Az elmúlt 12 évben több mint tíz nemzeti konzultációval szondázta a kormány a közhangulatot, és terelte a társadalom véleményét a saját maga által kitalált irányba. De hogyan?

“Olyan konzultáció nincs, hogy az ember a saját álláspontját teljes egészében igazolva lássa…” – Orbán Viktor, 2011.

Az uniós energetikai szankciókról indított nemzeti konzultációt a kormány, amit Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén jelentett be. A kormányzati retorika szerint a mostani konzultáció “egyedülálló Európában, mivel a szankciókról eddig egyetlen országban sem kérdezték meg az emberek véleményét” – azt azonban már nem tették hozzá, hogy csak azután kérdeznek, hogy a kormány a már megszavazta az eddigi összes szankciós csomagot.

A konzultációról végül maga Orbán Viktor tájékoztatta az embereket:

Október 14-én pedig a kérdéseket is megismerhettük.

Megdolgozott közhangulat

Mindennek azonban voltak előzményei is: az elmúlt hónapokban az energiaválsággal kapcsolatban a kormánypárti politikusok, illetve a kormányközeli lapok is meglehetősen erős állításokat fogalmaztak meg, kezdetben a nyugati energiadiktatúrát ostorozták (időnként teljesen téves alapokon), majd gúnyt űztek a nyugati spórolásból, hogy aztán a rezsicsökkentés megvágása után már egyenesen spórolási tippeket adjanak a magyar háztartásoknak. Eközben az új szlogen az “elhibázott brüsszeli szankciók” lett.

Ebbe a sorba illeszkedik a nemzeti konzultáció is, amely – az Origo megfogalmazása szerint – “fegyver lehet a kormány kezében Brüsszellel szemben”, amennyiben “nagyon sok egységes válasz érkezik” rá. Hasonló módon hangsúlyozza a Magyar Nemzet (és sokan mások), hogy a nemzeti konzultáció “erős felhatalmazást ad” a kormánynak. Korábban már láttunk arra is példát, hogy a konzultáció eredményét Brüsszel-ellenes hadjáratra használta a kormány.

Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a nemzeti konzultációknak legfeljebb politikai, kommunikációs jelentőségük van. Jogilag nem kötik sem a magyar kormányt, sem “Brüsszelt” – az Európai Unió döntéshozatalában Magyarország is részt vesz, de a folyamatban nincs jogi következménye a konzultációk eredményének.

Ez a kérdés egyébként már a Gyakorikérdések.hu olvasóit is foglalkoztatja.

Ebben a cikkben felidézzük, hogy az elmúlt években milyen témákban konzultáltunk, minderre mennyit költött a kormány, és elemezzük az eddig feltett kérdéseket is: melyek voltak azok a legjellemzőbb technikák, amelyekkel a kormánynak tetsző válaszok irányába igyekezték terelni a kitöltőket?

Konzultálunk, konzultálgatunk?

A nemzeti konzultáció ötlete nem új: Orbán Viktor még ellenzékben, 2005-ben tartott országértékelő beszédében jelezte, hogy úgy akarja megnyerni a következő évben esedékes választást, hogy tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján határozza majd meg. Ennek érdekében meg is alakult a Nemzeti Konzultációs Testület, amelynek akkoriban tagja volt Pozsgay Imre és Hoffmann Rózsa is, majd országjáró rendezvénysorozat vette kezdetét, és még levélben is kérdezgették a választópolgárok véleményét politikai és közéleti kérdésekben. Akkor úgy tájékoztattak: mintegy 1,6 millió emberrel létesítettek valamilyen kapcsolatot a folyamat során. A Fidesz azonban a 2006-os választáson nem került kormányra.

2010-ben viszont igen, a kormányváltás után pedig Orbán Viktor be is jelentette, hogy

a nemzeti konzultációt intézményesítik.

Kezdetben a nemzeti konzultációs kérdőívek értékelését a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végezte, 2015 októberétől azonban ez a feladat is a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda szárnyai alá került.

A nemzeti konzultációk közül az első rögtön 2010 szeptemberében landolt a nyugdíjasok postaládájában, a kormány a nyugdíjakról és egyéb támogatásokról kérdezte őket. A 2,8 millió példányban postázott kérdőívek közül mindössze 200 ezret küldtek vissza. 220-230 millió forintba került az egész procedúra.

A teljes társadalom véleményét szondázó nemzeti konzultációk azonban csak ezután következtek.

A 12 év konzultációi összesen közel 48 milliárd forintba kerültek.

Milyen eszközöket használtak eddig?

Azt vizsgáltuk meg, hogy az elmúlt bő évtized konzultációs kérdőívekben milyen típusú módszerekkel igyekeztek “terelgetni” a válaszadókat.

Fotó: 444/Kiss Bence

Nem foglalkoztunk a kizárólag a nyugdíjasokat érintő kérdéssorral, illete azokkal a konzultációkkal, amelyeket csak online lehetett kitölteni (és egyébként is rendkívül kevesen küldtek rájuk válaszokat): ilyen volt a környezetvédelmi konzultáció (alig 70 ezer kitöltő), az állatvédelmi konzultáció (262 ezer kitöltő) és a második, járványhelyzetet szondázó kérdőív (kicsit több mint félmillió kitöltéssel).

A nemzeti konzultációk bevett szófordulata a “vannak, akik”. A kérdések sok esetben kezdődnek így, hogy aztán bemutassanak egy, rendszerint a kormánynak tetsző álláspontot. Ezt az álláspontot azonban semmilyen ténnyel, adattal, idézettel nem támasztják alá, és azt sem mondják meg, kik azok a valakik, akik az adott álláspontot képviselik. Ám mivel az ember alapvetően szeret a többséghez tartozni (ez a Solomon Asch szociálpszichológus által leírt csoportnyomás lényege), ez a technika vonzóvá tehetia konzultációs kérdésbe burkolt kormányzati álláspontot.

Ez a módszer már az új alkotmányról szóló konzultációban is megjelent:

“Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány olyan közös értékeket is vegyen védelem alá, mint a család, a rend, az otthon, a munka, az egészség. Mások szerint ez nem szükséges. Ön mit gondol?”

Ugyan ki válaszolná azt szívesen, hogy a “közös értékeket” ne vegye védelem alá az új alkotmány? A kérdés azt sugallja, hogy ezek az értékek veszélyben lehetnek, de nem derül ki, miért.

A bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultáció 5. kérdése pedig ez volt:

Sokféle véleményt hallani a bevándorlás kérdésével kapcsolatban. Vannak, akik szerint a megélhetési bevándorlók veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését! Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

A kérdés érdekessége, hogy ugyan állítása szerint “sokféle véleményt hallani” a bevándorlással kapcsolatban, mégis csupán egyet emel ki, és arra kérdez rá – azt viszont nem tudjuk meg, ez kinek a véleménye, és mire alapozza azt.

A nemzeti konzultációban rendre felbukkannak olyan kérdések, amelyek a szóhasználatukkal egy témakört semleges megfogalmazás helyett eleve negatív hangvétellel mutatnak be.

Ilyen volt például a szociális konzultáció 8. kérdése, amely két álláspontot mutat be, ám mindkettő negatív színben tünteti fel a gyógyszergyárakat:

Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sokmilliádot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre a saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen. Ön mit gondol?

A bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultációban pedig ez a kérdés szerepelt:

Vannak, akik szerint Brüsszel politikája a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében megbukott és ezért új megközelítésre van szükség ezekben a kérdésekben. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

Feltehetően kevesen vannak, akik pontról pontra ismerik “Brüsszel politikáját a bevándorlás és terrorizmus kérdésében”, mindemellett vélhetően senki sem szeretne ilyen fontos témában “megbukott” politikát támogatni. Igaz, azt a konzultáció nem árulja el, hogy kik szerint, és pontosan miért bukott meg ez a politika.

Az érem másik oldala: a kormányzati intézkedések sikerességének hangsúlyozása is sokszor megjelenik, jellemzően szembeállítva a “Nyugat” vagy éppen “Brüsszel” rossz intézkedéseivel.

A járványkezelésről szóló első konzultációban helyet kapott például az alábbi kérdés is:

A járvány következtében az egész világon készlethiány alakult ki egészségügyi eszközökből és védőfelszerelésekből. Magyarország sikeresen szerezte be ezeket az eszközöket külföldről, és elkezdte a hazai gyártást is. Ön egyetért-e azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat? (Igen/Nem)

A világszerte kialakult készlethiánnyal szembeni magyar beszerzési sikerről szóló tudósítás mellett maga a kérdés lényegében eltörpül, bár az abban megfogalmazott “kiszolgáltatottság” megemlítése arra késztetheti a válaszadót, hogy a kormány törekvéseit támogassa.

Szintén megfigyelhető a konzultációkban, hogy a kérdésekre adható válaszok “segítik” a válaszadókat.

A gazdasági konzultáció 10. kérdése és az arra adható válaszok például a következők voltak:

Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat. Ön mit gondol?

Míg az első válaszlehetőség azt sugallja, hogy állami ráhatással a kisebb vállalkozásoknak is lehet esélyük a boldogulásra – ez a szófordulat alapvetően azt sugallja, hogy ez az állami nélkül nem történhetne meg. Így látták a válaszadók is, akik 86,9 százalékban az A opciót választották.

És még egy példa: “Állítsuk meg Brüsszelt!” konzultáció, első kérdés.

Brüsszel veszélyes lépésre készül. A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

Az első válaszlehetőségben megvédhetjük magunkat, a másodikban alá kellene rendelődnünk Brüsszelnek. Egy tapasztalt konzultáló csípőből tudja a helyes választ.

2017 nyarán, a Brüsszelt megállító konzultáció lezárulását követõen a kormány így köszönte meg az eredményeket. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az Orbán-rezsim előszeretettel használ olyan szófordulatokat, amelyeket maga teremtett, és amelyekkel tudatosan tudja irányítani a közvéleményt (ilyen például a rezsicsökkentés, vagy éppen mostanában a háborús infláció kifejezés). Ezek pedig rendre megjelennek a nemzeti konzultációkban is.

Így például az “Állítsuk meg Brüsszelt!” kérdéssorában is:

Az elmúlt időszakban egymást követték a terrortámadások Európában. Ennek ellenére Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy az illegális bevándorlókat engedjük be. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

Illegális bevándorlók nincsenek. Aki illegálisan lép be az ország területére, azt rendészeti eljárás alá vonják, aki bevándorló, az pedig már végigjárta a bevándorlásügy útvesztőit, és megkapta ezt a státuszt – vagyis jogszerűen tartózkodik hazánkban.

Előfordul, hogy a nemzeti konzultáció kérdései úgy kínálnak választási lehetőséget, hogy közben egy klasszikus érvelési hibára, az úgynevezett hamis dilemmára építenek: ez azt jelenti, hogy a szóba jövő alternatívákat, választási lehetőségeket mesterségesen leszűkíti a kérdés. Ilyen az, amikor mindössze két választási lehetőséget kínálnak fel (amelyek közt nincs is feltételnül összefüggés, az érzelmekre viszont erősen hatnak), ezeket egymást kizárónak feltételezi, más alternatívákról pedig nem beszél – így pedig ha a válaszadó mérlegeli a lehetőségeket, akkor a kormány által preferált opció tűnik előnyösebbnek.

A bevándorlásról és terrorizmusról szóló kérdőívben például az szerepelt:

Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?

A bevándorlásra, menekültügyre fordított összegek és a családtámogatások nem felcserélhetők, de nem is zárják ki egymást: valójában lehetséges lenne mindkét terület támogatása (és egyéb területeké is). Viszont ha mindebből csak egyet választhatunk, a magyar családok és a születendő gyermekek támogatása vonzóbb alternatívának tűnhet, mint a másik opció. És lőn: a kérdésre az egész konzultáció legegységesebb válaszát is adták, 92,88 százalék egyetértett a magyar kormánnyal.

A kérdés egy kicsit más megfogalmazásban megjelent a családvédelmi konzultációban is, amelynek első kérdése így szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?

Fotó: Földházi Árpád/Földházi Árpád

Tudta-e Ön, hogy a megélhetési bevándorlók törvénytelenül lépik át a magyar határt, és az elmúlt időszakban húszszorosára nőtt a bevándorlók száma Magyarországon?

Így szólt például a bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultáció negyedik kérdése, amelyben egyrészt ismét egy olyan kifejezés szerepel (megélhetési bevándorlók), amelyet a Fidesz alkotott, másrészt a statisztikai adatokat is meglehetősen szabadon kezelte: azt sem lehet tudni, hogy pontosan az “elmúlt időszak” pontosan milyen időtávra (hónapokra, évekre?) vonatkozik. A regisztrált bevándorlók száma nem nőtt a hússzorosára, és a koszovói menekülthullám lecsengése, illetve a határzár felállítása után a menedékkérők száma is csökkent.

A STOP Soros kérdőív pedig már teljes egészében egy hamis állításra épült.

Fotó: 444/Botos Tamás

Az első kérdés így szólt:

Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is. Ön támogatja a Soros-tervnek ezt a pontját? (Igen/Nem)

A kormány szerint az évi egymillió bevándorló betelepítése volt a“Soros-terv” lényege. Csakhogy valójában Soros György ilyet sohasem mondott, pláne tervet nem készített. Írt viszont egy cikket, még 2015-ben, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a Szíriában folyó háború miatt az EU-nak „az előrelátható időszakban legalább egy millió menekültet kellene befogadnia évente. És hogy ez megoldható legyen, a terhet igazságosan kell elosztani”. Ám ahogy arra maga Soros is felhívta a figyelmet, egy évvel később, a körülmények változása után újabb javaslatot tett, amelyben már csupán 300 ezer menekült befogadására tett javaslatot.

Maga Soros György pontról pontra cáfolta a konzultáció kérdésekbe rejtett hamis állításait, ahogy megtette ezt a Soros Alapítvány, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations – OSF) budapesti szóvivője, Csontos Csaba is. Ennek ellenére 2017 decemberében Orbán Viktor hátizsákjával felszerelkezve Brüsszelbe indult, és – mint mondta – “vihetem magammal a 2,3 millió ember véleményét, aki világossá tette, nem akar Soros-tervet és nem támogatja, hogy Brüsszel ilyen tervet hajtson végre”.

Hasonlóan a Soros-terv kérdéseihez, az eggyel korábbi, Állítsuk meg Brüsszelt! konzultáció is hamis alapokra épült: az Európai Bizottság tételesen cáfolta akkoriban a konzultációs kérdőíven szereplő, Brüsszellel kapcsolatos állításokat, felsorolva a hat kérdésben szereplő összes téves állítást.

Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztat a STOP Soros konzultáció eredményeiről 2018 januárjában. Elmondta: a magyarok gyakorlatilag egyhangúlag elutasítják a “Soros-tervet”, a kötelező betelepítést, és minden olyan politikai akciót elleneznek, ami ennek megvalósítására irányul. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ám annak ellenére, hogy a korábbi konzultációkban megfogalmazott állításokat többször is cáfolták, azok újra meg újra felbukkannak. A Soros-terv például az első járványkezelési kérdőívben, majd pedig a járvány utáni konzultációban is előkerül:

Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában. Ön mit gondol?

Az, hogy Soros György meg fogja támadni Magyarországot, vagy hogy a Soros-terv létezik, már nem is kérdésként, hanem állításként jelenik meg, és még csak nem is a “vannak, aki szerint” szófordulat mögé bújva, az csak ezen állítások után következik. Valójában tehát ezek a kérdések már építkeznek arra a több mint egy évtizedes “konzultációs gyakorlatra”, amelyben a kormány több ízben is feltett hasonló kérdéseket.

Ahogy azt a kormány jelenleg hangsúlyozza: a nemzeti konzultáció eredménye “erős felhatalmazást” adhat a miniszterelnök kezébe, ha Brüsszelbe megy. Ám ahogy azt korábban már írtuk: valójában nincs jogi következménye egy nemzeti konzultációnak.

Érdekesség azonban, hogy volt már arra példa, amikor a kormány a saját álláspontjával ellentétes véleményeket is meghallgatta: ilyen volt az új alkotmányról szóló nemzeti konzultáció 2011-ben.

A konzultáció 4. kérdése ugyanis a családi szavazati jog lehetőségét vetette fel (a szülők gyakorolhassák valamilyen módon gyermekeik szavazati jogát), ezt azonban a válaszadók jelentős többsége, 74 százaléka elutasította. Hogy ekkor valóban figyelembe vették a válaszadók véleményét, azt Orbán Viktor bizonyította, aki ezügyben sajnálkozását fejezte ki:

“Olyan konzultáció nincs, hogy az ember a saját álláspontját teljes egészében igazolva lássa, én se láttam a sajátomat; nekem fáj a szívem azért, hogy az emberek végül is kidobták a családi szavazati jog lehetőségét” – mondta a miniszterelnök egy interjúban. Hozzátette azt is, hogy mivel nagyarányú elutasításról volt szó, “itt nincs miről beszélni”, de azt is mondta, hogy a következő években szeretne “némi energiát” fordítani arra, hogy majd újra elővegyék a kérdést. Az Alaptörvényben azonban azóta sem szerepel hasonló szöveg, és a téma teljesen le is került a napirendről.

Címlapkép: 444/Kiss Bence