A magyar közbeszédben az ‘56-os forradalom visszatérő hivatkozási pont az orosz-ukrán háború értelmezéséhez. Máshol az orosz agressziót inkább a második világháború kirobbantásához, Putyint pedig Hitlerhez hasonlítják. Bárány Balázs történészt kérdeztük a leggyakoribb történelmi analógiákról.

Putyin az új Hitler, Hszi Csin-Ping olyan, mint Sztálin, Nagy Imre a „mi Zelenszkijünk”, míg Ukrajna a második világháború Lengyelországa vagy a szabadságharcos Magyarország – az elmúlt két és fél évben gyakran születtek ilyen párhuzamok az orosz-ukrán háború és a 20. századi történelmi események között. Egyes elemzők szerint ez a Francis Fukuyama által megénekelt „történelem vége” utáni korszak sajátossága, amikor a jelen eseményei csak a múlt hasonlatai, példái és kifejezései alapján nyerhetnek értelmet.

Hogy mennyire helytállóak a múlttal való párhuzamok, arról Bárány Balázs történészt, az EKKE doktori programjának hallgatóját kérdeztük, aki a történelmi tévhitekkel foglalkozó Tényleg?! portál szerkesztője is. Szerinte a történelmi analógiákat a szakma nem nagyon szereti, és rendszerint gellert kapnak, ha közelebbről vizsgáljuk őket, most mégis vállalkozott arra, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán közszájon forgó történelmi párhuzamokról beszélgessünk.

Emeric Lhuisset francia művész 2023-ban a 112. Területvédelmi Brigád katonáival újraalkotta Ilja Repin A zaporozsjei kozákok válasza című, 1880 és 1891 között készült híres festményét, amelyen ukrán kozákok válaszolnak az Oszmán Birodalom szultánjának 1676-os ultimátumára. Forrás: Instagram

1914 vs. 2022

Több mint száz évvel ezelőtt zajlott az első világháború, amelyben az antant – Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, és később az Egyesült Államok vezetésével – csapott össze a Központi Hatalmakkal, élükön a Német Birodalommal és az Osztrák–Magyar Monarchiával. Az orosz-ukrán háborút többen hasonlítják az 1914 és ‘18 közötti világégéshez, főleg abból a szempontból, hogy akkor is birodalmak álltak egymással szemben. Putyin egyesek szerint imperialista háborút vív, mások viszont azt emelik ki, hogy az ukrán frontot az USA saját nagyhatalmi státuszának visszaszerzésére használja.

„Az első világháborúban két nagyhatalmi tömb állt szemben egymással, és a gyarmatokért folyt a küzdelem, így talán kissé erőltetett az első világháborúval való párhuzam” – kezdi az analógia értékelését Bárány Balázs. Akkor kiépült két nagy szövetségi rendszer, melyek között az ellentét inkább a gyarmatbirodalmak méretén alapult – ma ez kevésbé tűnik fontos szempontnak. Az USA Ukrajna támogatásával az 1990 utáni status quót kívánja fenntartani Európában (amire egyébként egykor Oroszország is rábólintott).

Bárány szerint a második világháború után az USA vette át Nagy-Britanniától azt a szerepet, hogy fenntartsa a hatalmi egyensúlyt Európában. „Tulajdonképpen már a görög polgárháború idején elkezdődött ez a folyamat, és azóta Európa erre támaszkodik, beleértve a NATO jelenlétét is. Az utóbbi időben viszont egyre inkább felerősödött az a diskurzus, hogy mi lenne, ha létrejönne egy európai hadsereg, és így nem lenne szükség arra, hogy egy külső nagyhatalom őrködjön az európai hatalmi egyensúly felett. Természetesen ennek is vannak támogatói és ellenzői” – mondta a történész Lakmusznak.

Ami hasonlóság lehet a Nagy Háború és az orosz-ukrán háború között, az az, hogy az állóháború erre a konfliktusra is jellemző, de azért ez messze nem az, mint ami mondjuk Verdunnél vagy Ypernnél történt száz évvel ezelőtt. Ezen kívül itt is felnőtt egy generáció Európában, amelynek igazi háborús élménye nem volt (leszámítva a délszláv háborút, de ez csak egy régióra korlátozódott), ugyanúgy, mint a „boldog békeidők” nemzedéke, amely csak képeskönyvekből ismerte a hadviselést. Az persze ismét csak különbség, hogy száz évvel ezelőtt a háborút a propaganda igyekezett romantizálni a fiatalok számára, míg manapság ők inkább igyekeznek elszökni a sorozás elől.

A Gazprom által 2023-ban emelt zászlórudak Szentpéterváron az Orosz Föderáció, az Orosz Birodalom és a Szovjetunió zászlajával. Forrás: X

Az orosz terjeszkedésnek Bárány szerint minden bizonnyal van nosztalgikus vonala is a régi cári birodalom, illetve a Szovjetunió iránt – elég csak Putyin „történelmi” érvelésére gondolni, amit Tucker Carlsonnak is prezentált.

A Szudéta-vidék elcsatolása vs. Krím-félsziget annektálása

Az újabb világháború elkerülése érdekében 1938-ban három európai vezető (Neville Chamberlain, Édouard Daladier és Benito Mussolini) úgy döntött, hogy eleget tesz Hitler követeléseinek, és átengedik Csehszlovákia egy részét, a főként németek lakta Szudéta-vidéket. Ez lett a hírhedt Müncheni egyezmény, amelyért cserébe a német kancellár megígérte a nyugati szövetségeseknek, hogy nem lesznek további területi igényei. Egyesek szerint Putyin Krímre és Ukrajnára vonatkozó politikája kísértetiesen hasonlít Csehszlovákia 1938-1939-es feldarabolására.

Bárány szerint az eseményekben az a közös, hogy a Nyugat mindkét esetben a békére törekedett, igaz, naiv módon. A politikai elit már 1938-ban sem akarta a lövészárkokba küldeni azt a lakosságot, amely megválasztotta, ennek érdekében pedig hajlandóak voltak mindenféle kompromisszumra. A brit miniszterelnök, Chamberlain, boldogan lobogtatta a Hitlerrel kötött megállapodást, mondván, hogy meghozta „korunk békéjét”, rá egy évvel viszont kitört a második világháború.

„Putyin terjeszkedése mögött is hasonló mintázatot lehet felfedezni: a Nyugat folyamatosan megegyezni próbál vele, nem folyamodik rögtön erőszakhoz. Már a Krímnél is gazdasági szankciókkal és más eszközökkel próbálták elkerülni a konfliktus eszkalálódását” – magyarázza a történész.

Orosz-kínai partnerség vs. Molotov-Ribbentrop paktum, Hszi Csin-ping vs. Sztálin

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2022 áprilisi indiai látogatása során a „paktum” kifejezést használta arra az együttműködésre, amelyet Oroszország és Kína kötött az év februárjában, és amelyet követően kitört a háború Ukrajnában. Felmerült, hogy ezzel a megfogalmazással a második világháborút megelőző német-szovjet megnemtámadási szerződésre, az úgynevezett Molotov-Ribbentrop paktumra utalt, amely Európát szovjet és német befolyási övezetekre osztotta.

Bárány szerint messziről nézve akár ki lehet osztani ilyen szerepeket, de ha közelebbről megvizsgáljuk, látható, hogy 1939-ben a Szovjetunió egy teljesen önellátó gazdaságra rendezkedett be. Kereskedelmi kapcsolatok terén éppen csak tapogatózott, és csak a Molotov-Ribbentrop paktum révén alakult ki viszonya Németországgal. Ezzel szemben Kína jelenleg szimbiózisban áll az Egyesült Államokkal: az amerikaiak ezt most próbálják feloldani, de közben még mindig Ázsiában készítik az iPhone-jaikat, ott varratják a cipőiket. Ilyen gazdasági kölcsönösség a II. világháború hajnalán nem volt a szembenálló felek között.

Egy Putyin és Hszi Csin-ping közötti megegyezés az európai befolyási övezetekről jelenleg még csupán vad spekuláció, bár ne feledjük, hogy a szovjet-német paktum e részlete is csak 1990 után került napvilágra. Lehetséges, hogy a jövő történészei hasonló felfedezésre jutnak majd.

Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Hszi alakja ugyanakkor nem igazán vethető össze Sztálinéval – mondta a Lakmusznak Bárány Balázs. Előbbi a világ egyik feltörekvő nagyhatalmát vezeti, míg utóbbi 1939-ben egy elszigetelt ország vezetője volt. A kínai pártvezető egy pragmatikus figura, kevésbé paranoid, mint a szovjet vezér volt.

Lengyelország 1939-as inváziója vs. Ukrajna 2022-es inváziója

1939-ben a náci Németország lerohanta Lengyelországot, így vette kezdetét a második világháború. Ukrajnát szintén egy szomszédos ország támadta meg, azonban a történész szerint a párhuzamok itt véget is érnek a két esemény között.

A lengyeleket 1939-ben a Molotov-Ribbentrop-paktum révén két oldalról szorították be: először a németek támadásával kellett szembenézniük nyugat felől, majd két héttel később Sztálin irányításával a szovjetek elfoglalták az ország keleti felét. „Ilyesmit nem láttunk az ukrán háború két éve alatt, hogy egy új nagyhatalom – mondjuk Törökország vagy Lengyelország – megjelenjen és elkezdje bekebelezni Ukrajna déli vagy nyugati területeit” – magyarázza Bárány Balázs. Szerinte Ukrajna 1939 Lengyelországával szemben nincs körülzárva, egy irányból kell szembenéznie az agresszióval. (Ezzel szemben az orosz propaganda gyakran idézi fel a második front képét: a háború kezdete óta manipulált fotókkal terjesztik azt a narratívát, miszerint a lengyel hadsereg Ukrajna nyugati részeinek – köztük a történelmi Galíciának – a megszállására készül).

Putyin vs. Hitler

Miközben Putyin a „nácítlanítás” ürügyével indított támadást Ukrajna ellen, elterjedt az a párhuzam is, ami a szovjetek ellenségével, Hitlerrel azonosítja az orosz elnököt – ennek egyik megnyilvánulása a „Putler” szóösszetétel is. Marlene Laruelle francia történész 2021-ben megjelent, Is Russia Fascist? című könyvében arról ír, hogy Putyint még a 2000-es évek elején az olasz diktátorhoz, Benito Mussolinihez hasonlították, a hasonlat a Krím 2014-es annektálásakor azonban átalakult. Ekkor az 1938-as Anschluss, vagyis Ausztria náci Németország általi bekebelezése került inkább előtérbe történelmi analógiaként, így lett Putyinból Hitler.

Bárány szerint Putyin retorikájában a fajelmélet nem észlelhető, ezért erőltetett ezt az összevetés. Oroszország terjeszkedése a történész szerint kétségtelenül kegyetlen, de a náci jellegű népirtó politika nincs benne jelen. „Nem hallani arról, hogy koncentrációs táborokat alakítanának ki, sőt, gyakran a saját hadseregüket sem tudják megfelelően irányítani. Gondoljunk csak a Prigozsin-féle lázadásra, vagy arra, hogy börtöntöltelékekből kell zászlóaljakat felállítani” – mondta.

Szerinte a Hitler-analógia azokra nézve is tiszteletlenség, akik a nácizmus áldozatai voltak. Nem összevethető a jelenlegi helyzet a háborút elveszítő Németországgal, aminek valaki hamis reményt adott arra, hogy újra naggyá teszi az országot, ehhez pedig egy bűnbakot is találtak a zsidóságban. Hitler emellett szövetséget kötött a német nagytőkével, amelynek érdeke volt, hogy a munkásság ne lázadjon, ez pedig egy teljesen más történelmi és gazdasági kontextus, mint amiben Putyin mozog: az orosz oligarchák hatalma jelentős mértékben tőle függ (sőt, ő maga is egy közülük), míg a náci Németországban ez kicsit másképp festett.

Továbbá a második világégéssel ellentétben ez a konfliktus két esztendő után is lokális háború maradt, míg Hitler 1939-ben igyekezett a lengyel-német háborút minél hamarabb egy európai küzdelemmé szélesíteni azzal, hogy elkezdte lerohanni északi, majd nyugati szomszédait.

https://www.instagram.com/reel/C-tt-JiCZF4/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading

1956 vs. 2022

Az 1956-os magyar szabadságharcot és Ukrajna honvédő háborúját pár hete hasonlította össze Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner Stratégiai részlet című YouTube-adásában. A konklúziót leszámítva – „nem csináltuk volna azt, mint Volodimir Zelenszkij, aki belevitte az országát egy háborús védekezésbe” – nincs ebben semmi új, sokan már korábban is párhuzamot vontak Ukrajna elleni támadás és a Magyarországot ért szovjet agresszió között. Ezek az összehasonlítások általában az agresszorral szembeni széleskörű társadalmi összefogást és a nyugat tétlenségét hangsúlyozzák.

Az ‘56-os párhuzam Bárány szerint főleg azért problémás, mert egy tizenkét, jó esetben tizenhárom napos eseményt vet össze egy több mint két és fél éve zajló konfliktussal. „Az 1956-os forradalomnak nem volt igazán esélye kibontakozni, és nem is volt egyértelmű vezetője, inkább gócpontok alakultak ki vidéken és a fővárosban. Az ukránoknál viszont mindvégig a helyén van az államfő, és a hadsereg is jól szervezett. 1956-ban a magyar hadsereg egy ideig saját magával harcolt, majd átállt a felkelők oldalára. Ezen kívül hazánkba külföldi fegyverszállítmány se érkezett” – húzza alá a történész a különbségeket.

Megtépázott ukrán zászló Kijevben, 2022. Forrás: X

Hozzáteszi, hogy Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár akkor egészen másképp gondolkodott Magyarországról, mint ahogyan most az orosz elnök Ukrajnáról. 1956-ban hazánkkal kapcsolatban még a „finlandizálás” is felmerült, ami azt jelentette volna, hogy az országnak semleges státuszt biztosítanak, hasonlóan Ausztriához vagy Finnországhoz. Ezt Indián keresztül akarták megvalósítani, mivel India akkor már jó viszonyt ápolt a Szovjetunióval, így talán sikerülhetett volna rábeszélni őket.

Végül a Szuezi válság és más események felborították ezt a tervet, közben pedig az oroszok is elkezdtek aggódni amiatt, mi történne a többi országgal, ha egynek engedélyezik a semlegességet. „Az 1956-os események tizenkét napja alatt rengeteg forgatókönyv jött és ment hihetetlen sebességgel. Ezzel szemben az orosz-ukrán háborúban nem látunk hasonló forgatókönyveket; csak azt, hogy Ukrajnát vagy kisebb területektől akarják megfosztani, vagy ketté akarják osztani, vagy arra törekednek, hogy teljesen elessen” – nyilatkozta a Lakmusznak a történész.

Nagy Imre vs. Volodimir Zelenszkij

Bár Nagy Imre ’56-os szerepe a hivatalos emlékezetpolitikában jelentősen csökkent az utóbbi években, Orbán Viktor egy 2022 októberi rádióinterjúban mégis az akkori magyar miniszterelnökhöz hasonlította Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt. Orbán így fogalmazott: „A mi Zelenszkijünket 1956 után felakasztották”, miközben arról beszélt, hogy Magyarországon sem ismeretlen a szovjet hadsereg okozta brutalitás.

Zelenszkijnek öltözött japán diák Kiotóban, 2023. Forrás:X

Bárány megjegyzi, hogy a magyar kormányfő ugyanakkor nem ejtette ki Nagy Imre nevét, ami azért is különös, mert Orbán Nagy Imre temetésén elmondott beszédével lett országosan ismert.

A történelmi párhuzam ugyanakkor megbicsaklik, Nagy Imre ugyanis nem volt a forradalom vezetője, hiszen a forradalomnak valójában nem volt vezetője, maximum a kisebb csoportoknak. Nagy, aki az ‘56-os események tizenkét napja alatt egy szívrohamot is átvészelt, negyven éven át követett egy eszmét, majd hirtelen rájött, hogy a körülötte lévő barátai és kollégái által képviselt irány nem helyes, és inkább az arctalan magyar népet választotta. Ez Bárány szerint az államférfi szerepéhez közelíti őt, de manapság ezt sokan megkérdőjelezik, és az évfordulókon is egyre kevésbé látni az arcát és a nevét.

Ukrajna megtámadása vs. Szovjetunió benyomulása Afganisztánba

Ha mindenképpen történelmi párhuzamot szeretnénk vonni, a történész szerint inkább az 1979-es, Brezsnyev-féle afganisztáni inváziót érdemes említeni, mert ott a maihoz több szempontból hasonló helyzet alakult ki. A Szovjetúnió a gazdasági pangás időszakában úgy próbált erőt mutatni, hogy bevonult a közel-keleti országba, amely mindig is a birodalmak vetélkedésének színtere volt. Úgy gondolta, így közelebb kerülhet olaj- és földgázlelőhelyekhez, amelyek felpörgetik a gazdaságot – hiszen a győztes háborúk gyakran hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez is.

Természetesen az afganisztáni kaland is teljes kudarcba fulladt. Először szankciók léptek életbe a Szovjetunióval szemben: a nyugat például bojkottálta a moszkvai olimpiát, majd válaszul a keleti blokk sem ment el a Los Angeles-ire, kivéve Romániát. Az analógia persze itt is problémás, hiszen akkor még létezett a vasfüggöny és a hidegháború. Viszont abból a szempontból talán találóbb, hogy akkor is egy közvetlenül szomszédos, kiszolgáltatott régiót próbált bekebelezni a Szovjetunió.

Szovjet csapatok Afganisztánban, 1980-as évek közepe. Forrás: Rarehistoricalphotos.com

Harmadik világháború, második hidegháború vs. a mai események

Aki Origót olvas, szinte minden nap találkozik azzal a narrívával, hogy bármelyik pillanatban kitörhet vagy már ki is tört a harmadik világháború, de a második hidegháborút is gyakran említik a geopolitikai elemzők a jelenlegi helyzet leírására, ez utóbbit Amerika és Kína viszonya kapcsán.

Az általunk kérdezett történész szerint viszont érdemes lenne már lezárni a 20. századot. „Sok olyan dolog, amit a múlt században megszoktunk, most átalakul. Nagy paradigmaváltás zajlik, az Egyesült Államok láthatóan veszít korábbi befolyásából, ami a Clinton-korszakban csúcsosodott ki. Akkor még ők voltak a világ csendőrei, mindig ott termettek, hogy rendet tegyenek, legyen szó a Közel-Keletről vagy akár Jugoszláviáról is” – magyarázza Bárány.

Emellett a gazdaság, a társadalom és a kultúra is jóval globalizáltabbá vált, ezek a folyamatok a 20. században még éppen csak kibontakoztak. Ma már annyi összefonódás van minden területen, hogy szerinte ez más elemzési módot kíván.

Ugyanakkor megjegyzi, hogy az emberek mindig is szörnyülködtek a saját koruk eseményein, mintha ezek végzetesek lennének. 1914-ben például Ady Endre világháború alatt írt verseiben azt feltételezi, hogy minden véglegesen elpusztul. „Persze a saját korunkban ezek az események rendkívül fenyegetőnek és félelmetesnek tűnnek, de csak idővel, történelmi távlatból tudjuk majd megítélni, mennyire voltak valójában fenyegetőek és szörnyűek” – mondta Bárány.

Címlapi kép: Emeric Lhuisset, 2023