A kísérlet elbukik, de a Megáll az ész című cseh dokumentumfilm ettől talán még érdekesebb lesz.

Mi történne, ha azok, akik a propagandából tájékozódnak vagy konteókban hisznek, személyesen tapasztalnák meg a meggyőződéseiknek ellentmondó valóságot? Például mi lenne, ha a laposföldhívőket felvinnék az űrbe? Ennek a gondolatkísérletnek egy az űrutazásnál talán nem kevésbé extrém fajtáját vitte filmre Robin Kvapil cseh rendező.

A Megáll az ész című dokumentumfilm készítői 2024 szeptemberében cseh napilapokban elhelyezett hirdetésekkel kezdtek el olyan embereket keresni, akik kételkednek az Ukrajnában zajló háborúról megjelenő hírekben, és a saját szemükkel akarják látni a valóságot.

Az orosz propagandából tájékozódó három kiválasztott, Ivo, Nikola és Petra úgy gondolja, hogy a konfliktusért részben a Nyugat a hibás, és az Ukrajnában zajló harcokat túlzóan mutatja be a magát függetlennek nevező sajtó.

„Az internetről tájékozódom, de nem igazán nézek utána, hogy minden igaz-e vagy sem. Ha találok valamit, a saját belátásomra hagyatkozom. Lehet, hogy egyetértek vele akkor is, ha nem igaz, ha számomra helyesnek tűnik”

– mondja Ivo a filmben.

A csapat (a három alany, a rendező, a filmes stáb, egy pszichológus, egy tolmács és és egy biztonságpolitikai szakértő) Prágából indult útnak, és 1900 kilométert tettek meg egy furgonban, míg eljutottak a frontvonalhoz legközelebb fekvő ukrán nagyvárosig, Harkivig. A főszereplők, akiknek a hazája 20 évig orosz megszállás alatt állt, a hosszú út során a szovjet himnuszt is elénekelték, egyikük pedig a „kijevi nácikról” mesélt.

Ukrajnában elvitték őket egy tömegsírhoz, egy ukrán háborús áldozat temetésére, egy metrómegállóba költözött iskolába, az egykori frontvonalnál fekvő, lerombolt hídhoz, és meghallgatták számos helyi történetét, akik különféle borzalmakon mentek keresztül. Egy férfi például arról mesélt, hogy a gyerekeit és az unokáit is elvesztette egy bombázás során, amit ő azért élt túl, mert átment egy másik helyiségbe teát főzni.

A filmben rendszeresen megszólal a légvédelmi sziréna, jelezve, hogy egy rakéta a közelben fog becsapódni. Ilyenkor minél előbb óvóhelyet kell keresniük.

A filmnek az a merész és lehetetlennek tűnő vállalása, hogy harcba száll az orosz dezinformációs kampányokkal, és egy új nézőpontot ad a három résztvevőnek.

Petra, Ivo és Nikola érzelmei a film során egészen változóak, a megdöbbenés és az együttérzés is visszaköszön gesztusaikban, de továbbra sem ismerik el Oroszország valós szerepét a háborúban. Amikor egy helyi férfi elmeséli nekik, hogy az orosz katonák szüleiket kereső gyerekeket erőszakoltak meg, Ivo úgy reagál, hogy szerinte ez azért történt, mert az orosz katonák nem tudják, hogy megélik-e a másnapot, és ez az utolsó esélyük. „A férfiak ilyenek” – mondja a filmben.

Nikolát mélyen megérinti az ukrán emberek vendégszeretete, a pszichológussal tartott csoportos beszélgetésen ennek ellenére arról beszél, hogy szerinte csak Putyin állíthatja meg „a Nyugat ideológiai őrületét, a zöldeket és a többit.” A 444 járt a dokumentumfilm prágai premierjén is, amit az 1968-as csehszlovákiai szovjet bevonulás évfordulójára, augusztus 21-re időzítették. Az erről szóló cikkben mutattak rá, hogy Nikola a film után egy interjúban azt is nyíltan kimondta, ő maga segédkezne a szabad világ utolsó reményének, Putyin Úrnak, ha megszabadítaná az országát ettől a liberális nyugatbarát őrülettől.

A film egyik legerősebb jelenetében a szereplők egy fenyőerdőben sétálnak libasorban – vigyázva a lehetséges taposóaknákra – Izium város közelében, ami 2022-ben közel fél évig orosz megszállás alatt állt. Bucsa mellett itt követték el az oroszok az eddigi legsúlyosabb háborús bűnöket. Az erdőben nagy gödrök vannak, felásott tömegsírok, amelyekbe a megszállás alatt bombázások, éheztetés vagy megtorlás útján meggyilkolt több mint 20 katonát és 400 civilt temették az oroszok. Több áldozat testén kínzásra utaló jeleket találtak a hatóságok.

A szereplőket felzaklatja a tömegsírok látványa, azonban még itt is a prekoncepciók győznek: Petra megjegyzi, hogy az egész helyzet nem tűnik valódinak, és kapóra jön az ukrán propagandának, ami gyűlöletet szíthat az oroszok ellen.

„Ha az átnevelés lett volna a lényeg, akkor ez nálam nem jött össze”

– mondja az egyikük.

A filmben az internet általában arc nélküli embere kilép a képernyő mögül és megmutatja, hogyan gondolkodik valaki, aki nem a tények mentén formálja a világképét. Robin Kvapil rendező az ambiciózus vállalás után arra jött rá, hogy talán inkább neki kellene változnia: „A próbálkozás, hogy mindenkit megértsünk és minden áron megegyezzünk, egy olyan gyengeség, amivel elveszítjük a háborút. Az információs háborút és a harctéren zajlót is” – mondja a film végén.

A Megáll az észt január 30-án (20:15) és február 1-jén (11:30) vetítik a Mammut II. Cinema City moziban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (Budapest International Documentary Festival, BIDF). Mindkét vetítésen jelen lesz a film rendezője is, az elsejei vetítés után pedig egy hosszabb beszélgetést is szerveznek a moziban „Megváltoztathatatlanok" címmel.

(Címlapi kép forrása: STANISLAV KRUPAR - BIDF)