Egy népszerű Facebook-poszt szerint a magyarok ősei találták fel a szappant, a zuhanyt, ők terjesztették el a rendszeres fürdést és a kád használatát, sőt még a pápai követek is a pogány magyaroktól tanultak tisztálkodni. Mit szólnak mindehhez a történészek?

Évek óta kering a Facebookon egy szöveg a magyarok kivételes tisztálkodási szokásairól, ami szerint:

„A Kárpát-medencére jellemző tisztaság egész Európában ismeretlen volt.”

A szöveg megemlít több különböző, magyaroknak tulajdonított tisztálkodást szolgáló találmányt, és arra fut ki, hogy a magyarok ősei sokkal jobban figyeltek a higiéniára, mint például a franciák. A poszt azzal a kérdéssel zárul: „Mikor kellett nekünk a »művelt Nyugathoz« felzárkózni?!”

Idén februárban a szöveg terjedése új lendületet kapott. Az eredeti bejegyzést újra megosztották egy „kis kiegészítéssel”, ami szerint egy „vatikáni levéltárban” talált irat arról tanúskodik, hogy a Géza fejedelem udvarában szolgáló pápai nunciusok „pogány magyar szokásokat” vettek fel. Vagyis naponta fürödtek.

A bejegyzés futótűzként terjed a közösségi médiában: több mint 14 ezer megosztásnál jár, több Facebook-csoportban és oldalon megtaláltuk, megosztották magánszemélyek, szembejött az Instagramon, és a promotions.hu egy cikket is írt a témában – feltehetően a poszt alapján – idén augusztusban.

Utánanéztünk a Facebookon terjedő szöveg egyes állításainak, áttanulmányoztunk eredeti forrásokat, illetve történészeket is segítségül hívtunk, majd arra jutottunk, hogy

A poszt szövegével szemben ugyanis:

Kanyó Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos munkatársa a Facebookon évek óta terjedő szövegről általánosságban azt mondta a Lakmusznak:

„Egy társadalomban, legyen az a középkori vagy akár a mai, jelentősen eltérhetnek a tisztálkodási szokások. Visegrádon például feltárták a királyi palota vezetékekkel megoldott hideg-meleg vizes rendszerét, de ebből nem következik az, hogy az országban általános lett volna a hideg-meleg vezetékes vízhez való hozzáférés.”

Hozzátette: „Az európaiak higiéniája a középkor folyamán is változott, a római időket követő korai középkorban még továbbélt a fürdőkultúra. Az 1347-es pestist követően szerte Európában elkezdték bezárni a fürdőket, részben azért, mert azt gondolták, hogy a víz terjesztheti a pestist.”

A magyarok találták fel a szappant?

A szöveg azt állítja, hogy a szappan magyar találmány, és más nyelvek szókészletébe is a magyarból került át, vagyis a magyar szappan szóból származik az angol soap vagy a német Seife szó.

Nem lehetünk benne biztosak, hogy ez az információ honnan származik, de egy Amerikai Magyar Múzeum nevű honlapon találtunk egy blogbejegyzést, ami állítólagos magyar találmányokat sorol fel, többek között a szappant is.

Az Amerikai Tisztítóipari Intézet oldalán talált leírás és egy kutató szappantörténeti tanulmánya szerint azonban

Bizonyítékok vannak arra is, hogy az egyiptomiak rendszeresen fürödtek. Kr. e. 1500 környékéről származó dokumentumok, például az egyiptomi gyógynövény-ismereteket tartalmazó Ebers-papirusz tartalmaz leírásokat arról, hogy állati és növényi zsírokat kevertek össze alkáli sóval, ami szappanszerű anyagot adott.

A rómaiak szappanhasználatáról is maradtak fent emlékek, több általunk talált forrás nekik tulajdonítja a szappan szó eredetét is: a legenda szerint a rómaiak azért nevezhették el a szappant „sapo”-nak, mert amikor eső esett az állatáldozatok bemutatásának helyeként szolgáló mitikus Sapo-hegyen, és a víz lemosta az állati zsírt és a hamut a hegyről, az ebből keletkezett keverék alkalmas volt a tisztításra és a tisztálkodásra. Más források szerint a szappan szó a germán „saipo” szóból ered, esetleg köze lehet a latin „sebum” szóhoz, ami zsírt jelent.

A kád a magyaroktól indulva terjedt el Nyugat-Európában?

„A kádat a XIII. században Nyugat-Európában Szent Erzsébet hozományaként ismerték meg, a tisztálkodás ezen formáját tőlünk tanulták meg” – állítja a poszt szövege. Arról több leírást találtunk, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetet négyéves korában Türingiába küldték, hogy ott nevelkedjen, miután eljegyezték az ottani őrgróf fiával. A hozományban volt egy „színezüst fürdőkád” is – írja a Kozák Péter lexikonszerkesztő által gondozott online életrajz-adatbázis, és egy másik szövegben Somos Zsuzsa történész. Ezt megerősítette Kanyó Ferenc történész is.

Arról azonban már nem szólnak a leírások, hogy valóban Erzsébet terjesztette el Nyugaton a fürdőkádat. Kanyó a Lakmusznak azt írta:

„Ez nem jelentette azt, hogy tőlünk nyugatabbra a tárgy egyáltalán nem létezett.”

Ami biztos, hogy a fürdőkád ekkor már régen ismert és használatos volt, az első maradványt Kréta szigetén, a Knósszoszi Palotában találták, és nagyjából Kr. e. 1700-ból származik. A történészi konszenzus szerint a görögök terjesztették el a kádas fürdő használatát a Római Birodalomban.

A „szita-szita péntek” mondóka is a fürdésre utal?

A Facebookon terjedő szöveg szerint az ismert gyermekmondóka „szita-szita péntek” sora a „a pénteki szita fürdést, a tusolást jelentette.”

A Magyar Néprajzi Lexikon szócikke szerint a mondóka utolsó három sora „sámánisztikus emlékeket őriz”. Ennek ellentmond a Nyelv és Tudomány oldalán olvasható részletes elemzés, ami a népköltészettel és népszokásokkal foglalkozó szakirodalom áttekintése után arra jut, hogy valójában nem tudunk semmi konkrétat mondani a mondókáról, de valószínűsíthető, hogy erotikus konnotációkkal bír. A szakirodalom szerint ugyanis a szita vagy rosta a néphagyományban a női nemi szerv jelképeként jelenik meg, a dob – ami a gyermekmondóka folytatásában is szerepel: „dob szerda” – pedig szexuális szimbólumként, homályos jelentéssel.

A magyar vezérek jurtáiban tényleg volt zuhany?

A szöveg X. századi bizánci leírásokra hivatkozva állítja, hogy „Bulcsú és a többi magyar vezér jurtájában csurgó, a tus elődje is volt.” Ebből nem derül ki, hogy milyen bizánci leírásokról van szó, de több általunk talált szöveg arra utal, hogy Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár egyik írása lehet a szóban forgó leírás.

Konstantin a De Ceremoniis című szövegében a konstantinápolyi udvar szertartási protokolljairól ír.

A könyvet online mindenki számára elérhető formában, angol nyelven találtuk meg. Abban valóban van egy leírás egy bizonyos „türk fürdőről” – márpedig Konstantin és a korabeli források a magyarokat türköknek nevezték.

A szöveghely magyar megfelelőjét Moravcsik Gyula fordításában Bácsatyai Dánieltől, az ELTE Történettudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársától kaptuk meg, és így hangzik: „A mensuratornak magával kell vinnie...türk fürdőt, azaz szkíta csergét, keleti szattyánból készült bőr víztartállyal.”

Az értelmezésben segítséget kértünk a történésztől, aki a Lakmusz kérdésére elmondta:

„A szöveg a császár tábori, utazás során használt fürdőjéről szól, aminek azonban valamiért nem görög neve van – és a türkökhöz (magyarokhoz) kapcsolódik. Tehát logikus a feltételezés, hogy náluk volt használatos.”

A leírások szerint a türk fürdő egy olyan berendezés volt, aminél a víz egy magasban elhelyezett bőrtömlőből folyt lefelé, az alján pedig csappal lehetett elzárni a vizet.

A magyar eredetet megerősíti a fürdőberendezésre használt szó, a cserge is: „a magyar nyelv történeti etimológiai szótárai a nem görög szót a finnugor eredetű „csorog” szóból magyarázzák”, mondta Bácsatyai.

Felföldi Szabolcs régész, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének adjunktusa a nomád népek fürdőkultúrájáról szóló tanulmányában a következőket írja a zuhanyszerű fürdőeszközről:

„…régészeti leletek híján arról sem alkothatunk képet, hogy mennyire lehetett elterjedt ennek az eszköznek a használata a nomádok körében. De abból kiindulva, hogy a tudós császár munkájában odáig jut, hogy a bizánciaknak épp e nomádok által használt eszköz rendszeresítését javasolja, feltehető, hogy jól ismert, széles körűen használt tárgyról lehetett szó…”

A hun hadsereg tagjai valóban hetente fürödtek?

A virális Facebook-poszt szerint a hun hadseregben „be volt iktatva a heti egyszeri fürdés”. Ennek az állításnak az ellenőrzéséhez több, a hunok társadalmáról szóló könyvet is átnéztünk, ám fürdési szokásaikról egyikben sem írtak. E. A. Thompson A hunok című könyvében a hunok kinézetére utaló leírásokat találtunk, ahogy arról is olvashatunk, hogy a hunok ruháikat addig hordták, „míg lassacskán szét nem foszlottak és le nem rongyolódtak” vagy hogy „visszataszító a testükre pillantani” és „meghökkentően ormótlan, görbe hátú emberek, úgyhogy kétlábú állatoknak vélhetnénk őket, vagy tuskóból durván kifaragott figuráknak, amilyeneket a hidak karfáin láthatunk.”

Felföldi Szabolcs már idézett tanulmányában azonban arra figyelmeztet, hogy helytelen a nomád népek külsejéről, megjelenéséről szóló negatív leírásokból kiindulva azt a következtetést levonni, hogy ezek a népek koszosak és ápolatlanok voltak. Felföldi arról is ír, hogy Attila, a hun király építtetett magának fürdőt – erről a hunokról szóló könyvekben mi is olvastunk. Azt azonban nem tudni, hogy ezt a fürdőt Attilán és udvarán kívül más is használta-e, arra pedig végképp nem találtunk bizonyítékot, hogy a hadsereg tagjainak kötelező volt a heti egyszeri fürdés.

Arról, hogy a hunokat magyaroknak tekinteni nem felel meg a valóságnak, Kanyó Ferenc beszélt a Lakmusznak:

„A magyar és a hun két külön nép volt. Még abban az esetben is, ha feltételezzük, hogy a magyaroknak lehetett hun tudata (ez tudományosan nem eldöntött), vagy ha még szorosabb kapcsolatot feltételezünk, és azt mondjuk, hogy rokonok voltak, az nem jelentette automatikusan azt, hogy a magyarok a hunok minden szokását követték.”

Mi a helyzet a vatikáni levéltárban talált irattal?

A magyarok tisztálkodásáról szóló poszt idén februári kiegészítésében említenek egy bizonyos „vatikáni levéltárban talált iratot”, ami szerint a Géza fejedelem udvarában szolgáló pápai nunciusok a napi fürdés rutinját a pogány magyaroktól tanulták.

Mivel ezt a kiegészítést a februári posztnál láttuk először, megkérdeztük a bejegyzést megosztó Nagymáté Miklóst – aki a 2024-es önkormányzati választáson a Mi Hazánk önkormányzati képviselőjelöltje volt Budapest 4-ik kerületében –, mi a forrása az információnak.

Nagymáté azt válaszolta, hogy az információ Kiszely Istvántól származik, akinek az előadásaira még 2007-2008-ban járt. Bár a bejegyzésből úgy tűnhet, hogy a vatikáni iratot mostanában találták meg, ezek szerint az információ nem új.

A 2012-ben elhunyt Kiszely István biológiával, talajtannal, régészettel foglalkozó egyetemi tanár volt. Az elhíresült Petőfi-ügytől (Kiszely azt állította, hogy Petőfi Sándor csontvázát találta meg, a Magyar Tudományos Akadémia kutatói és külföldi szakértők azonban női csontvázként azonosították a maradványokat) kezdve áltudományos történelmi nézetei egyre inkább szembehelyezték a tudományos konszenzussal. 2001-ben írt könyvet A magyar nép őstörténete címmel, abban az alábbi sorokra bukkantunk:

„A civilizált világ őseinktől kapta a lovaglás tudományát, a kengyelt, a nyerget és a sarkantyút. Az európai ember nem kétkerekű talyigára ül, hanem őseink kormányozható tengelyű kocsijára, melynek még a nevét is átvette, tőlünk ismerte meg a könnyűlovasságot, a fegyveracélt, a kardvívást, a magasszintű lótenyésztést, a »modern« íjat, a nyilat és a pányvát, valamint a rendszeres fürdés »tudományát« és igényét.”

Mivel mi magunk a Facebook-poszt szövegében említett iratot nem találtuk meg, a Vatikán sajtóirodája pedig cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a dokumentum létezését firtató kérdésünkre, ismét a történészek segítségét kértük.

Kanyó Ferenc a Lakmusznak elmondta: „A ’vatikáni iratok’ egy általános toposz, ami nemcsak a magyarokkal kapcsolatban bukkan elő, hanem ’titkos levéltárként’ máshol is. Ez azon a tévhiten alapul, hogy a nevében titkos vatikáni levéltárhoz nem lehet hozzáférni, ám a valóság ezzel szemben az, hogy 1881-ben a pápai levéltárat megnyitották, és lényegében bárkinek hozzáférhető, aki rendelkezik a megfelelő nyelvismerettel, valamint ért a levéltári kutatáshoz.”

Majd hozzátette:

„A nuncius egyébként állandó pápai követet jelent, mint tisztség a 16. században fordul elő először, VI. Sándor pápa küldött először nunciusokat Velencébe. Ettől kezdve vált szép lassan az állandó képviselőjévé az egyes államokban a pápáknak. Értelemszerűen Géza fejedelem idejében nem léteztek nunciusok.”

Kanyó végül megjegyezte: azt nem tudja teljesen kizárni, hogy „egy létező forrást ferdített el és értett félre a szerző, de ennyi információból kideríteni, hogy melyik volt az, nagyon nehéz.”

Megkérdeztük erről Bácsatyai Dánielt is, aki megerősítette, hogy a „pápai levéltárakat 200 éve kutatják a magyar emlékeket kereső tudósok, az anyagot nagyon jól ismerjük.” A történész hozzátette:

Címlapi képünk illusztráció, mesterséges intelligenciával, a ChatGPT segítségével készítettük.