Miért nem állíthatta a Lidl, hogy ők a „legolcsóbb” élelmiszerlánc?

2026. augusztus 12. 15:35


A Lidl 2023-ban egy vásárlói kutatás alapján nevezte magát a legolcsóbbnak, de a GVH szerint a fogyasztók véleménye nem bizonyítja, hogy egy üzletlánc objektíven is olcsóbb, mint a többi. Az eredetileg kiszabott 90 milliós bírságot ugyanakkor csökkentette a versenyhivatal.

Múlt héten körbejárta a sajtót a hír, miszerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 48 millió forintra bírságolta a Lidlt, amiért a cég megtévesztően kommunikálta a reklámjaiban, hogy ők a „legolcsóbb élelmiszerlánc”.

A Lidl 2023 februárjában kezdte használni a reklámszlogent, a GVH vizsgálata ugyanebben az évben júliusban indult. A versenyhivatal szerint a cég reklámüzenete azt közvetítette, hogy a Lidl termékei objektíven a legolcsóbbak a versenytársakhoz képest, ezt a piacelsőségi állítást pedig egy olyan kutatással támasztotta alá, ami erre nem volt alkalmas.

Mindezek alapján 2024 elején a GVH elmarasztalta a céget, és 90 millió forintos bírságot szabott ki rá. A Lidl bíróságon támadta a GVH döntését, a vállalat álláspontja szerint a fogyasztókat a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatták. A Kúria végül megsemmisítette a GVH 2024-es döntését, és új vizsgálat lefolytatására kötelezte a hivatalt.

A Lidl egy üzlete Budapesten.
A Lidl egy üzlete Budapesten.

Ez a megismételt eljárás zárult most augusztusban. A GVH, újraértékelve az ügy körülményeit, a korábbinál alacsonyabb, 48 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra. A GVH közleménye szerint a megismételt eljárásban a Lidl már együttműködött a versenyhatósággal, elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslati jogáról és utólagos megfelelési intézkedések végrehajtását is vállalta.

Cikkünkben a versenyhivatali döntés alapján megnézzük, mi alapján mondták ki az eljárásban, hogy a Lidl jogszerűtlenül reklámozta magát a legolcsóbb élelmiszerláncként.

A kampány és a kutatás

A Lidl 2023. február 13. és 2023. július 19. között futtatta a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc” szlogent. A kampányt több platformon folytatta a cég, TV-reklámokat, óriásplakátokat, szórólapokat, közösségimédia-bejegyzéseket, applikációs és sajtóreklámokat is használtak az üzenet terjesztésére.

A problémásnak ítélt reklámszlogent a legtöbb reklámtípus esetében az alábbi grafikán keresztül jelenítette meg a Lidl:

„A Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc!" kampány illusztrációja.

„A Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc!” tételmondat kiemelkedik az illusztráción, ez szerepel a legnagyobb betűmérettel. Alatta jóval kisebb betűmérettel az olvasható, hogy „2023-ban Magyarországon a fogyasztók szerint a Pénzcentrum felmérésén”. A kép legalján apró betűkkel szerepel a lábjegyzetet, amelyben a következő szöveg áll:

„A Pénzcentrum.hu 2023. február 23-án közzétett, a Debreceni Egyetemmel közösen elvégzett nem reprezentatív, szubjektív kutatásában a felmérésében résztvevő fogyasztók rangsorolták, hogy a kutatásban szereplő 9 kereskedelmi üzletlánc közül melyik a legolcsóbb és melyik a legdrágább. A vizsgálat módszertanának pontos részleteiről az alábbi oldalon tájékozódhatnak: www.penzcentrum.hu

Az üzenet televíziós és facebookos megjelenése valamelyest eltért a többi reklámfelülettől. A TV-reklámban az illusztráció feltüntetése mellett csupán annyi volt hallható, hogy „A Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc! Köszönjük! Önökért dolgozunk.” A Facebookon pedig a következő bejegyzéssel kommunikálta az üzenetet a Lidl:

A „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc" üzenet kommunikálásához közzétett Facebook-bejegyzés.

A bejegyzést a Lidl Magyarország Facebook-oldalon tették közzé 2023 február 13-án. A bejegyzés szövegében a „Pénzcentrum.hu: A fogyasztók szerint a Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc 2023-ban Magyarországon” bevezetést követően az illusztráció lábjegyzetével lényegében megegyezően a szlogen alapállítását alátámasztani hivatott kutatásról írnak, azzal a kiegészítéssel, hogy a kutatásban 17 ezer fő vett részt. A poszthoz egy kép is tartozik, amelyen ismét csak lábjegyzetként szerepelnek a kutatás részletei.

A Facebook-bejegyzés és az egyéb platformokon terjesztett reklámillusztráció között a legfőbb különbség, hogy a bejegyzés szövegében az alapállítással megegyező betűmérettel olvashatók a kutatás részletei, míg a grafikán az állítást alátámasztó kutatás és annak körülményei alig olvashatók.

A kutatást, amelyre a Lidl hivatkozott, a Debreceni Egyetem és a Pénzcentrum végezte 2022. december 22. és 2023. január 30. között.

A résztvevőknek kilenc kereskedelmi üzletlánc általánosan alkalmazott árazását kellett sorrendbe állítaniuk, az alapján, hogy saját véleményük szerint melyik élelmiszerláncban lehet a legkedvezőbb és melyikben a legmagasabb árakon bevásárolni. A rangsorolandó üzletláncok a következők voltak: Aldi, Auchan, CBA, Coop, Lidl, Penny Market, Reál, Spar és Tesco.

A kérdőívvel a Pénzcentrum online felületén, közösségimédia-felületein, és online fórumokon találkozhattak a kitöltők. Bárki kitölthette a kérdőívet, regisztráció vagy azonosítás nélkül . A felmérést összesen 17 075 fő töltötte ki.

A kitöltők közül a legtöbben a Lidlt jelölték meg a legalacsonyabb árakat kínáló üzletláncként.

A kitöltők 39,8 százaléka tette első helyre a Lidlt olcsóságban. A második helyezést a Penny Market érte el, amely a megkérdezettek 27,6 százalékától kapott első helyezést. Harmadik helyre az Aldi került, a kitöltők 9 százaléka tekintette a legolcsóbbnak az üzletet.

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem felmérésének eredménye
Forrás: Pénzcentrum

A kutatásról beszámoló Pénzcentrum-cikkben tisztázzák:

a felmérés eredménye nem tekinthető reprezentatívnak, nem a tényleges vásárlási szándékot mérte fel, hanem a fogyasztók sztereotípiáit és attitűdjét.

Az összefoglaló szerint korlátozó tényező lehet továbbá, hogy a kérdőív kitöltéséhez bejelentkezésre, azonosításra nem volt szükség. A cikk azt is megjegyzi, hogy nem biztos, hogy a kutatásban felsorolt összes üzletlánc elérhető volt a megkérdezettek lakóhelyén.

Mit jelent jogilag, hogy a „legolcsóbb”?

A GVH oldalán közzétett versenyhivatali határozat szerint a Lidl piacelsőségi állítást tett azzal, hogy valamennyi versenytársához képest a legolcsóbbként reklámozta magát. Ez önmagában nem jogsértő, azonban csak bizonyos feltételek mellett tehet ilyen állítást egy cég.

A határozatban úgy fogalmaznak, hogy az ár tekintetében fennálló piacelsőség objektív kategória.

„Nem egy fogyasztó, vagy a fogyasztók egy csoportjának szubjektív megítélésétől, hanem az összes többi versenytárs valamennyi árujával és árával történő összehasonlítástól függő, egyértelműen megállapítható tény.”

Ez azt jelenti, hogy a Lidlnek minden versenytársával, illetve minden versenyző termékkel összevetve kellett volna objektív adatokkal bizonyítania, hogy valóban ők a legolcsóbb élelmiszerlánc.

A határozat szerint a vállalatnak már a reklám közzétételekor rendelkeznie kellett volna a bizonyító adatokkal. Jogsértő, ha egy cég úgy tesz piacelsőségi állítást, hogy azt nem tudja igazolni.

A Lidl a „legolcsóbb” állítás alátámasztására a Pénzcentrum nem reprezentatív felmérésére támaszkodott.

A határozat szerint azonban ez a kutatás önmagában nem alkalmas arra, hogy igazolja az állítást.

A felmérés ugyanis nem azt vizsgálta, hogy melyik üzletlánc kínálja a legalacsonyabb árakat, hanem azt, hogy a vásárlók melyiket gondolják a legolcsóbbnak. Tehát a fogyasztók szubjektív véleményét és megérzéseit mérte, miközben a Lidl reklámja objektív állítást tett az élelmiszerláncok árainak összehasonlításáról.

Az is problémát jelentett, hogy a Lidl egy 2023. január 30-án zárult felmérésre hivatkozott, miközben február 13-án kezdte meg a reklámkampányt, és egészen július 19-ig használta a „legolcsóbb” jelzőt.

Mint a határozat kimondja, a Lidl

„egy olyan dinamikusan változó piacon tett árra vonatkozó piacelsőségi állítást, melyen az árak akár heti/havi gyakorisággal is változnak, így 2023 tavaszán már semmilyen aktualitása nem volt (...) a kereskedelmi kampányának.”

A határozat szerint tehát a Lidl öt hónapon keresztül egy potenciálisan már elavult és a piacelsőség bizonyítására amúgy sem alkalmas felmérésre alapozva reklámozta magát a „legolcsóbbként”.

Nem mindegyik reklám volt jogsértő

A Lidl reklámjai a különböző platformokon valamelyest eltértek, ezért a versenyhivatal külön vizsgálta, mely reklámtípusok voltak alkalmasak a vásárlók megtévesztésére.

A GVH határozata a TV-reklámok, az óriásplakátok és épülethálóként elhelyezett reklámok esetében hangsúlyozza, hogy ezen reklámtípusok adottságaiból következően a felmérésre utaló második mondat, illetve a lábjegyzet olvashatatlan volt.

Így a reklám tényleges üzenete kizárólag az első mondatot foglalta magába, vagyis azt, hogy a Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc.

Mivel ezeken a felületeken a Lidl egyértelmű piacelsőségi állítást tett, a cégnek bizonyítania kellett volna ennek megalapozottságát.

A határozat szerint ezt a Lidl sem az alapeljárásban, sem a megismételt eljárásban nem tudta teljesíteni.

A Lidl által indított perben a Kúria is megállapította, hogy a bizonyítást nem is tudta volna teljesíteni a cég, ugyanis annak az általa eladásra kínált minden árucikkre és a 2023-as év egészére ki kellett volna terjednie.

A sajtóhirdetések, szórólapok, illetve az elektronikus megjelenések, például az online szórólapok, mobil applikációs hirdetések, a saját honlapon, és a Youtube-on keresztül feladott hirdetések esetében a versenyhivatal határozata szerint a szlogen alatt szereplő mondatrész is olvasható volt, vagyis az, hogy a Lidl a piacelsőségét a fogyasztók véleményére alapozza. Azonban a lábjegyzet, vagyis a felmérés körülményeit tisztázó szövegrész ezeken a felületeken sem volt észlelhető.

A Kúria iránymutatását figyelembe véve a GVH végül azért ítélte jogsértőnek ezeket a reklámokat, mert azt sugallták, hogy a fogyasztók véleménye szerint egész 2023-ban a Lidl volt a legolcsóbb üzletlánc, ez azonban a kampány ideje alatt előre nem volt látható, és a felmérés sem volt alkalmas a bizonyítására.

Mindezek fényében a versenyhivatal megállapította, hogy a Lidl ezekkel a reklámokkal megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, mert az árazásra vonatkozó kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat.

A Facebook-bejegyzés esetében ugyanakkor a Kúria kimondta, hogy nem történt jogsértés: a határozat szerint a Lidl Facebook-bejegyzése eléggé részletesen fejtette ki a felmérés időbeli körülményeit ahhoz, hogy az olcsóságra vonatkozó állítás ne legyen alkalmas a vásárlók megtévesztésére.

A GVH a poszt reklámköltségét teljesen levonta a bírság kiinduló összegéből, és a Lidl által vállalt megfelelési programra tekintettel is csökkentette az eredeti bírságot. A megfelelési program azt takarja, hogy a Lidl vállalta: a jövőben kikérik a jogi osztályuk, illetve külső szakértő ügyvédek véleményét, mielőtt fogyasztói felmérések eredményét kommunikálnák vagy piacelsőségi állítást tennének.

(Címlapi fotó: Róka László/MTI)

A szerzőről

Balogh Boglárka

Balogh Boglárka

Egyetemi tanulmányait a BGE kommunikáció- és médiatudomány alapszakán végezte. 2024 júliusában gyakornokként csatlakozott a Lakmuszhoz, 2025 októberétől dolgozik teljes állású újságíróként. 2024 novemberétől egy éven át Thomson Alapítvány nemzetközi gyakornoki programjának résztvevője volt.

Kövess minket!

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!