A most nyilvánosságra került dokumentumok egy része még a személyazonosság megállapításához sem ad elég információt, másokon lehetnek olyan apró részletek, amelyekből az ügynökmúlt fontos részletei derülhetnek ki. Mutatjuk, milyen esetekben érdemes akár a levéltárhoz fordulni további bizonyítékokat rejtő dokumentumokért.

Hosszú évtizedek ígéretei és elutasított törvényjavaslatok után a Tisza-kormány november 4-én nyilvánosságra hozta az állambiztonsági iratok egy részét. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által működtetett internetes adatbázisban egyelőre három forráscsoport érhető el:

A kormány ígérete szerint 2027. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a fennmaradt B-dossziék is felkerülnek az oldalra. Addig azonban azok, akik családtagjaik vagy ismerőseik állambiztonsági múltjára kíváncsiak, csak a most közzétett nyilvántartásokból indulhatnak ki.

De hogyan kell értelmezni a nyilvánosságra került iratokat? Mi állapítható meg belőlük magabiztosan, és mihez nincs elegendő bizonyíték? A különböző dokumentumtípusok értelmezésében dr. Szekér Nóra történész, az ÁBTL Kutatási Osztályának vezetője volt segítségünkre.

A legfontosabb, hogy egy találat, sőt önmagában egy 6-os karton sem feltétlenül bizonyít tényleges együttműködést. Egyes adatok utalhatnak arra, hogy ki, milyen munkát végzett az állambiztonságnak, de ebből még nem derül ki, mit jelentett, mennyire voltak igazak az állításai, vagy milyen körülmények között szervezték be.

Milyen lehetőségeink vannak ezeknek a kérdéseknek a tisztázására? Ezt igyekszünk lépésről lépésre körüljárni ebben a cikkünkben.

Mit kezdjünk egy B-naplóban megjelenő névvel?

A nyilvánosságra hozott dokumentumtípusok közül az úgynevezett B-napló adja a legkevesebb támpontot azoknak, akik egy konkrét személy múltjára kíváncsiak. A naplókat a B-dossziék (beszervezési dossziék) nyilvántartására használták. A nevek mellett ugyan szerepelnek különböző dátumok, dossziészámok és az irattározásra vonatkozó bejegyzések, de a személyazonosításhoz szükséges adatok, például a születési idő vagy az anya neve hiányoznak belőlük.

Ezért önmagában a B-napló alapján nem lehet megállapítani, pontosan kiről szól egy-egy bejegyzés. Ha több ember viseli ugyanazt a nevet, a napló alapján nem lehet eldönteni, melyikük szerepelt az állambiztonság nyilvántartásában.

Vagyis, ha egy névre keresve kizárólag B-naplós találatot kapunk, egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban a keresett személyről van szó.

Némi támpontot adhat az időbeli behatárolás. Az ÁBTL-ben fennmaradt öt B-napló az 1956 és 1962 közötti időszakból származik, így ha az a személy, akit ezen a néven ismerünk ekkor még nem élt vagy életkora alapján nem jöhetett szóba hálózati személyként, jó eséllyel nem azonos a naplóban szereplő személlyel.

A személyazonosság tisztázásához további levéltári kutatásra lehet szükség – hangsúlyozta Szekér Nóra.

Az ÁBTL-hez családtagként vagy kutatóként is fordulhatunk, és ha az érintettről más dokumentumok, például munkadossziék vagy jelentések is fennmaradtak, azok segíthetnek az azonosításban.

Az is könnyen előfordulhat, hogy semmilyen további irat nem található a levéltárban az érintett személyről, így soha nem derül ki egyértelműen, hogy kihez tartozik a B-naplóban szereplő név.

Mi a helyzet, ha mágnesszalagon szerepel egy ismerős név?

A mágnesszalagok H-adattárából származó digitális nyilvántartás már több támpontot adhat a személyazonosság megállapításához. A név mellett például az anya neve, a születési hely, a fedőnév és a B-dosszié száma is szerepelhet.

Csupán ebből a nyilvántartásból viszont nem tudhatunk meg sokkal többet.

Nem derül ki, hogy az illető ténylegesen jelentett-e, ahogyan az sem, hogy önként vagy kényszer hatására került a hálózatba.

A B-dossziészám ugyanakkor kiindulópontot jelenthet a további kutatáshoz, hiszen a beszervezési dossziékból részletesebb információkat kaphatunk az együttműködés körülményeiről. Szekér Nóra azonban hangsúlyozta, hogy a B-dossziészám megléte nem jelenti azt, hogy maga a dosszié is az ÁBTL-nél van. Szekér Nóra elmondta, hogy az ÁBTL a közelmúltban érkezett iratanyagokkal együtt is csak nagyjából tízezer B-dossziét őriz, miközben a mostani adatbázisban több tízezer ember neve szerepel. A hiányzó B-dossziék jelentős része megsemmisült vagy eltűnt, kisebb részük még nem került az ÁBTL birtokába. (A nemzetbiztonsági szolgálatoktól a jövőben érkezhetnek még a levéltárba újabb dokumentumok.)

Az ÁBTL-nél lővő B-dossziék viszont a tervek szerint 2027 februárjában szintén nyilvánosságra kerülnek, így aki a mágnesszalagon megmaradt B-dosszié szám alapján szeretne hozzáférni valakinek a B-dossziéjához, érdemes ezzel ezt a dátumot megvárnia.

A legtöbb információt a 6-os karton tartalmazza, de érdemes óvatosan bánni vele

A jelenleg nyilvánosan elérhető dokumentumtípusok közül a 6-os kartonból tudhatunk meg a legtöbbet az állambiztonság által nyilvántartott személyekről. A karton első oldalán személyes adatok szerepelnek, többek között a név, a születési hely és idő, az anya neve, a lakcím és a foglalkozás. A második oldalon pedig már a hálózati kapcsolatra vonatkozó információkat találjuk: például a beszervezés időpontját és alapját, a hálózati minősítést, a foglalkoztatás területét, valamint a különböző nyilvántartási és dossziészámokat.

Ezekből az adatokból már következtethetünk arra, hogyan tartotta nyilván az állambiztonság az adott személyt, és bizonyos bejegyzésekből arra is, hogy végzett-e tényleges munkát a politikai rendőrségnek. Szekér Nóra szerint azonban szinte minden rubrikánál vannak olyan kivételek és sajátosságok, amelyek miatt

óvatosan kell bánnunk a következtetésekkel.

Hazafias alap?

A 6-os kartonokon külön rubrikában tüntették fel, milyen alapon szervezték be az adott személyt. A nyilvánosságra került dokumentumokban gyakran találkozhatunk a „hazafias” megjelöléssel, de előfordul például a „terhelő” és a „kompromittáló” beszervezési alap is.

A „hazafias” hivatalosan azt jelentette, hogy az érintett saját meggyőződéséből, az ország és a szocialista rendszer védelme érdekében vállalta az együttműködést. Szekér Nóra szerint azonban ebből egyáltalán nem következik, hogy a beszervezés valóban önkéntes volt.

A történész elmagyarázta, hogy a Kádár-korszakban az állambiztonság működése a nyílt erőszak helyett az együttműködés kialakítását részesítette előnyben. Ez nem jelentette azt, hogy megszűnt volna a nyomásgyakorlás vagy a zsarolás, de a beszervező tisztektől egyre inkább azt várták el, hogy lehetőleg „hazafias alapon” nyerjék meg az embereket.

A sikeres, hazafias alapú beszervezés a tartótisztek számára presztízskérdéssé is vált, és a statisztikákban is előnyösebb volt, ha az együttműködők ilyen minősítést kaptak.

Emiatt akkor is kerülhetett „hazafias” megjelölés a kartonra, ha a valóságban az érintettet különféle eszközökkel kényszerítették az együttműködésre.

A „terhelő” és „kompromittáló” alap ezzel szemben arra utalt, hogy az állambiztonság valamilyen, az érintettre nézve hátrányos vagy zsarolásra alkalmas információt használt fel a beszervezés során. A történész példaként említette, hogy az állambiztonság egyes esetekben a homoszexualitást vagy más, akkoriban megbélyegzett személyes körülményeket is felhasználhatott a nyomásgyakorláshoz. Előfordult az is, hogy valakiről annyira nyilvánvalóan tudták, hogy szemben áll a rendszerrel, hogy hiteltelen lett volna hazafias alapú beszervezést feltüntetni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kartonon szereplő indokok pontosan tükrözik a beszervezés körülményeit. A tényleges módszereket, az esetleges fenyegetéseket és az érintett hozzáállását sokszor csak további iratok, elsősorban a beszervezési dosszié segítségével lehet feltárni.

Ügynök, informátor, titkos megbízott?

A 6-os kartonokon azt is feltüntették, milyen kategóriába sorolta az állambiztonság az adott hálózati személyt. Ezek a megnevezések azonban az évtizedek során változtak, ezért az értelmezésnél mindig figyelembe kell venni, melyik korszakból származik a dokumentum.

Az 1950-es évektől az 1970-es évek elejéig három fontos kategóriát különböztettek meg: az ügynököt, az informátort és a rezidenst. A besorolás alapvetően azt fejezte ki, mennyire bízott az állambiztonság az adott személyben, és milyen feladatok ellátására tartotta alkalmasnak.

Az ügynök a hierarchia legalsó szintjén helyezkedett el, és általában szorosabb ellenőrzés alatt állt. Az informátort már megbízhatóbbnak tartották, míg a rezidens a hálózat különösen fontos tagja lehetett. Utóbbi akár más hálózati személyek munkájának összehangolásában is részt vehetett, és javaslatokat tehetett új emberek beszervezésére.

Az 1970-es évek elején módosították a kategóriákat. Az ügynök mellett megjelent a titkos megbízott (TMB) és a titkos munkatárs (TMT) megnevezés. A titkos megbízott már magasabb bizalmi szintet jelentett: az állambiztonság elvileg nagyobb önállóságot biztosíthatott neki, kevésbé szigorúan ellenőrizte, és összetettebb operatív feladatokkal is megbízhatta. Ilyen lehetett például egy közösség bomlasztása, nem csupán információk továbbítása.

A titkos munkatárs ennél is magasabb kategóriát jelentett. Az ilyen személyek különösen nagy bizalmat élvezhettek, és akár olyan alapos felkészítésben is részesülhettek, amely már megközelítette a hivatásos tisztek képzését.

A besorolás azonban nem feltétlenül tükrözte, hogy valaki mennyire volt készséges vagy aktív együttműködő.

Szekér Nóra szerint előfordult, hogy egy ügynök egészen komoly feladatokat végzett, mégsem minősítették át titkos megbízottá, például azért, mert a tartótisztje nem bízott meg benne eléggé. Máskor éppen az ellenkezője történt: egy tartótiszt már a beszervezéskor titkos megbízotti minősítést adott valakinek, mert az ilyen személyekkel kevesebb ellenőrzési és adminisztrációs kötelezettsége volt.

Így a minősítésből következtethetünk arra, hogyan ítélte meg az állambiztonság a hálózati személy megbízhatóságát, de arra már nem feltétlenül, hogy az illető valójában mennyire lelkesen vagy eredményesen dolgozott a rendszernek.

Szekér Nóra szerint a magasabb kategóriák, különösen a rezidens és a titkos munkatárs besorolás már erősebben utalhat az érintett jelentőségére. Az ügynök és a titkos megbízott közötti különbségből azonban önmagában nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Mit jelent a foglalkoztatás vonala?

A 6-os kartonon külön rubrika jelzi, hogy az állambiztonság melyik területen foglalkoztatta az adott személyt.

Ez utalhat például hírszerzésre, kémelhárításra, katonai elhárításra vagy belső elhárításra. Utóbbi, vagyis a III/III-as csoportfőnökség esetében gyakran ennél részletesebb megnevezést is feltüntettek.

Az „ifjúsági” vagy „egyházi” megjelölés például arra utalt, hogy a hálózati személyt az adott terület megfigyelésével foglalkozó szervezeti egységhez sorolták. Külön területet jelentett az 1956-os forradalom résztvevőinek és más, ellenforradalmárnak minősített személyeknek a megfigyelése is.

Ez tehát elsősorban az állambiztonsági munka szervezeti besorolásáról árulkodik. Önmagában nem derül ki belőle, hogy az illető pontosan kiket figyelt meg, milyen információkat adott át, vagy milyen feladatokat végzett.

A dossziészámokból már az is kiderülhet, hogy valaki jelentett-e

A 6-os karton egyik legfontosabb része a különböző nyilvántartási és dossziészámok feltüntetésére szolgáló mező.

A hálózati személyekhez nyilvántartási számot rendeltek, amelynek segítségével összekapcsolhatták a hozzájuk tartozó dokumentumokat. Amikor az iratanyagokat irattározták, azok a típusuknak megfelelő irattári számot kaptak.

Különösen fontos különbséget tenni a B- és az M-dossziék között. A B-dosszié a beszervezés körülményeire vonatkozó dokumentumokat tartalmazta, az M-dosszié, vagyis a munkadosszié pedig a hálózati személy tevékenységéhez kapcsolódó jelentéseket és más iratokat.

Ha egy 6-os kartonon M-dossziészám szerepel, abból már megalapozottan következtethetünk arra, hogy az illetőtől jelentések készültek. Az M-dossziékat ugyanis a jelentésekből állították össze.

Ez azonban még mindig nem árulja el, hogy az illető pontosan mit jelentett.

Előfordulhatott, hogy valaki igyekezett elkerülni, hogy másoknak ártson, ezért jelentéktelen információkat közölt, vagy valótlan állításokat foglalt a jelentéseibe. Mások viszont aktívan és részletesen szolgáltattak információkat a megfigyeltekről. A dossziészám önmagában nem teszi lehetővé e helyzetek megkülönböztetését.

Ráadásul az, hogy a kartonon szerepel egy M-dossziészám, még nem jelenti azt, hogy maga a dosszié is fennmaradt. Az állambiztonsági iratok jelentős része megsemmisült, és további dokumentumok lehetnek a nemzetbiztonsági szolgálatok birtokában is.

Fordítva pedig még kevésbé működik a következtetés:

ha nincs M-dossziészám a kartonon, az nem bizonyítja, hogy az illető soha nem jelentett.

Ennek megértéséhez fontos tudni, hogyan vezették a 6-os kartonokat.

Szekér Nóra elmondta, hogy egy hálózati személyről eredetileg két 6-os karton készült: az egyik a központi nyilvántartásba került, a másikat pedig annál a szervezeti egységnél tartották, amely ténylegesen foglalkoztatta. A helyben őrzött kartont rendszeresen vezették és kiegészítették, míg a központi nyilvántartásba csak időnként továbbították a változásokat. Emiatt a két példány nem feltétlenül tartalmazott azonos mennyiségű információt.

A most nyilvánosságra hozott kartonok túlnyomó többsége a központi nyilvántartásból származik. A helyben vezetett példányokból csak elvétve maradt fenn néhány a levéltárban – ezeket a többivel együtt nyilvánossá is tették. A történész találkozott is olyan esettel, amikor a központi kartonon nem szerepelt M-dosszié, a helyben vezetett példányon viszont több munkadossziét is feltüntettek. Vagyis ugyanarról az emberről az egyik irat alapján azt hihetnénk, hogy nem végzett érdemi munkát, a másik viszont jelentős tevékenységre utal.

Ha egy keresett személyről a központi és a helyi nyilvántartásból is felkerült dokumentum - bár ez Szekér Nóra szerint ritkán fordul elő -, akkor javasolt mind a két kartonon ellenőrizni a jelölést a biztosabb információ érdekében.

A további kutatásban az ÁBTL-nél őrzött M-dossziék nyújthatnak segítséget.

Ezek nem kerülnek fel a Nyitott Akták oldalra, de a levéltárban szintén kutathatók: az arra jogosult hozzátartozók iratbetekintést kérhetnek, és kutatási engedéllyel mások is megismerhetik őket.

Az M-dossziékból – már ha megvannak – azt is megtudhatjuk, milyen információkat továbbított egy hálózati személy az állambiztonságnak.

A bennük szereplő állítások igazságtartalmának és az érintett tényleges szerepének megítélése azonban további forráskritikát igényel.

A jelentések szövegének értelmezéséhez és megítéléséhez Szekér Nóra a 444-nek adott videós interjújában mondott fontos szempontokat.

01, 04, 07 – mit jelentenek a kartonokon szereplő kódok?

A 6-os kartonok második oldalának alján különböző kétjegyű kódokkal is találkozhatunk. Ezek az állambiztonság nyilvántartásában az érintett személy státuszát jelölték.

A leggyakrabban előforduló kódok közé tartozik a 07-es, amely a hálózatból kizárt személyt jelöli. Ha ezt látjuk egy kartonon, abból tudhatjuk, hogy az érintettet egy adott időpontban kizárták a hálózatból. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy korábban folyamatosan dolgozott, vagy hogy később soha többé nem került kapcsolatba az állambiztonsággal.

Arra, hogy mit jelent pontosan az egyes kartonokon feltűnő 04-es jelzés, Szekér Nóra szerint nincs kielégítő válasz. Annyi bizonyos, hogy a 04-es kód hivatalosan foglalkoztatott, vagyis „élő” hálózati személyt jelöl. Ez olyan esetekben szerepelhet a kartonon, amikor az érintett egy korábbi iratanyagát már lezárták és irattározták, de őt tovább foglalkoztatták, például egy másik szervezeti egységnél. Viszont az sem állítható biztosan, hogy egészen a rendszerváltásig dolgozott.

A 01-es kód hivatalosan „titkosított hálózati személyt” jelöl. A történész szerint ez valószínűleg arra utalhatott, hogy az érintett az állambiztonság saját rendszerén belül is fokozott védelmet élvezett, és a személyére vonatkozó információkhoz csak szűkebb kör férhetett hozzá.

A kódok tehát segítenek megérteni, hogyan tartotta nyilván az állambiztonság az adott személyt, de önmagukban nem mondják el, hogy ténylegesen milyen feladatokat végzett, meddig működött együtt, vagy milyen következményei voltak a tevékenységének.

Milyen lehetőségeink maradnak akkor, ha a B-dosszié és az M-dosszié sincs meg?

Az eddigiekből láthazó, hogy amennyiben februárban nem kerül nyilvánosságra az ismerősünk vagy rokonunk nevéhez tartozó B-dosszié, és a levéltári kutatás során az M-dossziéja sem kerül elő, nem sok esélyünk van az érintettség pontos meghatározására.

Ekkor még mindig megtehetjük, hogy alaposan kifaggatjuk az érintettet, miért kerülhetett fel a neve a nyitottaktak.hu-ra.

Ha már nem él, a hozzá közel álló családtagokat, barátokat vagy egykori ismerősöket is megkereshetjük, akiknek már beszélhetett a beszervezéséről, az állambiztonsággal való kapcsolatáról vagy éppen arról, hogy megpróbálták együttműködésre kényszeríteni.

Az ismertebb emberek esetében a sajtóhírek és interjúk is fontos támpontokat adhatnak. Az elmúlt évtizedekben számos közéleti szereplőt szembesítettek már az állambiztonsági múltjával, és közülük többen nyilatkoztak is arról, milyen körülmények között kerültek kapcsolatba a politikai rendőrséggel. Mások maguk beszéltek az érintettségükről, akár jóval a mostani aktanyilvánosság előtt. Érdemes tehát rákeresni, hogy a keresett személyről jelentek-e meg korábban ilyen beszámolók.

Fontos ugyanakkor, hogy a személyes visszaemlékezéseket is kritikával kezeljük. Az évtizedekkel korábbi események emlékei megkophattak, a megszólalók pedig saját szerepüket is eltérően értelmezhetik vagy mutathatják be.

A visszaemlékezések ezért önmagukban nem feltétlenül bizonyítják, mi történt valójában, de kiegészíthetik a fennmaradt dokumentumokat, és újabb kiindulópontokat adhatnak a kutatáshoz.

Első körben megfigyeltek nevei is felkerültek

Ha valaki csak a Nyitott Akták indulásának első két napján nézett utána, hogy szerepel-e valamelyik ismerőse vagy hozzátartozója az adatbázisban, érdemes újra lefuttatni a keresést. Kiderült ugyanis, hogy egy informatikai hiba miatt az ÁBTL becslése szerint körülbelül 160 olyan ember neve is megjelent a hálózati személyek között, akiket valójában megfigyeltként tartottak nyilván.

Az érintettek között volt Lezsák Sándor korábbi országgyűlési képviselő is, akitől az ÁBTL és Magyar Péter miniszterelnök külön elnézést kért. Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója november 6-án közölte, hogy a hibát elhárították, és tudomásuk szerint már nem szerepelnek tévesen felkerült nevek az adatbázisban. A történtekről jelenleg a Nyitott Akták oldalára belépőket is egy automatikusan felugró közlemény tájékoztatja.

(Címlapi illusztráció: Zeller Márton)