A háború kirobbanása óta alig telt nap, hogy a „háborús baloldal” ne a békéért kiáltott volna
Ezt a cikket 2022
márciusában írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
A Fidesz szerint az ellenzék a háború pártján áll, az Orbán-kormány a béke záloga. Összegyűjtöttünk harminc nyilatkozatot, amelyben az ellenzék politikusai világossá tették: nem akarnak háborút.
A baloldal háborúba sodorná Magyarországot, a Fidesz-kormány a béke záloga – ezzel az üzenettel árasztották el a nyilvánosságot Ukrajna orosz lerohanása óta a kormánypárt politikusai és fideszes véleményvezérek.
Orbán Viktor miniszterelnök újra és újra kijelentette, hogy a “stratégiai nyugalomban” hisz, az ellenzék ezzel szemben vagdalkozik és veszélybe sodorja hazánkat.
A kormánypárt egyenesen ebben jelöli meg a választás tétjét:
Fidesz = Béke, Baloldal = Háború.
A mantra február 24-én indult, ekkor vették elő kormánypárti médiumok Márki-Zay Péter összellenzéki miniszterelnök-jelölt egyik nyilatkozatát, amelyet még a háború kitörése előtt tett. Márki-Zay a Partizán műsorában Gulyás Márton kérdésére azt mondta, ha a NATO közös döntése ez lenne, akkor miniszterelnökként akár katonai segítséget is biztosítana Ukrajnának. Majd hozzátette, ilyen forgatókönyvről “egyelőre erről szó sincs” és minden annak függvénye, hogy a NATO, “amelynek Magyarország lojális tagja kell, hogy legyen”, milyen kötelezettségeket vállal az ügyben.
Nem sokkal később már Orbán arról beszélt, hogy a magyar “baloldal” azt “kéri” a kormánytól, küldjön katonákat a háborús övezetbe. A Lakmuszon akkor részletesen megírtuk, miért nem igaz ez, és mit jelentenek valójában Márki-Zay szavai.
Felhasznált videók: HírTV, M1, Fidesz YouTube csatorna, Kecskeméti Televízió
A “háborús baloldal” viszont mostanra a Fidesz legfőbb kampányszlogenjévé nőtte ki magát. A háború kitörése óta eltelt több mint egy hónapból összegyűjtöttünk olyan ellenzéki nyilatkozatokat, amelyekből kiderül, mit gondolnak a kormányváltásra szövetkezett pártok az Ukrajnában zajló háborúról.
Kiderült, Ukrajna február 24-i megtámadása óta alig telt el úgy nap, hogy ne fejezték volna ki: elítélik a háborús agressziót, és a béke pártján állnak.
Íme harminc békepárti nyilatkozat ellenzéki politikusoktól
Február 24.
Tóth Bertalan (MSZP): “[a] harcokat be kell szüntetni, a feleknek tárgyalniuk kell egymással.”
Lukács László György (Jobbik): “Ma a békéért tüntettünk Budapesten! Ukrajnáért, az ott élő a magyar honfitársaink védelme érdekében is és azért, hogy érjen véget az orosz agresszió. Legyen újra béke!”
Karácsony Gergely (Párbeszéd): “Magyarország biztonságát, az európai békét az európai és a transzatlanti együttműködésben való részvétel és a közös cselekvés biztosítja csak.”
Február 25.
Schmuck Erzsébet (LMP): “Magyarországnak nincs mit mérlegelni: egyértelműen el kell ítélni az orosz agressziót, és ki kell állni a megtámadott Ukrajna mellett. Mindannyian békét akarunk, de nem engedhetünk az agresszornak!”
Karácsony Gergely (Párbeszéd): “Békét akarunk! Hogy édesanyák ne sirassák fiaikat egy zsarnok politikus eszement agressziója miatt. Mi, magyarok békében, biztonságban és szabadon szeretnénk élni Európa közepén.”
Február 26.
Donáth Anna (Momentum): “Ez a rakéta nem robbant fel, de egy ukrán város, Harkov közepén landolt. Az agresszor hazudik: igenis hull a lövedék mindenkire, civilekre is. Békét!”
Február 27.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Magyarországnak támogatnia kell a béke helyreállítására irányuló közös törekvéseket, és éppen ezért, nem akarunk magyar katonákat Ukrajnába küldeni. A kormány erről is hazudik Önnek.”
Jakab Péter (Jobbik): “Nem, Viktor. Senki nem akar és nem is fog katonákat küldeni a térségbe. (…) Egyedül segélycsomagokat küldünk azoknak, akiket a haverod elüldözött az otthonaikból.”
Március 1.
Donáth Anna (Momentum): “A 22-es választás tétje a magyarországi béke megőrzése. Aki Orbánra szavaz, az Putyin csatlósára és az orosz érdekek kiszolgálására szavaz. Aki az Egységben Magyarországért jelöltjeire szavaz, az az európai létünket, a NATO általi védelmet és a békét választja.”
Március 2.
Jakab Péter (Jobbik): “A határon segítettünk, Budapesten tiltakoztunk. Putyin vagy Európa? Háború vagy béke? A mi válaszunk világos: Európa oldalán állunk. A béke pártján. Elég volt Putyin kiszolgálásából. Háború lett belőle.”
Március 3.
Tóth Bertalan (MSZP): “A magyar emberek békét és biztonságot akarnak! Béke és biztonság pedig akkor lehet, ha Putyin csatlósai, “barátai” eltűnnek a hatalomból, az őrült diktátorral pedig nem barátkoznak, hanem megállítják. Amíg a magyar kormány a szövetségesei együttműködését hátráltatja, bírálja, addig valójában Putyin háborúját támogatja, és a magyar emberek félelmeit táplálja.”
Március 4.
Tóth Bertalan (MSZP): “Április 3-án a folyamatos orbáni háborúzás és a kiszámítható béke között kell választanunk. Mi a béke oldalán állunk, egységben, Magyarországért!”
Ungár Péter (LMP): “Mindannyian békét akarunk, de nem engedhetünk az agresszornak!”
Jakab Péter (Jobbik): “Döntsünk felelősen! Putyin vagy Európa. Háború vagy béke. Mi Európát választjuk. A békét választjuk. Orbán meg Putyint, és vele együtt a háborút.”
Márki-Zay Péter: “A mi álláspontunk világos: békét akarunk, aminek záloga Putyin megállítása, az európai védelmi szövetség megerősítése, valamint az, hogy Magyarországot kiszabadítsuk Putyin érdekszférájából.”
Március 9.
Schmuck Erzsébet (LMP): “Az Egységben Magyarországért szövetség készen áll Magyarország kormányzására, készen állunk arra, hogy végre visszatérjünk a nyugati útra, biztosítva ezzel az ország lakosságának biztonságát, a békét.”
Március 10.
Tóth Bertalan (MSZP): “A miniszterelnöknek konkrét felelőssége van abban, hogy a jelenlegi helyzet kialakult! Elárulta szövetségeseit, és lépésről lépésre segítette Putyin terjeszkedését. A magyar emberek számára egy olyan új kormány adhat biztonságot, egy olyan új kormány őrizheti meg a békét, melynek tagjait és vezetőjét tisztelik, és nem árulóként kezelik a szövetségesek!”
Március 16.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): ”Az, hogy nem katona-képzett, sorköteles embereknek ki kéne menni, hazugság.”
Március 17.
Tóth Bertalan (MSZP): “Csak a Fideszes politikusok nem látják, hogy mit akarnak a magyarok: Háború helyett békét! Kelet helyett Nyugatot! Putyin helyett EU-t és NATO-t!”
Március 18.
Ungár Péter (LMP): “Az orosz hadsereg menjen vissza Oroszországba, és legyen vége a háborúnak”.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Különösen felháborít Orbánnak az a hazugsága, hogy az ellenzék magyar katonákat vagy fegyvereket küldene Ukrajnába.”
Március 19.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Orbán Viktor engem vádol azzal, hogy katonákat küldenék Ukrajnába és háborúba sodornám hazánkat. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány is megszavazta, hogy az EU fegyvereket küldjön Ukrajnának, majd határozatba foglalta, hogy az Ukrajnának szánt fegyverek átszállíthatók Magyarország területén.”
Március 20.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Aljas hazugság, hogy bárki magyar katonákat küldene az orosz-ukrán háborúba. Minden Ukrajnával kapcsolatos NATO-döntést támogatunk, ahogy egyébként Orbán Viktor is, DE A KATONÁK KÜLDÉSÉT A NATO KIZÁRTA, ILYET SEM MAGYARORSZÁG, SEM EGYETLEN TAGÁLLAM SEM TESZ.”
Március 21.
Kunhalmi Ágnes (MSZP): “A miniszterelnök úgy kampányol, mintha nem tudná, hogy a parlamentben az ellenzék is megszavazta (!) azt a Fidesz által benyújtott nyilatkozatot, amely az orosz agresszió elítélésén kívül egyértelműen kimondja azt is, hogy Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába, nem tesz lehetővé fegyverszállítást a magyar-ukrán határon keresztül és csak a békés megoldásban érdekelt.”
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Azt hazudták például, élükön Orbánnal, hogy katonákat küldenénk Ukrajnába. Ezzel szemben az igazság az, hogy nem küldenénk katonákat Ukrajnába. Az álláspontunk kezdettől világos: a NATO és az Európai Unió hűséges tagjaként a NATO álláspontját támogatjuk – márpedig a NATO nem küld katonákat Ukrajnába.”
Március 24.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Csak a NATO védheti meg Magyarországot. Amikor mi a NATO szövetség erősítése mellett érvelünk, akkor a béke és a biztonság garantálását akarjuk.”
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “A tábornoknak is elmondtam: kormányváltás esetén nem megy magyar katona Ukrajnába, a magyar katonák az országon belül védik Magyarország biztonságát. A NATO sem kíván katonákat küldeni, vagyis amikor mi a NATO szövetség erősítése mellett érvelünk, akkor a béke és biztonság garantálását akarjuk.”
Március 25.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Legyen vége Putyin háborújának, ne finanszírozza tovább a magyar állam a háborút Paks 2-vel, titkos hitelmegállapodással és az orosz kémbankhoz való ragaszkodással! Magyarország biztonságát egyedül a nyugati szövetségi rendszer, a NATO garantálja!”
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “A mi álláspontunk világos: a nyugati szövetségesi rendszer hűséges tagjaként kell megvédenünk Magyarország biztonságát.”
Március 26.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Az orosz érdek helyett mi a magyar érdeket képviseljük: ne támogassa tovább a kormány Putyin gyilkos háborúját! Legyen béke!”
Március 27
Jakab Péter (Jobbik): “Jövő vasárnap Putyin, Moszkva és a háború helyett válasszuk a Nyugatot, a békét, a biztonságot. Európát!”
Március 28.
Kunhalmi Ágnes (MSZP): “HAZUDIK ORBÁN ÉS A FIDESZ: Az ellenzék is megszavazta Orbán Ukrajnáról szóló béke-nyilatkozatát a parlamentben. Ebben közösen! a békés megoldás mellett állunk ki, se katonát se fegyvert nem küldünk, a határon sem és segítünk a menekülteknek.”
Március 29.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Magyarország védelmi képességének megerősítésében és az orosz befolyás visszaszorításában azonban a valódi megoldást a kormányváltás hozhat. Április 3-án erről is szavazunk: Putyin vagy Európa, Kelet vagy Nyugat, háború vagy béke.”
Március 30.
Márki-Zay Péter (Egységben Magyarországért pártszövetség): “Rémhírterjesztésért feljelentettem Szijjártó külügyminisztert: NEM TÁRGYALTUNK ZELENSZKIJJEL ÉS NEM KÜLDENÉNK KATONÁKAT UKRAJNÁBA!”
Szerzők: Neuberger Eszter, Kárpáti Jakab
Címlapi kép forrása: Márki-Zay Péter Facebook
A szerzőről

Kárpáti Jakab
Kövess minket
Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!
Ajánlott cikkeink

EU-s pénzek, felsőoktatás, világháború, migráció: Orbán öt állítását ellenőriztük a tusványosi beszédből

Szijjártó Péter az élelmiszeripar csúcsteljesítményeként festette le az EU-bajnok magyar élelmiszer-inflációt
