Tényleg megígérte Karácsony Gergely, hogy lesz klíma a 3-as metrón?
Ezt a cikket 2024
szeptemberében írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
Ezen a nyáron is számos cikk támadta azzal a főpolgármestert, hogy megválasztása előtt klímát ígért a 3-as metróra, de ezt a vállalását azóta sem teljesítette. Megnéztük, pontosan mit mondott Karácsony klímaügyben a 2019-es kampányban, és hogy miért nem történt meg azóta sem a metró légkondicionálása.
Szerző: Balogh Boglárka
„ Választást nyert Karácsony azzal, hogy klímát ígért a 3-as metróra”, de ígéretét „nem teljesítette” – ezzel vádolta Karácsony Gergely főpolgármestert a Magyar Nemzet július 18-i cikke.
Idén nyáron is sorra dőlnek a melegrekordok, az extrém hőségben pedig újra előkerült a 3-as metró klimatizálásának kérdése. Évente aktuálissá válik a téma, hiszen a nyári időszakban rendre elviselhetetlen hőség uralkodik a metrókocsikban. Még júliusban 42,3 fokot mértek a szerelvény padlójánál, később, a rekuperáció ( „ féken termelt áram visszatáplálása ” ) visszakapcsolásával megszüntették a kocsik alól áramló forróságot, ennek köszönhetően valamivel enyhébb, 34,6 fokos volt a hőmérséklet a kocsikban a Telex júliusi mérése szerint.
A kánikulában ismét előkerült a média által korábban is gyakran emlegetett „ Karácsony-ígéret” a metróklíma ügyében. Számos cikk vetette Karácsony szemére, hogy hiába ígérte meg 2019-ben, az önkormányzati választások előtti kampányban a légkondicionálást, ezt azóta sem sikerült kiviteleznie.
Karácsony Gergely a 3-as metrón. Fotó: Kiss Bence/444
A fentebb idézett, magyarnemzet.hu -n megjelent cikk határozottan állítja, Karácsony 2019-es megválasztása annak köszönhető, hogy légkondit ígért a metróba, majd felrója neki, hogy ennek ellenére „ még mindig olyan az egész, mint a pokol legmélyebb bugyra”.
Gál József, az LMP szóvivője szintén a kampány időszakára hivatkozva kérte számon a főpolgármestert. „ A 2019-es kampányban viszont maga Karácsony Gergely ígérte meg a szerelvények klimatizálását” – áll a politikus közleményében.
A Mandiner egészen 2017-ig ment vissza az időben, a Párbeszéd akkori demonstrációját felidézve állították, hogy „ hét éve ígérték meg Karácsonyék, hogy lesz klíma a 3-as metrón”.
De beállt a Karácsony be nem váltott ígéretéről cikkezők sorába
- az Origo
- a Pesti Srácok
- és a Metropol is.
Ebben a cikkben az elérhető nyilatkozatok és dokumentumok alapján végigvesszük, hogy mit mondott Karácsony Gergely a 3-as metróról a 2019-es kampányban, és mi akadályozza megválasztása óta a metrókocsik klimatizálást.
Karácsony a kampányban visszatérően bírálta Tarlós Istvánt amiatt, hogy nincs klíma a 3-as metrón, konkrét ígéretet azonban megválasztása előttről nem találtunk tőle, és ilyet az őt támadó cikkek sem mutatnak be.
Megválasztása után Karácsony valóban beszélt arról, hogy megvalósulhat a metró légkondicionálása. Hogy ez mégsem történt meg, annak az egyik oka a szerelvényeket gyártó orosz cég együttműködésének hiánya, a másik pedig az, hogy a főváros egy olyan kötbérkövetelésből finanszírozná a beruházást, ami egy jelenleg folyamatban lévő bírósági eljárás tárgya.
Mit ígért Karácsony a kampányban?
A Mandiner szerint „Karácsonyék” már hét éve, 2017-ben megígérték, hogy lesz klíma a 3-as metrón.
A Párbeszéd politikusainak és aktivistáinak 2017-es megmozdulásá ra hivatkoznak, melynek során fürdőköpenyben és törölközőben várták a 3-as metrót, Tarlós szaunájának titulálva azt.
Ezen az akción Karácsony Gergely részt sem vett, így értelemszerűen nem is ígérhetett semmit. A Párbeszéd akkori ügyvivője, V. Naszályi Márta szólította fel Tarlós István főpolgármestert arra, hogy vagy tegye biztonságossá és viszonylag kényelmessé a budapesti tömegközlekedést, vagy mondjon le a posztjáról.
A 2019-es kampánnyal összefüggésben leggyakrabban az alábbi, 2019 júniusában felvett videóra hivatkozva állítják, hogy Karácsony a metró klimatizálásával kampányolt.
„ Tavaly nyáron Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 34,8 fokot mért a hármas metró felújított kocsijában és rögtön meg is ígérte, hogy másként lesz ez, ha megválasztják” – írta a Népszava még 2020-ban.
Több másik cikkben is a „hőmérős” videót emlegetik, amikor Karácsony nem teljesített ígéretéről van szó, például
- a Mandiner
- a vg.hu
- vagy a Magyar Nemzet cikkében.
A videóban az látható, hogy Karácsony Gergely 34,8 fokot mér a 3-as metró egyik kocsijában, ezt követően pedig a 2-es vonalon is elvégzi a mérést – itt ekkor 28,6 fokot mutatott a hőmérő. A 3-as metrókocsik beszerzését valóban kritizálja Karácsony, Tarlós Istvánt bírálja, amiért az oroszoktól vásárolt, drágább szerelvényeken nincs légkondicionáló.
A videót végignézve azonban kiderül, hogy a klíma beszerelésére vonatkozó ígéret nem hangzik el benne.
Ez persze nem zárja ki, hogy esetleg a kampány során máskor tett ilyen kijelentést Karácsony. Megnéztük a 2019-es, hivatalos főpolgármester-jelölti program ját, de ebben szintén nem szerepel a metró klimatizálására vonatkozó ígéret. A programpontok között a közösségi közlekedés általános fejlesztése, korszerűsítése található meg, a metróvonalakat illetően pedig új megállók létesítéséről és vonalösszekötések támogatásáról esik szó a dokumentumban.
Egy 2019 augusztusában közzétett Facebook-bejegyzésben Karácsony kimondottan a 3-as metró felújítása során hozott döntéseket bírálta. Itt ígéretet is tett, de nem a metró klimatizálására, hanem antikorrupciós intézkedésekre.
“Amit én ígérhetek: október 13-a után ezeket az ügyeket mind elővesszük, és a budapestiekkel közösen, az ő érdekeiket képviselve átlátható, korrupciómentes várost hozunk létre”
– írta Karácsony.
A kampányban egyébként végig hangsúlyos elem volt Karácsonynál a klímakérdés korrupciós vetülete. Egy másik, korábbi bejegyzésben például az Index egyik cikkét osztotta meg, melyben az akkor még főpolgármester Tarlós István beszélt a klimatizálási folyamat elindításáról.
Karácsony bejegyzésében a közbeszerzési folyamat bírálata mellett megemlíti, hogy az agrártárca rendelete szerint a kérődző állatokat 30 fok felett kizárólag klímával lehet szállítani, míg a 3-as metrón ennél nagyobb hőségben utaznak az emberek. A posztban kiemeli, hogy szerinte Tarlós István a felújítás során gazdasági-hatalmi érdekeket vett figyelembe, a budapesti lakosok kényelmének rovására.
Bejegyzését azzal zárja, hogy „de a változás elkezdődött”. Ez sem konkrét ígéret a metró klimatizálására, és a posztból nem is egyértelmű, hogy a „változás” a kocsikban uralkodó hőmérsékletre vagy a korrupciógyanús beszerzési folyamatra vonatkozik.
A 3-as metróról bővebben ebben a kerületjárás során készült videóban beszélt még Karácsony, azonban itt csak az akadálymentesítésre, illetve a Káposztásmegyert érintő vonalhosszabításra tért ki.
A közlekedés fejlesztése 2019 augusztusában, az ATV-nek adott interjújába n is felmerült. Karácsony szerint „ a buszok, villamosok és a metrók nem elég komfortosak, tehát a legfontosabb bővülési lehetőség ahhoz, hogy több ember válassza az autók helyett a közösségi közlekedést, az az, hogy komfortosabb járművek kellenének”. A beszélgetés során a budapesti tömegközlekedés légkondicionálása is téma volt, Karácsony kitért a komfortos metrózásra is, de a fő fókusz végig a buszokon maradt, és konkrét ígéret ekkor sem hangzott el.
És a megválasztása után?
Karácsony a megválasztását követő első évben is többször beszélt a metró klimatizálásáról. 2020 februárjában, már főpolgármesterként vett részt a Fővárosi Közgyűlésen, ahol a városvezető koalíció a költségvetés elfogadását követően leszavazta a fideszes Ughy Attila javaslatát egy a 3-as metró klimatizálására szánt, 3 milliárd forintos átcsoportosításról.
Már ekkor több kormánypárti politikus, például Dömötör Csaba , Fürjes Balázs és Gulyás Gergely is támadta azzal az újonnan megválasztott Karácsonyt, hogy hiába az „ ígéret”, az új városvezetésnek nem érdeke a szerelvények klimatizálása.
Karácsony egy Facebook posztban , illetve az újságírók kérdéseire válaszolva reagált a vádakra. Azt állította, hogy „ a klíma beszerelése elsősorban nem pénzkérdés, a forrás erre rendelkezésre áll.” A főpolgármester ekkor arra hivatkozott, hogy a légkondicionálás egy műszaki kérdés megoldásán múlik, a szükséges forrásokat, mint mondta, „ a főváros bármikor előteremtheti”.
Karácsony sajtótájékoztatón elmondott szavait valóban lehetett úgy értelmezni, hogy amint megtalálják a megfelelő műszaki megoldást, elindulhat a metró klimatizálása.
Azonban mindezt már a választások után, hivatalba lépését követően mondta, nem választási ígéretként.
2020 szeptemberében, szintén a Facebook-oldalán maga Karácsony is azt írta, hogy
„ de megígértük, hogy ha lesz műszaki megoldás, akkor lesz klíma is.“
A vg.hu egyik 2023-as cikkében ezt a posztot linkelik, amikor arról beszélnek, hogy Karácsony ígéretet tett a metró klimatizálására. A bejegyzés azonban jóval a választások utánról származik, az ekkor már főpolgármester Karácsony Gergely pedig feltehetően a februárban elhangzottakra utalt benne – tehát azt erősítette meg, hogy már főpolgármesterként tett ígéretet arra, hogy a műszaki megoldás megtalálása után klimatizálják a 3-as metrót.
Miért nem halad a beruházás?
A Karácsony-féle városvezetés két okkal magyarázta, miért nem sikerült 2019 óta megoldani a metró klimatizálását.
- Eleinte – mint láttuk – arra hivatkoztak, hogy nincs rá műszaki megoldás.
- Később pedig arra, hogy a metrókocsikat gyártó orosz cég nem járul hozzá a klímák beszereléséhez. Ha pedig hozzájárulás nélkül végeznék el a klimatizálást, azzal kockára tennék a járművekre érvényes garanciát.
A főváros vezetése végig hangsúlyozta, hogy a klimatizálás nem vagy „nem elsődlegesen” pénzkérdés. Ugyanakkor az a mód, ahogy 2021-ben végül kiírták a feltételes közbeszerzést a klimatizálásra, illetve az, hogy nyilatkozataik szerint a klímák beszerelését egy még be nem folyt kötbérkövetelésből fedeznék, arra utal, hogy a pénzt sem lenne könnyű előteremteni a beruházásra.
De nézzük a három problémát egyenként!
1. A műszaki megoldás
A 3-as metró klimatizálásának kérdése összefügg a szerelvények korábbi felújításával, ami még Tarlós István főpolgármestersége alatt történt meg.
A felújításra 2014. november 22-én írták ki a közbeszerzési eljárás t. 2015. július 8-án született döntés , a tendert az orosz Metrowagonmash nyerte, a cég 219,1 millió euróért (akkor 69 milliárd forintért) végezte el a munkát. Az első felújított kocsi 2017 márciusában állt forgalomba , azonban a problémák már a szállítást követően jelentkeztek.
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke (aki 2019 novemberétől 2022 júliusáig a BKV Zrt. igazgatósági tagja volt) a Lakmusznak elmondta, hogy a metró felújítására kiírt közbeszerzés előkészítése során felmerült ugyan a klimatizáló berendezés kérdése, azonban nem kérték ezek beszerelését, mivel az oroszok által papíron felajánlott gépi szellőztetés akkoriban jellemző – és alapesetben működő – megoldás volt. Elmondása szerint a világ metróinak nagy részén szintén ezt a rendszert alkalmazták, a 3-as metrón azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a járművek minősége is alulmúlta a várakozásokat.
„ Amikor leszállították a szerelvényeket, akkor derült ki, hogy valóban van gépi szellőztetés, de ez a rendszer nem ér sokat. A BKV próbálta megoldani, hogy nagyobb teljesítményt adjon le, de rossz a konstrukció” – mondta Bíró.
Tarlós István 2022-ben, a 3-as metró felújított szakaszának átadásán. Fotó: Kiss Bence/444
Amikor szembesültek a kocsik minőségével, felmerült az utólagos klimatizálás lehetősége. Bíró Endre azonban megerősítette, hogy az akkori technológia mellett ez még valóban komoly műszaki kihívást jelentett: a szerelvények tetőszerkezete nem klímaberendezésre lett tervezve.
Erről a műszaki problémáról beszélt Karácsony Gergely a fent említett, 2020-as megnyilvánulásaiban, továbbá ebben a 2020 nyarán közzétett Facebook-bejegyzésében is. Utóbbiban arról írt, hogy a BKV több nagy nemzetközi klímagyártó céggel együtt keresi a végleges megoldást.
A műszaki akadály végül viszonylag gyorsan elhárult.
Bíró Endre szerint a technika fejlődött annyit, hogy a korábbi állítás, miszerint a szerelvények tetőszerkezete nem bírja el a légkondit, ma már nem igaz, hiszen napjainkban sokkal kisebb méretű és tömegű légkondicionálókat is be lehet szerezni. Elmondta, hogy korábban két, a klimatizálással foglalkozó cég is sikeres bemutatót tartott a 3-as metró járműtelepén, ami alátámasztja, hogy minden további nélkül megoldható a légkondicionálók tetőszerkezetre való felszerelése.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes 2021 júliusában azt nyilatkozta , hogy a BKV szakemberei arra jutottak, megoldható a klímák beszerelése.
A BKV pedig már 2021 májusában kiírta a feltételes közbeszerzési eljárást a 3-as metró járműállományának utólagos klimatizálására. Szeptemberben ki is hirdették, hogy két cég – a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Kft. – alkalmas és érvényes ajánlatot nyújtott be, szerződést azonban nem kötöttek velük. Az eljárás máig tárgyalási szakaszban van.
2. Az orosz garancia
Karácsony már a 2020 februári sajtótájékoztatóján megemlítette (a videón 11:06-tól), hogy a klímák beszereléséhez „az orosz vállalkozó hozzájárulása is kell, hiszen ez érintheti a metrószerelvények garanciális feltételeit”.
2020 szeptemberében ismét kiemelte ezt a szempontot:
„ A végleges megoldáshoz természetesen – a járművek garanciája miatt – mindenképpen szükséges a Metrowagonmash jóváhagyása” -írta Facebook-oldalán .
A 3-as metró felújítási szerződésében (ami a BKV honlapjáról letölthető) 3 éves garancia biztosította, hogy a járművek mentesek a tervezési-, konstrukciós- és anyaghibától. Ez már lejárt. Az a 10 éves garancia viszont még érvényben van, ami azt biztosítja, hogy a járművek kocsiszekrényén és alvázán nem jelentkezik korrózió.
Forrás: Vállalkozói szerződés a BKV és a Metrowagonmash között. bkv.hu
A jótállás egyrészt azt jelenti, hogy ha korróziós hiba jelentkezik, azt a Metrowagonmash köteles kijavítani. Másrészt azt, hogy ha a hiba miatt a jármű kiesik a forgalomból, az orosz cégnek kárátalányt kell fizetnie, szerelvényenként 23 ezer euró/nap értékben.
A főváros a nyilatkozatok szerint attól tart, hogy ezt a biztosítékot veszítheti el, ha engedély nélkül nyúl a szerelvényekhez.
A garancia kérdése a klimatizálásra vonatkozó 2021-es közbeszerzési eljárásban is megjelent. A kiírásban az szerepelt, hogy a nyertes ajánlattevő vagy magára vállalja a garancia esetleges elvesztéséből fakadó károkat, vagy beszerez egy nyilatkozatot, amiben a Metrowagonmash kijelenti, hogy a klíma beszerelése nem érinti a garanciális vállalásokat.
Részlet a közbeszerzési kiírásból. Forrás: ekr.gov.hu
Megkeresésünkre Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is megerősítette, hogy az ajánlattevő cégeknek – tehát a Liberatus Hungary-nek vagy a Knorr Bremsének – kellene megállapodniuk az orosz gyártóval arról, hogy a kocsiszerkezetre vállalt garancia nem sérül azáltal, hogy felszerelik a légkondicionálókat.
Kiemelte azt is, hogy hiába járt már le a 3 éves járműgarancia, a lényeges tényező a metró esetében a kocsiszekrényekre adott 10 éves jótállás, ez pedig továbbra is él, sőt a rozsdásodó padlólemezek utólagos javítása miatt időközben meg is újult.
„ Miután a BKV megtalálta a megoldást, a közbeszerzés kiírásra került, feltételesen, melynek részeleme, hogy az ajánlattevőnek kell valamilyen módon biztosítani, hogy a garancia, a jótállás tovább éljen. A probléma az, hogy bevállalni, hogy ráteszünk klímát, ezzel elveszítjük a jótállást a kocsiszerkezetre, bátor döntés, ha gondok merülnek fel, minden pénzügyi felelősség a BKV-ra hárul” – mondta a főpolgármester-helyettes a Lakmusznak.
„ Érvényes papír szükséges melyben a Metrowagonmash azt mondja, hogy igen, ez egy olyan változás, ami az élettartamát nem érinti a szerelvényeknek” – tette hozzá.
Azonban, bár Karácsony Gergely már 2020 júliusában azt állította, hogy az oroszok szóban megadták ezt a hozzájárulást, az írásos megerősítés azóta sem érkezett meg.
Kiss Ambrus szerint a orosz-ukrán háború 2022-es kitörése mindenféle kommunikációt ellehetetlenített, az ajánlattevők nem tudnak az ügyben egyeztetni az orosz járműgyártóval, ezért van a közbeszerzési eljárás jelenleg is tárgyalási szakaszban.
3. Pénzügyek
Bár ez a közbeszerzési kiírásban összegszerűen nem szerepelt, Kiss Ambrus lapunknak elmondta, hogy 2021-ben 9,6 milliárd forintra becsülték a metró klimatizálásának költségeit. Hangsúlyozta azonban, hogy ez az inflációs korszak előtt volt, azóta jelentős áremelkedés történt. Amikor Bíró Endrét a klimatizálásról kérdeztük, azt mondta, ma nagyjából 13-15 milliárd forintra lenne szükség a kivitelezéshez.
A Karácsony-féle városvezetés hivatalos álláspontja szerint a beruházás elsősorban nem pénz kérdése.
A főpolgármester a már többször említett 2020 februári sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „a BKV költségvetésében van a szükséges forrás, amennyiben ez nem elegendő, természetesen plusz forrást is fogunk ehhez kapcsolni”.
Kiss Ambrus a Népszava kérdésére idén áprilisban azt mondta, hogy a klimatizálás elsődlegesen nem pénzkérdés, és a nekünk adott telefonos interjújában is kijelentette, hogy „alapvetően nem a költségvetés itt a kérdés”.
Van azonban két körülmény, ami arra utal, hogy az oroszok hozzájárulása esetén sem lenne problémamentes a klimatizálás finanszírozása.
Azt biztosan tudjuk, hogy 2021-ben a BKV úgy értékelte, hogy nincs meg a költségvetésében a beruházás fedezete, ezért írták ki feltételesen a közbeszerzést. Az eredményes közbeszerzés, illetve a szerződés hatálybalépésének feltételéül azt szabták, hogy a főváros biztosítsa a szükséges forrásokat.
Részlet a közbeszerzési kiírásból. Forrás: ekr.gov.hu
A főváros vezetőinek nyilatkozataiból továbbá az következik, hogy a beruházást a Metrowagonmash felé fennálló kötbérkövetelésükből finanszíroznák.
Karácsony Gergely már 2020. februári Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „pénz tekintetében a kérdés csak az, hogy a költségeket lenyeletjük-e az orosz beszállítóval, a városnak járó kötbér terhére”.
Áprilisi Népszava-interjújában Kiss Ambrus már egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a klimatizálást „a kötbér terhére rendelnék meg”, és nekünk is azt mondta, hogy „a pénzügy egyszerű, van egy jelentős kötbérkövetelés, ez tudná fedezni a klímaberendezéseket”.
A követelés viszont azt jelenti, hogy a kötbér jelenleg nincs a főváros számláján, ráadásul egy meglehetősen lassan haladó, egyelőre első fokon tartó bírósági perben próbálják érvényesíteni igényeiket az orosz gyártóval szemben.
A kötbér azért járna a BKV-nak a főváros álláspontja szerint, mert a Metrowagonmash késedelmesen teljesítette a 2015-ös szerződést a metrókocsik felújításáról, és további problémát jelentett a beérkező szerelvények műszaki állapota okozta forgalomkiesés.
Az akkor még Tarlós István vezette főváros, illetve a BKV 2019 februárjában döntött a per mellett . A Metrowagonmash miatt azonban évekig stagnált az eljárás, ugyanis több, mint három évig át sem vették a periratokat. Amikor 2023 decemberében mégis sikerült eljuttatni a dokumentumokat, az orosz fél ellenkérelmet nyújtott be. Ezt követően a BKV-n volt a sor, hogy összeállítsa az ellenkérelemre választ adó nyilatkozatot.
A Népszava idén áprilisban kérdezte a céget a nyilatkozatról, illetve a per jelenlegi állásáról, a BKV azonban mindössze annyit válaszolt, hogy a per folyamatban van, a felek között iratváltások történtek.
Kiss Ambrus lapunknak a követketkezőt mondta a perről: „ A Fővárosi Törvényszék előtt első fokon zajlik a tárgyalás, iratváltások folynak, több 10 milliárd forintos követelése van a BKV-nak.”
(Címlapi kép forrása: Karácsony Gergely Facebook-oldala)
A szerzőről

Lakmusz