Intimitáskoordinátor a közpénzből szervezett orgián: hogyan találta ki a kormánymédia a chemszexbulikat támogató Karácsony sztoriját?
Huth Gergely és a kormányközeli média a Háttér Társaság munkatársának három évvel ezelőtti felvetésére alapozva állította, hogy egy fővárosi finanszírozású programnak része józan résztvevők biztosítása chemszexbulikban. Valójában a 3,4 millió forintos ártalomcsökkentő pályázatban szó sincs ilyesmiről.
„Karácsony Gergely támogatásával intimitáskoordinátorok segítik a homoszexuális gruppen partyk, orgiák lebonyolítását” – ezt Huth Gergely, a kormányközeli Pesti Srácok főszerkesztője mondta az ATV-ben március 19-én.
A csatorna az állítást március 20-án egy rövid videóban is közzétette a YouTube-on és a Facebookon. Bár a műsorvezető Rónai Egon és Horn Gábor, a műsor másik vendége is megkérdőjelezte a Huth által elmondottakat, a videó szöveges kommentárjában semmi sem utalt arra, hogy az állítás megerősítetlen információkat közöl tényként. Csak ezt a félrevezető videót közel 295 ezren látták a két platformon összesen, és közel sem ez a videó volt az egyetlen, ami a fenti hamis állítást terjesztette.
A hamis állítás kiindulópontja, hogy a főváros 2024 nyarán 3,4 millió forintot ítélt meg a Háttér Társaság drogprevenciós-ártalomcsökkentő szakmai programjára, ami egy nagyvárosi drogfüggő szubkultúrára, a chemszex-összejövetelek résztvevőire koncentrál (a chemszex „drog(ok) hatása alatt végzett, többnyire férfiak közötti szexuális tevékenység”).
Évekkel a pályázat előtt, 2022 januárjában a Háttér Társaság egyik munkatársa arról beszélt egy konferencián, hogy vannak külföldi példák arra, hogy a chemszexpartyk szervezői biztosítanak egy, a többiekre vigyázó józan résztvevőt. Ezt a felvetést mosták össze a későbbi pályázattal a kormányközeli lapok, amikor azt állították, hogy a Háttér fővárosi támogatású programjának része a fizetett józan résztvevő biztosítása a chemszexbulikban. Huth Gergely és a Pesti Srácok a józan résztvevőt nevezte intimitáskoordinátornak.
Összemosták egy évekkel ezelőtt elhangzott mondattal
A Fővárosi Szociális Közalapítvány 2024. június 13-án közölte, hogy az „Alacsonyküszöbű és ártalomcsökkentő programok megvalósítása Budapesten 2024” pályázat 19,2 millió forintos keretéből négy projektet támogat.
Képernyőfotó a támogatott pályázatokról
Az LMBTQI-emberekkel foglalkozó civil szervezet, a Háttér Társaság pályázatát mintegy 3,4 millió forinttal támogatták. A projekt címe: „Közösségi alapú intervenciók chemszex használók pszichoszociális támogatására”.
Ez a Háttér Társaság széles körű tevékenységének csak egy része. Egy másik, szintén az FSZK által támogatott kétéves projektben általában az LMBTQI-közösségekben biztosítanak közösségi alapú pszichoszociális támogatást és egészségfejlesztést. Ezen felül van lelkiegészség-vonaluk, jogsegély– és szociális segítő szolgálatuk, folytatnak kutatásokat, szerveznek közösségi eseményeket. Van óvszerprogramjuk, aminek keretei között szórakozóhelyeken szociális áron biztosítanak hozzáférést gumióvszerhez, egy EU-s társfinanszírozású projektben pedig a HIV/AIDS terjedésének visszaszorításán dolgoznak.
A chemszextémát a kormánymédiában a 2024-es fővárosi pályázat elbírálása után öt hónappal, 2024 novemberében kezdték el futtatni. A kormányközeli Drogkutató Intézet november 21-én jelentette meg a „Drogoznak szex közben, a Főváros meg milliókkal támogatja őket” című szövegét, ami a chemszex használókra fókuszáló pályázatot egy három évvel ezelőtti konferenciaelőadással hozza összefüggésbe. Ebből a jelöletlen összemosásból ered az a hamis információ, hogy a pályázatnak része lenne az is, hogy a Háttér Társaság józan részvevőket biztosít chemszex eseményeken.
Egy 2022. januári, a Drogriporter által szervezett konferencián a Háttér Társaság HIV/STI programjának vezetője, Szabó M. Bence valóban beszélt a chemszexről és az ártalomcsökkentésről. A Drogkutató Intézet szerint Szabó M. „azt nyilatkozta”, hogy a Háttér Társaság „megelőző programjának tervezetébe többek között olyan pontok is megvalósításra kerülnének, mint a józan résztvevő biztosítása a chemsex bulikban”. A Drogkutató Intézet bejegyzésében nem utalnak arra, hogy az idézett „nyilatkozat” valójában 2022-ben hangzott el, emiatt nem vonatkozhatott a főváros által 2024-ben támogatott pályázatra.
Csupán azt vetette fel, hogy külföldön előfordul, hogy maguk a chemszexbuli-szervezők vállalják ezt, és ezen az ötleten el lehet gondolkozni, mert hasznos lenne, ha ez a kockázatcsökkentő, a veszélyeket tudatosító szemlélet terjedne.
A „Mit tehetünk?” kérdésre válaszolva Szabó M. Bence konkrétan a következőket mondta a józan résztvevőről (a videón 15:03-tól): „Van néhány külföldi példa arra, én ezt most furcsa módon ilyen józan résztvevőnek neveztem el, de hallottam olyan chemszexparty-szervező emberekről, akik kifejezetten úgy szervezik a partyt, hogy mindig van valaki, aki úgy vesz részt rajta, hogy nem fogyaszt semmilyen szert. Vigyáz a többiekre, figyel arra, hogy igyanak elég vizet, hogy legyen valaki ott, aki az egész folyamatot mint egy külső szemlélő vagy vigyázó ember felügyeli. Lehet, hogy egy ilyen programnak az elindítása olyan szempontból jó lenne, hogy kvázi peer-segítő programként, vagy legalább csak elmondani, hogy van egy ilyen ötlet, van egy ilyen lehetőség.”
Képernyőfotó a három évvel ezelőtti előadásról készült YouTube-videóból
A Mandiner a Drogkutató félrevezető közlése utáni napon, tavaly november végén megírta, hogy „józan résztvevőkre költene milliókat a hetente csőddel riogató budapesti városvezetés”. A cikk tényként hozza, hogy a Háttér Társaság programjában olyan pontok is megvalósításra kerülnének, mint a józan résztvevő biztosítása a chemszexbulikban. Négy nappal később a Pesti Srácokon ez már úgy jelent meg, hogy „Ezt nem hiszed el: milliókat kaptak a fővárostól, a drogosan szexelők támogatásáért”. A Magyar Nemzet november 25-én úgy fogalmazott, hogy a főváros milliókat költ a chemszexre, és a cikkben a konferenciára hivatkozva megismétlik az állítást, miszerint a programnak része józan résztvevők biztosítása a chemszexbulikban.
A Pesti Srácok december 4-én vette elő újra a témát, de még egy lépéssel tovább ment, és a „józan résztvevőt” a cikkben önkényenesen átnevezte „intimitáskoordinátorra”, ami egy létező munkakör filmforgatásokon és színházakban, ha a színészek igénylik, hogy segítsék és képviseljék őket személyesen megterhelő, intim, szexualitást tartalmazó jelenetek alatt. Ezt a szóhasználatot ismételte meg Huth Gergely az ATV márciusi műsorában.
Valójában a Háttér Társaság által megnyert pályázat nyilvános ismertetésében nemcsak az intimitáskoordintátor kifejezés nem szerepel sehol, de a józan résztvevő biztosítása sem.
„A józan résztvevő és az intimitáskoordinátor, mint a projekt része, az élénk fantázia, a nettó rosszindulat és/vagy valamilyen tudatmódosító szer hatására születhetett a kormánymédia munkatársai fejében” – írta válaszában.
„A józan résztvevőkről egyébként a Drogriporter által három éve (amikor ez a pályázat és projekt még ötletként sem létezett) szervezett konferencián beszéltem, amint a konferencia slidejain is látható, az Ötletek chemszex ártalomcsökkentésre részben: ott mondtam el, hogy vannak olyan külföldi chemszex esemény szervezők, akik úgy szervezik az egyes partikat, hogy a résztvevők közül egyvalaki józanul veszt részt az eseményen. Ugyan ez nem a legjobb megoldás, de ártalomcsökkentő szempontból nem rossz gyakorlat, és érdemes lehet erről beszélni azoknak, akik ilyen eseményeket szerveznek. Ahogy a videóban is hallható, nem állítottam, hogy ennek a projektnek ez része lenne. Nem is tudtam volna ezt állítani, hiszen ez a projekt a konferencia időpontjában még ötletként sem létezett. Ugyankkor a Háttér Társaság egyetlen chemszex-ártalomcsökkentő projektjének sem része józan résztvevő biztosítása chemszex eseményeken.”
Drogparti-szervezéssel támadni Karácsonyt
A Háttér Társaság 3,4 milliós pályázata miatt olyan támadások is érték Karácsony Gergelyt, amik nem említették kifejezetten, hogy a programnak része lenne a józan résztvevő vagy intimitáskoordinátor biztosítása chemszexbulikban.
A megafonos Bohár Dániel például december 6-án megalkotta a „chemszexuálisok” kifejezést, amikor egy TikTok-videóban azt állította, hogy „Karácsony Gergelyék a chemszexuálisokra költik a budapestiek pénzét”.
2025. március 10-én Szentkirályi Alexandra is elővette a chemszex témáját azzal a felütésel, hogy „drogpartikra költik a közpénzt”. Szentkirályi megfogalmazásában „illegális partik” és „chemszex események” támogatásáról van szó, ezek Karácsony drogstratégiájában szerepelnek, „amit Magyar Péterékkel közösen megvédtek”. Ez a videó 156 ezer megtekintésnél jár.
Szentkirályi a Háttér chemszexprogramját összekapcsolta Bódis Krisztával is, miután a Tisza Párt őt jelölte a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumi tagjának. Ezt a szempontot más fideszes politikusok is felhozták a március végi fővárosi közgyűlésen.
„Új szolgáltatásként online randi appokon (Grindr, Romeo) elérhető tanácsadói profilokat hozunk létre, amelyek a közvetlen megkeresésen alapuló prevenciós tanácsadáson és infromácóátadáson kívül a potenciális ügyfelek további szolgáltatásokhoz történő továbbirányítását is ellátják majd” – írja a projektről a Háttér Társaság. A további szolgáltatások között említik a sorstárs segítő csoportokat, az ingyenes HIV, szifilisz és hepatitis szűrést, egészségmegőrző és ártalomcsökkentő eszközök (óvszer, síkosító, higiéniai eszközök) biztosítását, valamint a tanácsadást.
A projekt keretei között készült tájékoztató aloldal
A Háttér Társaság tájékoztató oldala kitér arra, hogy a chemszex „nem biztonságos”, és hangsúlyozza, hogy „a kábítószer birtoklását, kínálását, átadását és fogyasztását a magyar jogszabályok büntetik”. Az ilyen összejöveteleken általában „két stimuláns hatású, szigorú törvényi tilalom alatt álló drogot, a metamfetamint (közismertebb nevén: kristály) és a mefedront (közismertebb nevén: mefi), valamint egy ugyancsak tilalom alá eső, nyugtató hatású drogot, a GHB/GBL-t (közismertebb nevén: gina)” használnak. Ahogy írják, ez egészségügyi és mentális szempontból kifejezetten kockázatos tevékenység.
A támadások után a fővárosi közgyűlésben Karácsony Gergely főpolgármester megvédte a budapesti drogstratégiát, és a Telex tudósítása szerint a következőket mondta a chemszex használók támogatásáról:
„Szerintem nagyon helyes, hogy ezeknek a speciális helyzetben lévő embereknek mutatunk valami kiutat abból a pokolból, ahova kerültek”. Arról is beszélt, hogy érdemes felidézni ilyenkor azt a képet, hogy egy európai parlamenti képviselő egy ereszről lecsúszva menekül egy partiról. Karácsony szerint a fideszes képviselők „undorítóan, aljasan és leegyszerűsítően” kommunikálnak erről a kérdésről.
Címlapi kép: Kristóf Balázs
A szerzőről

Pálos Máté
Az ELTE BTK-n végzett, szerkesztett folyóiratot, írt kritikákat. 2014 óta teljes állásban újságíró. Dolgozott a régi Origónál, a Magyar Narancs hetilapnál és a G7.hu gazdasági portálnál. 2024-ben csatlakozott a Lakmuszhoz, 2025 márciusa óta szerkeszt is.