Az oktatásért felelős minisztérium kedve szerint szemezgetett az 500 oldalas dokumentumból, de még a látszólag kedvező adatokat is félrevezetően tálalta. Azt pedig egyszerűen nem említette, hogy a magyar oktatás jó pár mutatóban látványosan gyengébben teljesít az OECD-átlagnál.

A Belügyminisztérium (BM) szeptember 10-én adott ki két részletben egy hatbekezdéses közleményt a 38 tagállamot számláló, párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss oktatási összehasonlító elemzéséről.

A minisztérium szerint az elemzésben az OECD „ elismeri a magyar köznevelés eredményeit”, és az is kiderül belőle, hogy Magyarországon

A teljes OECD-jelentést átolvasva arra jutottunk, hogy a minisztériumi közlemény két szinten is megvalósítja a „ cherry picking” módszerét. Az 500 oldalas dokumentumból kiválaszt pár olyan adatot, amely ránézésre pozitívnak tűnik a magyar oktatásra nézve, de még az egyes indikátorokon belül is szelektál, vagy pedig félrevezetően értelmezi a mutatókat.

A következőkben sorra vesszük a belügyminisztériumi közlemény állításait, majd bemutatunk néhány, a közleményből kimaradó és a magyar oktatási rendszerről kevésbé pozitív képet festő indikátort az OECD jelentéséből. Cikkünkben Nahalka István oktatáskutató Civil Közoktatási Platformon közölt meglátásaira is támaszkodunk.

Nincs benne értékelés

Az OECD Education at a Glance kiadványsorozata az egyik legalaposabb összehasonlító elemzés az országok oktatási rendszereiről. Adatait és mutatóit a világ oktatási szakértői, kutatói, szakpolitikusai használják, elemzik évről évre.

Az idei jelentés minden adattáblával, hivatkozással és függelékkel együtt, kiegészítő metodológiai magyarázat nélkül 500 oldalas, kiemelt fókusza az egyenlő hozzáférés kérdése. A 24 főtéma további részadatokra és elemzésekre bomlik az egy főre jutó állami oktatási költésektől az oktatási részvétel szociális és munkaerőpiaci eredményein át a bölcsődei-óvodai nevelés esélyegyenlőségéig, több száz grafikonnal, táblázattal, szakirodalmi hivatkozással. A jelentés a különböző indikátoroknál a legfrissebb összehasonlítható adatokat veszi figyelembe, általában 2021-ből, 2022-ből vagy 2023-ból.

Ahogy azt az előszóban is hangsúlyozzák, az OECD-jelentés nem értékelő dokumentum, hanem azon indikátorok gyűjteménye, amelyek az aktuális szakmai konszenzus szerint alkalmasak az oktatási rendszerek jellemzésére.

A BM állításával szemben az OECD nem értékel, nem „ ismer el eredményeket”, hanem évente megméri, ami az oktatásban megmérhető, és az összegző adatokat közzéteszi azok módszertanával és az összehasonlítás korlátaival együtt, nemzetközi keretrendszerben.

Az OECD-jelentés horizontja lényegesen szélesebb annál, amit a minisztériumi közlemény láttat belőle, és a magyar oktatásról kirajzolódó kép egyáltalán nem homogén. Ez látszik abból is, hogy a Magyarországra koncentráló külön összefoglalóban a szervezet kiemel olyan mutatókat, amelyekben Magyarország jobban áll az OECD-átlagnál, de szép számmal olyanokat is, amelyekben rosszabbul.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára. Fotó: Kristóf Balázs/444

A BM közleményében szereplő állítás, mely szerint Magyarországon „ az óvodai ráfordítások 90 százalékát a központi költségvetés finanszírozza, amely meghaladja az OECD 86 százalékos átlagát”, nem pontosan így szerepel az összefoglalóban. Az OECD nem a „ központi költségvetés”, hanem az úgynevezett „ közösségi költések” (tehát minden közkiadás, kormányzati és önkormányzati együtt) és a magán költések (háztartások, civil szervezetek) arányáról ír az óvodai ráfordításoknál.

Az óvodai közkiadások aránya Magyarországon valóban magasabb, mint az OECD-átlag, ez azonban nem pozitív értékelés az OECD részéről, hanem egyszerű ténymegállapítás az előforduló oktatásiköltség-megoszlásokról.

Arra is kitér viszont az OECD Magyarországról szóló összefoglalója, hogy az általános iskolai szinten éppen fordított a helyzet, Magyarországon nagyobb a nemzetközi átlagnál a magánforrás aránya (13 százalék a 7-tel szemben). Ez az adat már nem szerepel a minisztérium közleményében.

Ahogy az sem, hogy – az OECD-jelentés egy másik indikátora alapján – az EU-ban Magyarországon jutott az egyik legkevesebb költés 2021-ben egy óvodásra vásárlóerő-paritáson számolva. Alig haladja meg a magyar érték az OECD-átlag 60 százalékát. Az általános iskolai szinten is hasonló a helyzet: csak Lettország, Bulgária és Románia van mögöttünk a jelentésben szereplő 25 EU-s tagállam közül egy tanulóra eső költésben, és bőven átlag alatti a magyar érték. Igaz, ezek 2021-es adatok – a helyzet valamennyit javulhat a tanárbér-kompenzáció hatására.

Csúsztatás az óvodai részvételről és az évismétlésről

A BM-közlemény az „ elismert eredmények” között említi, hogy „ az 5 éves gyermekek 96 százaléka vesz részt óvodai nevelésben, amely az OECD átlagát (85 százalék) meghaladó arány”.

Ez azonban önmagában értelmetlen összehasonlítás, a releváns összevetésben a magyar adat pontosan megegyezik az OECD-átlaggal.

Az ötévesek „ óvodai részvétele” valóban 96 százalékos Magyarországon, és 85 százalékos az OECD-országok átlagában, viszont a jelentésben közvetlenül ezen adat mellett az ötévesek „ általános iskolai részvétele” is szerepel, ami 0 százalék Magyarországon és 11 százalék az OECD átlagában.

Egyszerűen azért látszik nagyobbnak a minisztérium által idézett statisztikában az óvodai részvétel, mint az OECD-átlag, mert az angolszász országokban (Ausztrália, Írország, Egyesült Királyság) az ötévesek nagy része már iskolába vagy iskolaelőkészítőre jár. Ha egyben számoljuk az óvodai és iskolai szinteket, akkor a magyar ötévesek oktatási részvétele pont ugyanannyi, mint az OECD-átlag, 96 százalék.

A minisztériumi közleményben szerepel az is, hogy Magyarországon „ az átlagnál alacsonyabb az évismétlők aránya”, közelebbről „ a felső tagozatosok 1,7 százaléka, az általános középfokú oktatásban részt vevők 2,2 százaléka évismétlő, az OECD átlaga a felső tagozaton 2,2 százalék, az általános középfokú oktatásban 3,2 százalék.

Ezek az adatok stimmelnek, csakhogy a minisztérium egyszerűen kihagyta a felsorolásból az általános iskola alsó tagozatát.

Alsóban a magyar évismétlési arány (2,1 százalék), 0,6 százalékponttal magasabb az OECD-átlagnál (1,5 százalék).

Statisztikai figyelem

A BM akkor is csúsztat, amikor azt írja, hogy Magyarországon átlagon felüli figyelem jut egy tanulóra. A közlemény felsorolja, hogy „ egy átlagos általános iskolai osztály”, valamint „ az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az alsó és felső tagozaton” alacsonyabb, mint az EU vagy az OECD átlaga. Majd levonja a következtetést: „ Magyarországon tehát nagyobb figyelem jut egy tanulóra, mint az EU vagy az OECD átlagában”.

Ezek a statisztikai adatok valójában a teljes rendszerben aktuálisan jelen lévő pedagógusok és tanulók arányszámát tükrözik. Nem következik belőlük az, hogy mennyi pedagógusi figyelem jut egy tanulóra a magyar iskolákban.

Az egy diákra jutó valódi tanári figyelmet egyéb tényezők is meghatározzák, például a diákok kötelezően iskolában töltött óráinak száma, a tanárok tanítással töltött óráinak száma, a tanítási struktúra, az iskolai asszisztencia felkészültsége, az előírt adminisztratív munka aránya, a tanár bére, motiváltsága, szakmai-módszertani felkészültsége, a folyamat eszközellátottsága, sőt az osztályterem kialakítása, akár olyan részletekig bezárólag, hogy mennyire könnyen mozdíthatók a padok.

Az is fontos, hogy a teljes pedagógusszámban – mint arra Nahalka István is rámutatott – benne vannak a gyesen-gyeden lévők is, az ő arányuk pedig Magyarországon feltehetően nagyobb, mint a nemzetközi átlag, a magyar gyes-gyed kiemelkedő hossza miatt.

A kedvezőnek tűnő tanár-diák arány továbbá mutathatja egy oktatási rendszer pazarló, erőforrásigényes működését is. Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy hiába alacsony Magyarországon az egy pedagógusra jutó diákok átlagos száma, ezzel párhuzamosan a pedagógushiány is jelen van a rendszerben.

Egyébként EU-szinten szignifikáns eltérés csak az alsó tagozat egy pedagógusra jutó tanulólétszámában van – ez Magyarországon 11 fő, az EU-ban 13. Felső tagozaton ugyanez 11-11, általános középfokon (szakképzés nélkül) 11-12 fő.

Pont az alsó tagozat esetében viszont a lényegében kötelező magyar napközi torzít az összehasonlításon. Ha egy 22 fős osztállyal délelőtt egy, délután egy másik tanár foglalkozik, az átlagosan 11 fő egy tanárra, miközben egy tanár egy időben 22 fővel foglalkozik. Más országokban gyakoribb, hogy a délutáni órákban a gyerekek egy része már nincs az iskolában, így a napközire összevonnak például két osztályt. Ebben az esetben statisztikailag magasabb gyerekszám jut egy tanárra, miközben egyszerre nem feltétlenül foglalkozik több gyerekkel egy tanár, mint a magyar rendszerben.

Lenne még mit elemezni

Az egyes indikátorok félrevezető bemutatása vagy fals interpretációja mellett feltűnő, hogy a minisztérium egyáltalán nem reflektál azokra az adatokra, amelyek alapján a magyar oktatás különböző szempontok szerint kedvezőtlenebb helyzetben van vagy rosszabb teljesítményt mutat, mint az OECD vagy az EU átlaga.

Az alábbiakban a friss OECD-jelentésből hozunk néhány ilyen szempontot és adatsort, grafikonokkal.

Magyarországon bőven EU- és OECD-átlag alatti arányt tesznek ki együttesen az általános iskolai, középiskolai és felsőoktatási szintekre fordított állami költések a teljes állami költésből – kevés országban volt kisebb ez az arány 2021-ben.

Az elmúlt évek OECD-jelentéseinek adatsoraiból újra és újra kirajzolódik a magyar oktatás egyenlőtlensége, vagyis az, hogy egyrészt nagy különbségek vannak a tanulmányi eredményekben, másrészt a tanulmányi eredményeket a más országokban tapasztaltnál jobban meghatározza a szülők szociális-gazdasági háttere.

Az idei jelentésben ez tetten érhető például abban, hogy alig van olyan a jelentésben szereplő országok közül (Európában csak Bulgária), ahol a családiháttér-mutatójuk szerint alsó és felső szociális-gazdasági harmadba sorolt diákok tanulmányi eredménye között akkora lenne a különbség, mint Magyarországon.

Hasonló jelenségről szól az alábbi ábra is, amely azt mutatja meg, hogy adott oktatási rendszerek milyen mértékben képesek „ kompenzálni” a rossz családi hátteret, vagyis a tanulók átlagnál alacsonyabb szintű szociális-gazdasági adottságait. Míg például Észtországban, Finnországban, Lengyelországban vagy Szlovéniában a legalsó szociális-gazdasági negyedbe sorolt tanulók durván 60 százaléka teljesíti a minimális elfogadható szintet matematikából, addig Magyarországon ez az arány 45 százalék. Európában ennél csak Szlovákiában, Görögországban, Romániában és Bulgáriában alacsonyabb az érték.

(Címlapi fotó: Kristóf Balázs/444)