Szépek, fiatalok, imádják a focit, Orbánt és a párkapcsolati kavarást – így működik az eddigi legprofibban összerakott fideszes kamuprofil-hálózat a Facebookon

2025. november 30. 14:03


Azonosítottunk egy közel száz Facebook-profilból álló hálózatot, melynek tagjai egy AI-generált valóságban élnek, és üzemszerűen terjesztik a kormánypártot támogató tartalmakat.

Cintia és Zoltán november elején a Facebookon jelentették be, hogy járnak. A hír gyorsan körbefutott ismerőseik között; a legtöbben örömmel fogadták a bejelentést, boldogságot és gyermekáldást kívántak a párnak. De akadt olyan is, aki sértődötten vette tudomásul, hogy a friss kapcsolatról a közösségi médiából értesült. Zoltán azt is elárulta, hogy nemcsak Cintiát, hanem a családját is szívébe zárta: a nagy bejelentés alatt egy fotót tett ki Cintia húgáról, Kiaráról, amin a lány közös szenvedélyüknek, a focinak hódol a Puskás Aréna előtt.

Néhány nappal később jött a hidegzuhany: Zoltán ismét egy nyilvános Facebook-kommentben közölte, hogy Cintia valójában nem volt hozzá teljesen őszinte; miközben vele járt, párhuzamosan összeszűrte a levet egy másik barátjukkal, Benedekkel. Kapcsolatuk így hamar véget ért. Cintia letiltotta Zoltánt a Facebookon, Zoltán pedig – saját szavaival – „kibaszta Cintia cuccait az ablakon”.

A fenti történetnek valószínűleg egyik szereplője sem valós személy.

Zoltán, Cintia, Kiara és Benedek egy olyan alternatív valóságban élnek, ahol Budapest fölé egy rézvirágot tartó Szabadság-szobor magasodik, ahol a Lánchíd belefut a Parlamentbe, és ahol egy fiatal ázsiai gyógyszerészből minden probléma nélkül lehet egyik napról a másikra középkorú, kaukázusi vonásokkal rendelkező üzletember.

Kiara Németh
Kiara Németh
Forrás: Facebook

A bevezetőben elmesélt, szappanoperába illő sztori szereplői egy közel száz profilt számláló Facebook-hálózat tagjai. (Ebben a táblázatban tartjuk számon azokat a profilokat, akikkel foglalkoztunk).

A virtuális perszónák látszólag úgy működnek, mint a hétköznapi emberek. Posztolnak párkapcsolati eseményekről, baráti évődésről, és kitesznek családi fotókat is. A személyes történetek mögött azonban egy másik cél is kirajzolódik: ugyanezek a profilok futószalagon gyártják és szakmányban keringetik a kormánypártot támogató tartalmakat.

Ugratják is egymást.
Ugratják is egymást.
Forrás: Facebook

Az általunk feltérképezett hálózat nagyjából fele – szám szerint 49 felhasználó – ráadásul tagja a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportnak is. Annak a nyilvános közösségnek, ami saját bemutatkozása szerint az Orbán Viktor által elindított, zártkörű Harcosok Klubját támogatja. A támogató csoportot Szakonyi Balázs, a Fidesz–KDNP egykori tapolcai elnöke hozta létre idén márciusban, és a posztokat is ő, illetve egy korábbi Fidesz-KDNP jelölt, a Rácalmáson 2019-ben polgármesterségért induló Pálinkás István jegyzik felváltva. (A csoportot 20-an kezelik, köztük Nagy Gábor, a Vidék hangjai nevű konzervatív hírportál alapítója, és Hudák Attila, aki 2023-ban végzett a Megafon közösségimédia-képzésén).

A nem hivatalos Harcosok Klubja követőtábora mára közel 25 ezer főre duzzadt, és a kamu felhasználók mellett tagjai között tudhatja a NEM-es Apáti Bencét, Seszták Miklós országgyűlési képviselőt, László András EP-képviselőt, a kormányközeli Nézőpont Intézet elemzőit és L. Simon Lászlót is.

Névsorolvasás
Névsorolvasás
Forrás: Facebook

Műanyag harcosok

Cintia, aki Facebook-profilja szerint már újra szingli, november 7-én kifejezetten közlékeny volt a közösségi oldalon. Este fél 7 és fél 11 között összesen 25 rövid videót tett közzé a washingtoni Orbán-Trump találkozóról.

Szinte pp-zte Orbán amerikai látogatását.
Szinte pp-zte Orbán amerikai látogatását.
Forrás: Facebook

A kommentelők nagy része nem lepődött meg Cintia politikai aktivitásán, sőt, úgy tűnt, sokan osztották is a lelkesedését. Arra a videójára, amiben a magyar miniszterelnök az Egyesült Államokban esedékes magyar befektetésekről beszélt, az alábbi hozzászólások érkeztek:

„Hajrá Magyarország” (Zsombor Erdős)
„Remek, nincs megállás. Hajrá!” (Ferenc Juhász)
„Jó dolgok ezek” (Zsolt Debreczeni)
„Ez így van rendjén (Zétény Farkas)
🧡🧡 (Sándor Szabó)
„Úgy van” (Rókus Simka)

Forrás: Facebook

Annak ellenére, hogy már későre járt, és Cintia húsz másik posztja is hasonló témákat érintett, ugyanezek az emberek a többi bejegyzés alatt is kifejezték egyetértésüket. Valamennyi Washingtonban született megállapodás tetszett nekik, legyen szó Magyarország gázellátásáról, a rezsikérdésről, a békecsúcsról vagy éppen a két ország nukleáris együttműködéséről.

Rajongásuk odáig ment, hogy az Orbán-Trump csúcsról készült videókra nemcsak Cintia hírfolyamában reagáltak. Aktívan jelen voltak más ismerőseik, például a november 7-i posztmennyiségével még Cintiát is túlszárnyaló Mihály oldalán is, aki aznap 39 videót tett ki a témában. A kommentelők még úgy is résen voltak, hogy két barátjuk bejegyzései között mindössze két perc telt el.

Ilyen egy támogató baráti kör
Ilyen egy támogató baráti kör
Forrás: Facebook

A fenti két eset csak két kiragadott példa abból a több mint ezer politikai témájú posztból, amelyet az október elején megszervezett Fidesz-barát hálózat tagjai osztottak meg a Facebookon az elmúlt közel két hónapban.

A hálózathoz tartozó profilokat a közösségi médiában hólabda módszerrel tártuk fel: egy felhasználó nyilvános tevékenységéből kiindulva jutottunk el további felhasználókhoz, akik kommentelték, lájkolták vagy megosztották a gyanúsnak vélt user tartalmait. (Elemzésünkhöz a kiindulópontot három Facebook-oldal jelentette, amikre egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket).

Az adatbázisba végül 87 profil került be, amelyekre legalább három igaz az alábbi állítások közül:

  • fiókjukat 2025-ben hozták létre, és csak az elmúlt két hónapban kezdtek el nyilvánosan posztolni,
  • profilképüket és fotóalapú posztjaikat mesterséges intelligencia segítségével generálták,
  • hiperaktív viselkedést mutatnak, vagyis egymás után, sablonos formában posztolnak vagy kommentelnek pártpolitikai témákban,
  • ismerőslistájukban megtalálhatók a hálózat más tagjai is, valamint
  • tagjai a Harcosok Klubja nevű támogatói csoportnak.

E feltételek alapján nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a hálózat tagjai álnéven vannak fent a Facebookon, hamis személyazonosságot használnak, vagy legalábbis megtévesztik a többi felhasználót valós kinézetükkel és életükkel kapcsolatban, illetve koordinált módon osztanak és kommentelnek fideszes tartalmakat.

A feltételeknek megfelel Zoltán, Kiara és Cintia profilja is, míg a szerelmi háromszög másik férfi tagjának, Benedeknek adatfelvételünk óta törölték a fiókját. Kiara első nyilvános bejegyzése október 20-i keltezésű, pár nappal később pedig már egy tucat reels-videót tett közzé a Békemenetről. Posztjai alatt ott találjuk a network többi tagját, és állítólagos nővérének korábbi barátját, Zoltánt is, akinek a profiljához viszont egy létező személy fotóját tulajdonították el, majd turbózták fel mesterséges intelligenciával.

Kiara október 23-i posztjai
Kiara október 23-i posztjai
Forrás: Facebook

Az Orbán-Trump csúcstalálkozó vagy a Békemenet mellett ez az alternatív terjesztési hálózat adott plusz lendületet más, a Fidesz számára fontos közéleti eseménynek is, mint például Orbán felszólalása a strasbourgi parlamentben, a győri DPK-rendezvény, valamint Rónai Egon Orbán Viktorral készített interjúja. Nem is rossz eredménnyel: több posztra is 2000–4500 közötti reakció érkezett.

A hálózat legaktívabb tagjai Mihály, László, Eliza és Lajos, akik mind október közepén-végén jelentek meg nyilvános bejegyzésekkel a közösségi hálón, és rögtön csatlakoztak is a Harcosok Klubjához. Rövidke pályafutásuk alatt egyenként 120-140 posztot tettek közzé: kormánypárti tartalomgyártók műsoraiból kivágott részleteket, rövid reels-videó formátumban. A reelsek tehát már létező videóanyagok újracsomagolt változatai, amelyekből a legütősebb idézeteket emelték ki.

(A Facebookon terjedő reels-videók fontosságára legutóbb a nyilvánosságtól eddig visszahúzódó fideszes háttérember, Dukász Magor hívta fel a figyelmet Zánkán, a Harcosok Klubja edzőtáborában. „A Facebook-reel kirobbant”- fogalmazott, majd hozzátette, hogy a 2026-os kampány ezekről fog szólni.)

A kamuprofil-hálózat által felhasznált anyagok gyakorlatilag lefedik a teljes kormánybarát médiát a köztéve adásaitól a fideszes politikusok bejelentkezésein át a Megafon Patrióta nevű YouTube-csatornájáig. De az olyan tartalomgyártók se maradtak ki a szórásból, mint az Ultrahang nevű, kül- és biztonságpolitikával foglalkozó műsor, vagy a Narancskommandó, ami a megafonos életérzést keveri a Vadhajtások színvonalával.

Fentről le, balról jobbra: Hirado.hu, Harcosok órája, Ultrahang, Lázárinfó, Magyar Nemzet, Bohár Dániel - a riporter, Kormányinfó, Patrióta, Narancskommandó, Hír TV - Bayer show
Fentről le, balról jobbra: Hirado.hu, Harcosok órája, Ultrahang, Lázárinfó, Magyar Nemzet, Bohár Dániel - a riporter, Kormányinfó, Patrióta, Narancskommandó, Hír TV - Bayer show
Forrás: Facebook

Érdekesség, hogy a videókat a hálózat tagjai nem az eredeti tartalomgyártók hivatalos oldalairól osztják tovább. Ehelyett a jelek szerint a felvételeket letöltik, újravágják, feliratozzák, majd saját profil alatt teszik közzé. Amikor például szúrópróbaszerűen összehasonlítottuk a Magyar Nemzet egyik videóját a hálózathoz tartozó profilok által terjesztett verzióval, azt tapasztaltuk, hogy az utóbbi még direktebb, még harsányabb formában tálalja ugyanazt.

Balra: a Magyar Nemzet TikTok-oldalán megjelent videórészlet, jobbra: Lajos Mészáros Facebook-oldala.
Balra: a Magyar Nemzet TikTok-oldalán megjelent videórészlet, jobbra: Lajos Mészáros Facebook-oldala.
Forrás: TikTok, Facebook

Egy jól eltalált videórészlet a saját buborékon is messze túljuthat: Mihály, akinek a Facebookon 1800 követője van, legvirálisabb posztjával 3200 lájkot, 257 megosztást és 119 kommentet söpört be.

Nem erre a botnetre vártunk

Amióta a Fidesz digitális jelenléte újabb lendületet vett, Lakner Zoltántól Molnár Csabáig, a Political Capital kutatásvezetőjéig több elemző számolt azzal a lehetőséggel, hogy a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök akár alkalmasak lehetnek arra is, hogy bothálózatok vagy álprofilok által végrehajtott információs műveleteket fedjenek el. A két kezdeményezéshez a hivatalos becslések szerint már több mint 150 ezren csatlakoztak (a HK csoport jelenleg közel 50 ezer tagot számlál, míg a DPK-kban a honlapon található számláló szerint 104 ezren vannak).

Az offline eseményekről készült képek alapján a kormánypárt fel tud mutatni hús-vér aktivistákat: tényleg megtöltik a stadionokat, tehát léteznek, még ha többnyire idősebb, a politikai marketingben kevésbé jártas Fidesz-szimpatizánsokról van is szó. A Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök körüli hájp azonban könnyen kitakarhat egy későbbi, már automatizált technológiával végrehajtott, akár külföldi beavatkozást is – vetítette előre több, a 444-nek nyilatkozó elemző.

Harcosok klubja II. edzőtábora Zánkán.
Fotó: BARANYAI ATTILA/BARANYAI ATTILA

Ehhez képest – egyelőre – egészen másba futottunk bele: egy közel száz tagot mozgató hálózatba, ami valahol félúton van a humán erőforráson alapuló digitális munka és a tisztán technológiai megoldások között. A profilok mögött hús-vér felhasználók állhatnak, viszont feltehetően nem azok, akiknek a Facebookon mutatják magukat.

Cintia például nem valószínű, hogy egy olyan Fidesz-aktivista, akit személyi okmányaiban is Horváth Cintiának hívnak, és úgy is néz ki a valóságban, mint ahogy az a Facebook-profilján szerepel. Ettől még létezhet egy olyan személy, aki a Fideszt úgy támogatja, hogy Cintiának – és akár egyszerre Zoltánnak és Kiarának is – adja ki magát az online térben, hogy az ő nevükben kommentelje, lájkolja és ossza a kormányt támogató tartalmakat.

Mivel a legalább 87 fiókból álló hálózat tagjai ezt a politikai munkát összehangoltan végzik, közel azonos tartalmakat visszhangozva, tevékenységük kimeríti a Facebook által is tiltott koordinált, nem hiteles viselkedés fogalmát. (Talán ennek köszönhető, hogy néhány profil már el is tűnt a platformról.)

Bár a profilok a Harcosok Klubját támogató Facebook-csoportban tömörülnek, azt nem tudjuk, ki áll a hálózat mögött. A bejegyzések időbeli eloszlása mindenesetre arra utal, hogy a profilok kezelői munkaidőben, reggel 9 és este 7 között a legaktívabbak.

Ezek a fiókok kidolgozottságukban, működésükben és a köréjük szőtt digitális történetmesélésben teljesen új szintet képviselnek.

Ilyen precízen felépített karakterekkel eddig nem nagyon találkoztunk a magyar nyilvánosságban, ezért azt is ideje újragondolni, amit eddig a „hogyan ismerd fel a trollokat” típusú gyorstalpalókból tanultunk.

  • Már nem az extra ujjakat vagy a félresikerült szemüvegszárat kell keresni a profilképeken, ahogy a ThisPersonDoesNotExist generátor fölött is eljárt az idő. Az újgenerációs AI-eszközök ennél profibban dolgoznak.
  • Az a korábbi ökölszabály sem érvényes, hogy a gyanús profilokat a kevés ismerős buktatja le. Cintiának például 1200 ismerőse, Mihálynak több mint 1800 követője van, de a hálózat egészében is ezer ismerős fölött van az átlag.
  • Azt sem mondhatjuk, hogy ezek a fiókok csak időnként, mutatóba osztanak meg egy-egy cuki állatos képet, hogy hitelesebbnek tűnjenek. Ehelyett saját életük és identitásuk van.

De pontosan milyen? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, ismerjük meg Cintia és Zoltán kiterjedt baráti körét!

Fradi, peca és semmi közösségi média. Volt eddig :)

Cintia testvéréről, Kiaráról már a bevezetőben kiderült, hogy imádja a focit. Nem is hagy kétséget szenvedélye felől: az egyik novemberi posztjában a Puskás Aréna előtt pózol, tetőtől talpig nemzeti trikolórban. Bár a képen több apró jel is árulkodik arról, hogy mesterséges intelligenciával készült – például a lány pólóján szereplő „hajrá magayok” felirat –, a kommentelők egy része elhitte, hogy valódi emberről van szó. Volt, aki egyenesen úgy fogalmazott, Kiara egy „Igazi Magyar Lány”, ezért fogadta el ismerősnek.

Kiara miniszoknyája a bolgár zászló színeiben fodrozódik, de sokakat ez se zavart
Kiara miniszoknyája a bolgár zászló színeiben fodrozódik, de sokakat ez se zavart
Forrás: Facebook

Hasonló módszerrel húzta be a facebookozókat a hálózathoz tartozó egy rakat másik profil is, akiknek látszólag szintén a futball körül forog az „életük”. Többségük a Fradiért lelkesedik, de akad Honvéd-, Diósgyőr-, MTK-, sőt Lazio- és Liverpool-szurkoló is.

Forrás: Facebook

Bár a profilok többsége mesterséges intelligenciával készült arcokat használ, arra is volt példa (éppen a bevezetőben említett Zoltánnál), hogy a Ferencváros egyik legismertebb szurkolócsapata, a B-Közép egyik valódi tagjának a fényképét lopták el, majd módosították később AI-jal.

„Nagyon gyanús nekem, hogy valamilyen Fradihoz köthető szurkolói csoportot használtak fel erre a célra, mivel az a közös bennem és a hamis profilban, hogy mindketten tagjai vagyunk ilyen csoportoknak”

- mesélte a férfi (akit a valóságban persze nem Zoltánnak hívnak), miután megmutattuk neki, melyik, magát ultrának álcázó álprofil él vissza a mai napig a képmásával.

Zoltán hírfolyamában bennmaradt egy valódi személyt ábrázoló fénykép. Ezzel a képpel jelentette be, hogy összejött Cintiával, az álprofilhálózat egyik központi tagjával.
Forrás: Facebook

A focis módszert alkalmazó fiókok egy kaptafára épülnek fel: már a boritó- és profilképeiken is megjelenik valami focis utalás (csapat jelvénye, mezek, lelátó, stadion), de ez a téma arra is jó, hogy önazonosan legyen miről posztolni. Hírfaluk tele van focis hírekkel, belsős szurkolócsoportokból származó infókkal, és olyan is előfordul, hogy beköszönnek rajongótársaiknak – AI-gyanús fotókkal.

Többségben a zöld-fehérek
Többségben a zöld-fehérek
Forrás: Antal Varga, Sándor Gere, Petra Lantos és Vince Bercsényi oldala, Facebook

Ismerőseik számán jól látszik, milyen eredményes lehet, ha valaki rátalál egy jó témára. A foci pedig Magyarországon nemcsak nemzeti sport, hanem – Orbán Viktor szavaival – a magyar identitás része. Együtt örülni a magyar válogatott sikerének, majd együtt sírni a vereségen erős érzelmi viszonyulást nyújt, és ismeretlenek között is közösséget teremt.

Árpád a magyar-ír meccsen
Árpád a magyar-ír meccsen
Forrás: Facebook

Ha ez megvan, jöhetnek a politikusabb témák is!

A fokozatos építkezés egyik iskolapéldája Sándor hírfolyama. Október 28. és november 7. között csak fradis tartalmakat posztolt, a hetedik ilyen bejegyzés után viszont témát váltott, és bedobta a győri DPK-találkozót, méghozzá rögtön 17 reels-videóval. (A Békés Mártonnal, Rákay Philippel, Szabó Zsófival és természetesen Orbán Viktorral készült videók azóta eltűntek az oldaláról, de még időben lementettük őket. Többször is előfordult, hogy amikor egy téma kifutotta magát, a hozzá kapcsolódó posztokat egyszerűen eltávolították a hálózat tagjainak idővonaláról.)

Eleinte csak a foci: B-közepes tükörszelfi, M4 Sport hírek, aztán Fidesz töménytelen mennyiségben
Eleinte csak a foci: B-közepes tükörszelfi, M4 Sport hírek, aztán Fidesz töménytelen mennyiségben
Forrás: Facebook

Sándor mások hírfolyamában is a fiatal Fidesz-szavazót játssza, ennek megfelelő stílusban odarakva, hogy „Orbán egy legenda” vagy „apunak igaza van.”

Az álprofil-had másik népszerű hobbija a foci mellett a horgászat.

Emellett esznek-isznak, munkába járnak, kutyát sétáltatnak, gombásznak, túráznak a Bükkben, szerelmesek lesznek, gyereket nevelnek, Halloween-ra készülnek, búvárkodnak, autót vezetnek, főznek, nyaralnak, makettet építenek, kerti munkát végeznek, videójátékoznak, vásárolgatnak és külföldre repülnek – vagyis pont úgy viselkednek, mint az igazi emberek.

Nagybetűs Élet. Felülről lefelé és balról jobbra: képek Hanna Barta, Péter Lovas, János Barna, Aladár Harczos, Tamara Horváth, János Barna, Mihály Török, Tamara Horváth, Tamara Horváth, Zsolt Debreczeni, Antal Varga, Attila Balogh, Szilveszter Sagy, Géza Németh, Izabella Fülöp, Regő Józsa, Máté Bolla, Mariann Szabó,  Sándor Szabó, Aladár Harczos Facebook-oldaláról.
Nagybetűs Élet. Felülről lefelé és balról jobbra: képek Hanna Barta, Péter Lovas, János Barna, Aladár Harczos, Tamara Horváth, János Barna, Mihály Török, Tamara Horváth, Tamara Horváth, Zsolt Debreczeni, Antal Varga, Attila Balogh, Szilveszter Sagy, Géza Németh, Izabella Fülöp, Regő Józsa, Máté Bolla, Mariann Szabó, Sándor Szabó, Aladár Harczos Facebook-oldaláról.
Forrás: Facebook

Valaki még 2025-ben?

Miközben a kamuprofilok felhasználói tevékenységüket igyekeznek hitelesnek beállítani, egy dolgot nehezen lehet képekkel és linkekkel elfedni: azt, hogy mióta van fent valaki a közösségi hálón.

Az általunk feltárt hálózat szinte valamennyi Facebook-profilját 2025-ben hozták létre, első nyilvános posztjaikat pedig idén októberben – a Békemenet és Orbán washingtoni látogatása között – tették közzé.

Erről egy egyszerű trükkel bizonyosodtunk meg: egy fiók regisztrációs dátuma úgy ellenőrizhető, ha a felhasználó egyedi azonosítójára (ami a facebookos url egyenlőségjel utáni számsora) rákeresünk a Facebook piacterén, a Marketplace alkalmazáson keresztül.

Forrás: Facebook

Bár itt csak a csatlakozás évszáma látható, ha pontosabb dátumra vagyunk kíváncsiak, érdemes visszagörgetni a profil nyilvános bejegyzéseinek legelejére.

Rókusnál ez a dátum október 15., ekkor töltötte fel borítóképének a tihanyi félszigetet ábrázoló fotót. Nem fűzött hozzá különösebb magyarázatot, miért csak most – több mint tizenöt évvel a Facebook magyarországi megjelenése után – kezdett el posztolni a közösségi oldalra. Ezzel szemben tucatnyi olyan profillal is találkoztunk a hálózatban, amelyek készítői fontosnak tartották ezt külön is tisztázni.

Volt, aki arra hivatkozott, hogy

  1. Feltörték vagy
  2. letiltották az előző profilját,
  3. egyszerűen elveszett az előző fiókja, de a legkreatívabbnak az az állítást tűnt, miszerint valaki
  4. kizárta saját magát korábbi fiókjából.
Forrás: Facebook

Mások a bemutatkozásnál jelezték, hogy eddig nem voltak fenn a közösségi hálón:

„Nemrég lett FB oldalam, de csak azért, mert imádok horgászni és úgy látom, itt sok a horgász” - írta Patrik, aki családjával együtt látszólag Szigetszentmiklóson él (a mi hálónkon viszont repetitív kommentjei miatt akadt fenn).

A nála valamennyivel fiatalabb, szintén horgász- és focifanatikus Tibor pedig így üzent:

„Fradi, peca és semmi közösségi média. Volt eddig:) Az utolsón egy kicsit változtatnék. :)”.

Bár 2025-ben a digitális detox akár még trendi is lehet, a Google AI asszisztensének logója a kép jobb alsó sarkában ezt a kifogást más megvilágításba helyezi. (A Google Gemini csillag alakú vízjelét gyakran eltakarja a Facebook kör alakú profilkép-kerete, ezért érdemes teljes méretben megnyitni a képeket.)

Egy gyönyörű barátság kezdete?

Mióta a Facebook az uniós átláthatósági rendelet miatt felfüggesztette a politikai célú tartalmak fizetett hirdetését Európában, ismét felértékelődtek a személyes kapcsolati hálók. Ezeken keresztül olyan felhasználókhoz is eljutnak a közéleti tartalmak, akik maguktól nem feltétlenül keresnék ezeket.

Ezért is kulcsfontosságú egy inautentikus hálózatnak, hogy tagjai aktívan építsenek kapcsolatokat valódi felhasználókkal. Ha csak álprofilok kommunikálnak egymással, annak önmagában nincs különösebb hatása.

Saját ismerősi körömben is láttam példát arra, hogy ez a módszer működik: több gyanús profilnak sikerült behálóznia nemcsak a barátaimat, de még az egyik kollégámat is.

Az általam vizsgált hálózathoz tartozó Andrásnak több mint ezer ismerőse van a Facebookon, pedig az első nyilvános posztja csak október 10-én jelent meg. Alig egy hónap alatt azonban nemcsak az álprofilhálózat tagjai jelölték vissza, hanem valódi emberek is – köztük például Kun Zsuzsi, a Qubit újságírója, aki egyébként a Facebookon az én ismerősöm is.

András, Bajáról. Egyszerűbb lett volna letölteni a városról egy látképet, mert így több minden nem stimmel.
András, Bajáról. Egyszerűbb lett volna letölteni a városról egy látképet, mert így több minden nem stimmel.
Forrás: Facebook

Zsuzsi a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói által szervezett október 20-i tüntetés miatt kereste meg Andrást. Az eseményt a Free BGE nevű anonim Facebook-oldal tette közzé, de sokáig nem lehetett tudni, ki áll mögötte. „Mivel az oldal szerkesztői nem reagáltak, ráírtam néhány emberre, akik az oldal ismerősei között szerepeltek, így Andrásra is” – mesélte Zsuzsi. „Szerettem volna követni az eseményeket, ezért írtam neki. Gyorsan visszajelölt, látta is az üzenetemet, ami viszont azóta eltűnt. Nem igazán értem, miért.”

András profilja október 22-én professzionális módba váltott, és gyökeresen megváltozott bejegyzéseinek tartalma is. Míg korábban az egyetemi élettel kapcsolatos mémeket posztolt, november 15-én egyetlen nap alatt osztott meg 31 reels-videót a győri DPK-találkozóról, nagyjából percenként egyet.

Más álprofilok posztjait terjesztette különvéleménnyel, de kitett oc-ket (original contentet) is.
Forrás: Facebook

Nehéz eldönteni, hogy András fiókja korábban egy BGE-s diákhoz tartozott, és csak a professzionális módra váltás során csaltak ki tőle, vagy mindig is egy kamuprofil volt, aminek kezelői kihasználták az egyetemi megmozdulás keltette hullámot, hogy ismerősöket szerezzenek.

A professzionális mód bekapcsolása önmagában nem jelent kockázatot a profil integritása vagy adatbiztonsága szempontjából. A funkció lényege, hogy a felhasználók magánprofiljukból építhetnek ki nyilvános jelenlétet, sőt adott esetben akár tartalmaikkal bevételt is szerezhetnek. Ilyenkor a profil működése részben hasonlóvá válik egy Facebook-oldalhoz: a bejegyzéseiket bárki követheti, nem szükséges ismerősnek lenni hozzá.

Fontos ugyanakkor, hogy minden új funkció – így a professzionális mód bevezetése is –, alkalmat adhat arra, hogy illetéktelenek a Facebook nevében küldjenek átverésre épülő üzeneteket. Ezek gyakran hivatalos értesítésnek tűnnek, és személyes adatok megszerzésére, illetve a fiókhoz való hozzáférés kicsalására irányulnak.

A hálózat elemzése során az ismerősszerzés kevésbé ártalmas, de ugyancsak megtévesztésen és manipuláción alapuló formáival is találkoztunk.

A hidrogénszőke Tamara, Vanessza és Fanni profiljai például nemcsak szépek, de a cél érdekében a szexuális kisugárzást is bevetik, így gyakran előfordul, hogy úgynevezett thirst trap-eket tesznek közzé. De ez nem csak a nőkre jellemző: egy másik ismerősöm például azért fogadta el a magas, barna hajú Bertalan névre hallgató profil megkeresését, mert – mint mondta – „fák és kutyusok vannak a profilján, és ezek a gyengéim”.

Balról jobbra: (fent) Tamara Horváth, Nagy Fanni Míra, Tamara Horváth, (lent) Fanni Szabó, Cintia Horváth, Emma Kertész
Forrás: Facebook

Abba nem mennénk bele, hogy a fideszes tartalmak soft erotikával tálalva jobban csúsznak-e, mindenesetre Tamara november 7-én 13 videóval növelte Orbán washingtoni vizitjének láthatóságát, közben aktívan kommentelt, Bertalanhoz hasonlóan.

Forrás: Facebook

Egy másik ismerősömet a közös baráti kör révén húzták be: „Valószínűleg tudta, hogy könnyebben visszajelölik, ha egy adott közegben kezd el embereket bejelölni. Én is ezért jelöltem vissza – volt majdnem száz közös irodalmár ismerősünk, és ez alapján általában arra következtetek, hogy pályakezdő író lehet, mert sokan szoktak így megkeresni. Kvázi jófejségből ilyenkor el szoktam fogadni a felkérésüket” – mesélte az ismerősöm, aki azóta megszakította a kapcsolatot Vinczével.

A legmeredekebb ismerőshalászat nyomára egy Facebookos társkereső csoportban bukkantunk. Ezek a csoportok az utóbbi időben szinte ellepték a platformot, és az algoritmus még azoknak a felhasználóknak is ajánlja a tartalmaikat, akik nem csatlakoztak az adott közösséghez. Az egyik ilyen, 33 ezer követővel rendelkező nyitott csoportba posztolta Zoltán (nem a cikk elején bemutatott Zoltán, aki kibaszta Cintia cuccait az ablakon, hanem egy másik) az alábbi AI-gyanús képet, amely 1100 lájkot és közel 200 kommentet hozott azzal a felhívással társítva, hogy „Jelölj, és megbeszéljük!”

Folyami halász.
Forrás: Facebook

A hálózatban Zoltán profilja elsősorban a fideszes tartalmak terjedését támogató kommentekkel hasznosul.

Minden reels alatt ott van
Minden reels alatt ott van
Forrás: Facebook

Hitelességét pedig az is megkérdőjelezi, hogy egy olyan profilképet rakott ki magáról, ami később a hálózat egy másik tagjánál, Bélánál is felbukkant.

Gyorsan változó világ

Zoltán keze ügyében nem volt horgászfelszerelés, mégis kifogott egy tőpontyot a fodrozódó Dunából. Ezt a következetlenséget akár át is hidalhatjuk azzal, hogy feltételezzük, a horgászbot valamiért kimaradt a kompozícióból. Sokkal nehezebb megmagyarázni, hogyan lehet valaki egy kaukázusi arcvonású üzletemberből két nappal később egy enyhén ázsiai vonásokkal rendelkező fiatal gyógyszerész, pár napra rá pedig ismét valami egészen más.

Péter Facebook-életének 1., 4. és 10. napján
Forrás: Facebook

Ez egy karakterépítésbe csúszó hiba, ami időnként megtöri az amúgy koherensnek tűnő szereplők történetmesélését. Előfordul azonban, hogy egy profil azért változik meg, mert egyszerűen „újrahúzzák”. Ágoston például történészként kezdte online pályafutását, de az ELTE történelem szak talán kevéssé tűnt szexinek, ezért átpártolt a horgászatra. Ma már ezren követik.

Frissült.
Frissült.
Forrás: Facebook

Pár napja még ez fogadott az oldalán, a cikk írásakor viszont nyoma veszett a politikai tartalmaknak.

Ágoston példája jól mutatja, hogy amint megszokunk egy mesterséges intelligenciához köthető vizuális stílust, máris felváltja egy másik.

A cikkben tárgyalt hálózat profilképei például már nem azzal a technológiával készülnek, ami 2019 környékén vált ismertté a ThisPersonDoesNotExist.com révén. Az az oldal az Nvidia által nyílt forrásúvá tett StyleGAN-ra épült, és jól demonstrálta, hogy egy generatív modell képes korlátlan mennyiségű, valósághű, de teljesen kitalált arcképet létrehozni. (A technológia pár év késéssel a hazai nyilvánosságba is beépült, tavalyelőtt ebben a cikkünkben mutattuk be, hogyan támogatják a ThisPersonDoesNotExist.com-mal generált álprofilok Újpesten a DK-s jelöltet). Ez a program azonban kizárólag személyigazolvány-jellegű, szabványos méretű, szemből ábrázolt portrék előállítására volt alkalmas. Az így létrehozott arcok mintázatát ráadásul egy idő után ki lehetett ismerni.

Bal pupillából indul.
Bal pupillából indul.
Forrás: This Person Doesn't Exist

Az újgenerációs mesterséges intelligencia-alapú rendszerek (mint a Midjourney, a Chat GPT, a Grok vagy a Google Gemini) esetében már hiába keresünk páratlan fülbevalót, félrecsúszott szemüvegszárat vagy egy pontba konvergáló pupillákat. Szöveges utasítások (promptok) vagy vizuális példák megadásával ma már szinte bármilyen kép előállítható, illetve meglévő valós képek is tökéletesíthetők. Ezek pedig már nemcsak arcot, hanem környezeti információt is tartalmaznak.

Ágoston régi (bal) és új profilképe (jobb oldalt).
Ágoston régi (bal) és új profilképe (jobb oldalt).
Forrás: Facebook

Az Ágoston profiljához készült bal oldali képet – a Google szerint – saját mesterségesintelligencia-asszisztensük, a Gemini generálta. A képen azonban nem hibák árulkodnak a mesterséges eredetről, hanem épp a túlzott tökéletesség: olyan hatást kelt, mintha professzionális stúdióban készült volna.

A második kép története ennél összetettebb. Miután egy arcfelismerő alkalmazásba betápláltuk, megtaláltuk az eredetijét: egy négy évvel korábban készült fotót egy férfiról, aki sporthorgászatot oktat a Genfi-tavon.

Fent: eredeti kép, lent: AI-jal módosított változata.
Fent: eredeti kép, lent: AI-jal módosított változata.
Forrás: Ágoston Ferencz, Facebook

Valószínű, hogy az AI-alapú képgeneráló program nem teljesen új portrét készített egy „horgászról”, hanem egy már létező fotót használt alapként, és azon hajtott végre módosításokat – például hosszabb, barna hajat adott a szereplőnek, hogy illeszkedjen Ágoston kitalált karakteréhez.

Míg erről a profilképről szabad szemmel aligha mondanánk meg, hogy nem valódi, néhány apró hiba így is árulkodó lehet, és támpontot adhat az AI-alapú képek felismeréséhez. Ezek a hibák vagy furcsaságok jellemzően a háttérben, elsősorban az épített környezeten, illetve az azon elhelyezett feliratokon szúrhatók ki.

Emma, aki a profilja szerint a Kormányablakban dolgozik, és a Facebookon már ezer ismerőse van, október 28-án posztolta azt a képet, amelyen a pesti rakpart korlátjának támaszkodva néz át a Duna túlpartjára. A látvány lenyűgöző, a kommentelők is lelkesednek érte – és a háttal álló fiatal nő miatt szinte senki nem veszi észre, hogy a kép hibás: a Budai Vár alá a Szabadság híd fut be, pedig a Lánchídnak kéne.

Lehetetlen panoráma.
Forrás: Facebook

De az AI a magyar Országgyűlés épületével se tudott megbirkózni: Lili profilképén nemcsak a neogótikus szerkezet részletei térnek el attól, ahogyan Steindl Imre eredetileg megtervezte őket, de az AI képgenerátor a tér közepére egy háromalakos szoborcsoportot is hallucinált, és az ország nevét sem tudta helyesen leírni a demonstrálók által tartott zászlón.

Magyarorság első!
Magyarorság első!
Forrás: Facebook

A legfeltűnőbb hiba Kiara profilképébe csúszott. A képen Budapest három jelképét – a Parlamentet, a Lánchidat és a Szabadság-szobrot – sűrítették egyetlen nézetbe, úgy, ahogy a valóságban együtt sosem látszanak. Ráadásul a részletek sem stimmelnek: a Lánchíd gyakorlatilag nekimegy a Parlamentnek, a Citadella tetején álló nőalak pedig a valóságban nem virágot tart a kezében, hanem a győzelmet és békét jelképező pálmaágat.

3:1
3:1
Forrás: Facebook

Az elrontott városi tájképekre gyakran maguk az emberalakok hívják fel a figyelmet azzal, hogy jellemzően háttal állnak a kamerának. A kompozíció így nemcsak esztétikai szerepet tölt be, hanem praktikus is: nehezebb fogást találni a képen, ha az arc rejtve marad.

Caspar David Friedrich epigonok a fideszes univerzumban
Caspar David Friedrich epigonok a fideszes univerzumban
Forrás: Facebook

Cikkünk írása közben számos fiók valós vagy kitalált nemzeti jelképekre cserélte a profil- vagy borítóképét. A Parlament, a korona, jogar és nemzeti zászló mellett itt is tapasztalni furcsaságokat.

Az Amazon logóját egy nyilazó sassal kombináló címerpajzsot eddig nem ismertük.
Az Amazon logóját egy nyilazó sassal kombináló címerpajzsot eddig nem ismertük.
Forrás: Facebook
Matyó hímzéssel fellobogózott Országház. (Ahogy a külföldiek Magyarországot elképzelik).
Matyó hímzéssel fellobogózott Országház. (Ahogy a külföldiek Magyarországot elképzelik).
Forrás: Facebook
Jól sikerült a Lánchíd felújítása. Kiarának is tetszik.
Jól sikerült a Lánchíd felújítása. Kiarának is tetszik.
Forrás: Facebook

(Címlapi kép: Kiss Bence/444)

A szerzőről

Német Szilvi

Német Szilvi

Újságíró, médiakutató. Az álhírek és a dezinformáció terjedését vizsgálja a közösségimédia-kutatás eszközeivel, valamint a technológiai platformok és a rejtőzködő médiaorgánumok szerepével foglalkozik.

Kövess minket

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!