A Google valamiért művészet és éjszakai élet kategóriába sorolta a Magyar Pétert Zelenszkijjel összemosó hirdetést
Így nem lehet megtudni, mennyiért reklámozták a YouTube-on. Ugyanez a videó a Facebookon politikai hirdetésként fut, ott legalább 10 millió forintért terjesztette Apáti Bence Nemzeti Ellenállás Mozgalma.
„Ez egy figyelemfelkeltő, tájékoztató kampány. Az a lényege, hogy rámutassunk, Magyar Péter pontosan ugyanazokkal a karaktervonásokkal rendelkezik mint Zelenszkij Ukrajnában. Pontosan ugyanaz a ripacskodó, színészkedő, csak és kizárólag a rivaldafényre vágyó karakter, aki Brüsszelnek a tökéletes ember”
– így foglalta össze Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) egyik alapítója annak a kampánynak a lényegét, amelyet a szervezet a kormány Voks 2025 véleménynyilvánító szavazásának lezárása után, a hivatalos eredménykommunikációval egyidőben indított el június végén.
Azóta a „Mint két tojás” feliratú plakátok ellepték az utcákat, a kampány animációs kisfilmjei pedig fizetett hirdetésként bukkantak fel a YouTube-on és a Facebookon is.
A kormányzati kommunikációval összhangban álló kampányt egy a Megafonhoz közel álló cég, a tavaly novemberben alapított Ellenállás Mozgalom Nonprofit Kft. gyártja és terjeszti – habár a plakátokon a nem létező „Nemzeti Ellenállás Mozgalom Kft.” neve szerepel. A nonprofit céget a Megafon egyik ismert tartalomgyártója, Apáti Bence hozta létre, aki a cégnyilvántartás szerint a vállalkozás egyetlen tulajdonosa is. A céget ugyanakkor nem a saját lakcímére, hanem a szintén megafonos Kötter Tamás ügyvédi irodájának címére jegyezték be.
A mozgalomhoz (ami nem összekeverendő az északi szomszédaink ugyanezen név alatt futó neonáci mozgalmaival, se a 2000-es évek eleji magyar fasisztoid szervezkedésekkel) május elején maga Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott, miután aláírta a NEM egyik fantompetícióját, ami Brüsszel hazai szövetségeseinek közéletből való távozását követelte.
Az ismeretlen forrásból működő cég pénzügyi beszámolója szerint már az indulása utáni első hónapban több mint 20 millió forintból gazdálkodott. A Magyar Pétert Zelenszkijjel összemosó kampány reklámozására pedig csak a Facebookon eddig legalább 10 millió forintot költött el. (A Meta hirdetéstára az egymillió forint feletti költéseket nem bontja le pontosan, az ilyen tételeket egységesen 1 millió forintként tünteti fel. A tényleges reklámköltés így ennél magasabb is lehet.)
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom június 30. óta hirdetőként a YouTube-on is aktív, a két verzióban feltöltött és hirdetésként feladott Magyar-Zelenszkij videó azonban valahogy átcsúszott a Google rendszerén, és jelenleg is „nem politikai hirdetésként” jut el a felhasználókhoz.
A 40 másodperces változat – amely három nap alatt 1,1 milliós nézettséget ért el – jelenleg a „művészet és szórakozás” kategóriában fut, míg a tegnap feltöltött 15 másodperces verzió – meglehetősen furcsa módon – a „gasztronómia és éjszakai élet” címke alatt szerepel a platform hirdetési könyvtárában.
A fura besorolásokat talán az magyarázza, hogy a videó 7. másodpercében Magyar Péter kötényt visel, a 35. másodpercnél pedig a Magyar Állami Operaház épülete tűnik fel a háttérben.
A politikai reklámoknál nyomon lehet követni, hogy a hirdető nagyságrendileg mennyi pénzt költött el a kampányra, hogy a reklám hány megtekintést ért el vagy milyen demográfiai csoportokat célzott. A nem politikaiként besorolt hirdetéseknél, így a NEM Magyar-Zelenszkij videójánál, ezek az adatok nem jelennek meg. Emellett a nem politikai hirdetések felhasználói célzására (targetálására) is kevesebb megkötés vonatkozik, mint a politikai hirdetéseknél, ahol csak életkor, nem és lakóhely szerint lehet targetálni.
Szabályos ez?
Bár a Google definíciója arról, hogy mi számít politikai hirdetésnek, szűkebb, mint például a Metáé, a Magyar Péter-Zelenszkij videót a Google saját szabályai szerint is politikai hirdetésnek kellett volna minősíteni.
A Google hirdetési szabályzata szerint az EU-ban politikai (választási) hirdetésnek számít minden olyan hirdetés, amiben szerepel:
- az Európai Parlament valamelyik politikai pártja, választott tisztségviselője vagy egy EP-választáson induló jelölt;
- a tagállamok valamelyik politikai pártja, választott nemzeti tisztségviselők vagy választásokon induló személyek;
- népszavazási kérdés vagy népszavazási kampányszervezet, illetve felhívás függetlenségi népszavazáson való részvételre.
Politikai reklámot csak olyan hirdető adhat fel a Google platformjain, aki átment egy külön regisztrációs és ellenőrzési eljáráson. Elképzelhető, hogy a Nemzeti Ellenállás Mozgalom - aminek a két Magyar Péter-Zelenszkij hirdetés volt az első két Google-reklámja - nem végezte el ezt a külön ellenőrzési folyamatot, a Google rendszere pedig nem szűrte ki, hogy politikai reklámokat adtak fel nem politikai hirdetésként.
A Google egyébként tavaly novemberben bejelentette, hogy még 2025 októbere előtt megszünteti a politikai hirdetések közzétételét az EU-ban. Ekkor lép életbe egy uniós rendelet, aminek értelmében a platformoknak az eddigieknél több adatot kell közzétenniük a politikai hirdetésekről. Az EU-s szabályozás a politikai hirdetést a Google jelenlegi definíciójánál tágabban határozza meg.
A cég arra hivatkozott, hogy nem tudna megfelelni a jogszabály előírásainak, ezért inkább teljesen kivezeti a politikai hirdetéseket. Kérdés azonban, hogy a gyakorlatban ez hogy fog megvalósulni – a NEM hirdetésének példája azt mutatja, hogy jelenleg simán lehet nagy elérésű politikai reklámokat formálisan nem politikai hirdetésként futtatni a Google felületein.
A szerzőkről

Német Szilvi
Újságíró, médiakutató. Az álhírek és a dezinformáció terjedését vizsgálja a közösségimédia-kutatás eszközeivel, valamint a technológiai platformok és a rejtőzködő médiaorgánumok szerepével foglalkozik.

Teczár Szilárd
2025 márciusától a Lakmusz főszerkesztője. 2022 októberében csatlakozott a Lakmuszhoz, előtte 10 évig a Magyar Narancs újságírója volt. A European University Institute Global Executive Master programjának hallgatója.