Forgách levéltári kutatásba kezdett az édesanyjáról fennmaradt állambiztonsági dokumentumok után. Ezt az iratanyagot dolgozta fel az Élő kötet nem marad című regényében, amelyben az „égboltot” jelentő édesanyja emlékét igyekszik összeegyeztetni a „szörnyű bikkfanyelven” írt állambiztonsági jelentésekből kirajzolódó nő képével, aki a rendszer hűséges híveként építette a kommunista diktatúrát. Ehhez, ha kellett, a saját fiát is felhasználva konspirált.

Az már az Élő kötet nem marad-ból kiderült, hogy PÁPAINÉ mellett – vagy inkább előtt – volt egy PÁPAI is. Az író édesapja, Forgács Marcell újságíró ugyanis szintén együttműködött a titkosszolgálattal. Feleségét valójában helyette szervezték be, miután leromlott egészségi állapota haszontalanná tette az állambiztonság számára. Az apa dossziéi elvesztek, de Forgách András 2026-ban megjelent Papám című, édesapjáról szóló regényében az írói képzelet által kiszínezve Forgács Marcell életének ebből a részéből is felvillannak részletek. Ezzel az édesapa ügynökmúltja is a szövevényes családtörténet integráns részévé válik.

Amikor a szeretett mester jelent

Az 1960-as években a Vas megyei Intapuszta neve összeforrt a szabadsággal, ami már csak azért is furcsa, mert az egykori település területén egy pszichiátriai intézmény működött a híres, sokak által rajongott Goldschmidt Dénes pszichiáter vezetésével. Goldschmidt egyfajta „mikrodemokráciát” alakított ki az intézet zárt világában azokban a legkevésbé sem demokratikus években. Elzárás helyett munkaterápiával és szocioterápiás módszerekkel dolgozott, újszerű felfogásával a modern pszichológia fontos alakjává vált Magyarországon, sokan mesterükként tekintettek rá.

Aztán levéltári kutatások nyomán kiderült: Goldschmidt Dénes Hegyi fedőnéven III/III-as ügynök volt, 1963-tól kisebb megszakításokkal haláláig, 1988-ig jelentett munkatársairól, az intézetben lévőkről, a környezetében élőkről, és legfőképpen jó barátjáról, Mérei Ferencről, a modern magyar pszichológia másik meghatározó alakjáról. Mit jelentett ez az intapusztaiaknak, a sok csodálónak, a Goldschmidtet tisztelő pszichiáter szakmának és szeretteinek? Erről szól Muhi Klára és Dér András A szabadság bolond körei című 2018-as dokumentumfilmje. (Cikkünk megjelenése idején a linkre kattintva a teljes film ingyenesen megnézhető.)

A film amellett, hogy bemutatja azt a rendkívüli szabadságot, amiben Intapusztán éltek a betegek és ott dolgozók, arra is választ keres, hogyan lehet beszélni és gondolkodni arról, hogy a rajongásig tisztelt és szeretett mester, kolléga, barát és apa besúgó volt. Az alkotáson végigvonuló kettősség teszi igazán érdekessé a filmet, aminek a legerősebb része Goldschmidt lánya, a pszichológus Liza küzdelme: a szabad és boldog gyerekkor helyszínén lelkesen beszél apjáról, majd könnyeit nyelve kéri másoktól, mondják ki, mit tett az apja, mert ő sok év után sem képes a szájára venni az „ügynök” és „jelentett” szavakat.

A szabadság bolond körei egyszerre mutatja be a fájdalmat és csalódást, amit akkor érez valaki, amikor kiderül egy hozzá közel álló szeretett személyről, családtagjáról, hogy besúgó volt, és a gyógyító feldolgozás útját, aminek a végén talán a megbocsátáshoz is eljuthat az ember.

Amikor rólad jelentenek

A húszas éveiben járó, Kelet-Berlinben élő fiatal férfi egy kellemes este után hazatér lakásába akkori barátnőjével, Andreával. A nő egyszer csak felpattan az ágyról, elhúzza a függönyt, felkapcsolja a villanyt, a szoba fényárban úszik, kívülről mindent látni, ami a szobában zajlik. A férfi akkor nem tartja furcsának a helyzetet. Ám amikor több mint tíz évvel később ismét Berlinben találja magát egy szűk kis szoba asztalánál ülve, előtte egy terebélyes akta hever, rajta a „Romeo” kódnévvel, elgondolkodik: vajon Andrea is jelentett róla? Vajon azért húzta el azon az éjszakán a függönyt, hogy a besúgók lássák, mi történik a szobában?

Timothy Garton Ash brit történész és politológus 1978-ban Kelet-Berlinbe ment tanulni és kutatni. Tizenöt évvel később azzal a szándékkal tért vissza Berlinbe, hogy megnézze, milyen aktát állított össze róla a keletnémet Állambiztonsági Minisztérium (röviden a Stasi), élményeit pedig a The File: A Personal History (Az akta: Egy személyes történet) című könyvében írta meg.

Garton Asht egyszerre érdekli a diktatórikus állami berendezkedés, a besúgók jelleme, motivációja, gyengesége és zsarolhatósága, és az, hogy felfedezze, mit jelentettek róla, és legfőképpen, kik jelentettek róla. A könyv egyediségét az adja, hogy a szerző a Stasi-aktán keresztül próbálja újra felfedezni fiatalkori önmagát, miközben saját korábbi naplójában is igyekszik beazonosítani az aktában leírt szereplőket és eseményeket. Nyomozásának eredményeképp ráismer korábban hozzá közel álló személyekre, akik jelentettek róla, újraértelmez bizonyos eseményeket, és magyarázatot kap az egy évtizeddel korábbi furcsaságokra.

A fájdalom és gyógyulás, a csalódás és megbékélés könyve ez, ami nem egyszerűen azt segít elfogadni, hogy közeli barátok vagy épp szerelmek mások voltak, mint aminek hitte őket a szerző, hanem azt a komplex érzést is, hogy volt olyan időszak, amikor minden lépését és levegővételét figyelték.

Megérteni a rendszert, ami ezt tette az emberekkel

Szekér Nóra történész kérésünkre két, a YouTube-on bárki számára elérhető dokumentumfilmet is ajánlott, amelyek szerinte sokat segíthetnek az állambiztonság működésének és az érintettek helyzetének megértésében: mindkét filmet Varga Ágota rendezte.

Az ÁBTL online felületeit is érdemes lesz majd figyelni Szekér Nóra szerint, ugyanis levéltári látogatásokat és ingyenes interaktív foglalkozásokat terveznek, hogy segítsék az állambiztonsági rendszer működésének, és a benne dolgozó emberek motivációinak minél mélyebb megértését.

Ha téged vagy a környezetedben bárkit megvisel az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, kérj segítséget. A Lelki Elsősegély Telefonszolgálat az év minden napján, ingyenesen és névtelenül hívható a 116-123-os telefonszámon. De Dr. Szilágyi Simon, a Péterfy Sándor utcai Kórház Krízisintervenciós és Pszichiátriai Osztályának vezetője is vállalta, hogy személyesen áll a segítségkérők rendelkezésére. Munkanapokon 9 és 15 óra között lehet elérni a +36 70 984 9209-es telefonszámon, az osztály krízisambulanciáját pedig ugyanebben az idősávban, a +36 70 934 1051-et tárcsázva - derül ki Tarr Zoltán kulturális miniszter közleményéből.

Címlapi kép: PETER KOHALMI/AFP