Miután a rendőrség félrekezelte egy Budapesten meggyilkolt japán nő ügyét, Gulyás Gergely azt mondta, nem kell ratifikálni az Isztambuli Egyezményt, mert a magyar jogban megvan minden garancia a nők védelmére. Az egyezmény szoros olvasata arra világít rá, hogy a jogszabályok terén is lenne min változtatni, a ratifikálás továbbá egy komoly ellenőrző rendszerhez való csatlakozást is jelentene.

„Ha bármilyen védelmi garanciát talál az Isztambuli Egyezményben, azt megtalálja a magyar jogban is. Ha mégsem, akkor nyitottak vagyunk, hogy tegyük a magyar jog részévé”

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a február 6-i kormányinfón.

A nők elleni erőszak megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezmény azért került elő a miniszter sajtótájékoztatóján, mert a rendőrség első körben félrekezelte egy kétgyermekes japán nő meggyilkolását. A nőt 2025. január 29-én volt férje ölte meg Budapesten. A holttestet egy lakástűz után találták meg, és a rendőrség első közleménye még arról számolt be, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, és semmi nem támasztja alá, hogy bűncselekmény történt volna – arra jutottak, hogy a tűz ágyban, dohányzás miatt keletkezhetett.

Miután a Patent Egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy a nőt volt férje korábban többször bántalmazta, és emiatt feljelentések is születtek, a rendőrség bejelentette, hogy „fordulat állt be” a nyomozásban, és a volt férjet végül előre kitervelt emberölés gyanújával tartóztatták le. A rendőrség bocsánatot kért az ügyben folytatott hivatalos kommunikáció stílusa miatt.

A japán nő esete nagy médiavisszhangot váltott ki, a február 6-i kormányinfón többen kérdezték Gulyás Gergelyt arról, tervez-e a kormány bármilyen jogszabály-módosítást annak érdekében, hogy a jövőben a hasonló ügyeket megfelelően kezeljék. Több kérdés is felmerült az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával kapcsolatban. Gulyás ezeket azzal ütötte el, hogy az egyezmény nem tartalmaz olyan védelmi garanciákat, amelyek ne lennének meg a magyar jogrendszerben, ratifikálás nélkül is minden jogi eszköz rendelkezésre áll a nők védelmére.

Megemlékezés a meggyilkolt japán nő otthona előtt. Fotó: Bankó Gábor/444

Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács kezdeményezése „a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről”. A kormány 2014-ben aláírta a dokumentumot, ratifikálására – azaz törvénybe iktatására – azonban azóta sem került sor. Sőt, 2020 májusában a KDNP javaslatára a kormánypárti többség parlamenti nyilatkozatban utasította el az egyezményt.

A ratifikációt alapvetően ideológiai okokból ellenezte a kormány: arra hivatkoztak, hogy az egyezmény „romboló genderszemlélete”, illetve az „illegális bevándorlásra” vonatkozó részei összeegyeztethetetlenek a kormány politikájával.

Emellett az Igazságügyi Minisztérium már egy 2020-as közleményben azt állította – Gulyás Gergely mostani nyilatkozatához hasonlóan -, hogy „az egyezmény jogalkotási feladatot előíró rendelkezéseivel a magyar jogrendszer összhangban van”.

Közleményükkel együtt egy áttekintő táblázatot is közzétettek „A nők védelmét és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet szolgáló jogi eszközök” címmel, amelyben az Isztambuli Egyezmény előírásaira reflektálnak a magyar jogrendben megtalálható szabályokkal.

Ebben a cikkben az egyezmény szövege és értelmező jelentése alapján, a témával foglalkozó tanulmányok és szakértői interjúk segítségével azt járjuk körbe, hogy valójában mennyire felel meg a magyar jogszabályi környezet és a joggyakorlat az Isztambuli Egyezmény elvárásainak. Másképp fogalmazva: minek kellene változnia a nők védelmében, ha Magyarország ratifikálná az egyezményt.

Büntetendő cselekmények

A nők ellen irányuló büntetendő cselekményeket, amelyekkel szemben megfelelő szankciókat kell alkalmazni, az Isztambuli Egyezmény 33-39. cikkei sorolják fel.

Ezek a következők:

Attól még, hogy Magyarország nem ratifikálta az egyezményt, ezek a cselekmények valamilyen formában természetesen nálunk is büntetendők. Az már szakmai vita tárgya, hogy a magyar Büntető Törvénykönyv (Btk.), illetve a szabálysértési törvény tényállásai teljes mértékben megfelelnek-e a cselekmények egyezményben található leírásainak.

Néma tanúk megemlékezés 2023-ban. Fotó: Kristóf Balázs/444

Garai Renáta, az Országos Kriminológiai Intézet büntetőjogásza úgy látja, hogy a hatályos Btk. megfelel, illetve más jogszabályokkal társítva számos ponton túlmutat az egyezményben foglaltakon. Garai szerint még ha sor is kerülne az egyezmény rendelkezéseinek törvénybe iktatására, az büntetőjogi szempontból nem jelentene különösebb változást a magyar jogrendben.

Garai külön kiemelte a kapcsolati erőszakot, amely 2013-ban önálló bűncselekményként került be a Btk.-ba.

Kapcsolati erőszaknak nemcsak a közeli hozzátartozók (például házastárs, élettárs) sérelmére elkövetett bűncselekmények minősülnek, hanem azok is, amelyek az elkövetéskor vagy korábban a bántalmazóval közös háztartásban vagy lakásban élő bármely családtag ellen irányulnak.

A Btk. immáron a szóbeli bántalmazást és a gazdasági ellehetetlenítést is büntetni rendeli, így bűncselekményt valósít meg „az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartás”, illetve ha a közös gazdálkodás körébe vagy a közös vagyonba tartozó anyagi javak elvonása a sértettet súlyos nélkülözésnek teszi ki.

A könnyű és a súlyos testi sértés, a tettleges becsületsértés, a személyi szabadság megsértése és a kényszerítés 12 éve súlyosabb büntetést von maga után, ha azokat rendszeresen követik el hozzátartozók vagy az elkövetővel valamikor közös háztartásban élő egyéb családtagok sérelmére.

Magyarország ezeknél a bűncselekményeknél megfelelni látszik az egyezmény azon elvárásának, hogy a családi vagy háztartási egységen belüli elkövetés legyen súlyosító körülmény. A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél is minősített esetként jelenik meg a (fentieknél szűkebben meghatározott) hozzátartozó sérelmére elkövetés.

Garai szerint a jogalkotó nemcsak a büntető anyagi jog, hanem a büntető eljárásjog területén is áttörést hozott, a kiskorúakat pedig kiemelt figyelemmel oltalmazza (például különleges bánásmód követelménye, soron kívüli eljárás lefolytatásának kötelezettsége).

Szexuális erőszak (36. cikk)

Az egyezmény értelmében büntetendővé kell tenni minden beleegyezés nélküli szexuális természetű behatolást vagy más szexuális cselekményt. Azt is kimondja az egyezmény, hogy „a beleegyezést önként, a személynek a körülmények összefüggésében értékelt szabad akaratából kell megadni.”

A kormány 2020-as táblázata szerint a szexuális erőszak egyezményben meghatározott fogalmát a magyar jogrendben a szexuális erőszak és a szexuális kényszerítés bűncselekmények együttesen fedik le.

Gilányi Eszter egy a Miskolci Jogi Szemlében megjelent, 2015-ös tanulmányában amellett érvelt, hogy a magyar jogi megoldás nem felel meg teljes mértékben az egyezmény szexuáliserőszak-fogalmának, mert a Btk.-s tényállások nem a beleegyezés hiányából indulnak ki, hanem az erőszakból, a fenyegetésből vagy a kényszerítésből. Mivel a két bűncselekmény definíciója azóta sem változott, Gilányi meglátásai ma is érvényesek.

Szexuális erőszakot Magyarországon erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, továbbá az áldozat védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva lehet elkövetni. A szexuális kényszerítés meghatározása pedig a következő: „aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Gilányi érvelése szerint a Btk. indoklásában ugyan utaltak arra, hogy a kényszerítés megfeleltethető a szabad beleegyezés hiányának, ez a törvény szövegében nem elég egyértelmű.

Ahogy a tanulmány fogalmaz:

„a szexuális kényszerítés tényállásának szövege nem tükrözi egyértelműen a beleegyezés hiányát kriminalizálni kívánó jogalkotói akaratot, és fennáll annak a veszélye, hogy a joggyakorlatban egy ehhez képest szűkebb értelmezés ver gyökeret.”

Gilányi javaslatokat is tett arra, hogyan lehetne kiküszöbölni ezt a hiányosságot, és biztosítani a megfelelést az Isztambuli Egyezménynek. Javasolta például egy új bűncselekmény bevezetését szexuális szabadság megsértése névvel, amit az követne el, „aki mással annak beleegyezése nélkül szexuális cselekményt végez vagy végeztet”.

Szexuális zaklatás (40. cikk)

Az egyezmény a szexuális zaklatás fogalma alatt az olyan nem kívánt, szexuális természetű szóbeli, nem szóbeli vagy fizikai cselekményeket kívánja szankcionálni, amelyeknek „célja vagy hatása egy személy méltóságának megsértése, különösen akkor, ha az megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt”.

Gilányi Eszter 2017-ben kiadott PhD értekezésében arra mutatott rá, hogy a szexuális zaklatás tényállása a magyar büntetőjogban önálló bűncselekményként nem szerepel. Ilyen tényállás azóta sem került a Btk.-ba.

A kormány 2020-as táblázata arra utalt, hogy a magyar jog a szeméremsértés és a becsületsértés bűncselekményekkel, illetve a becsületsértés szabálysértési tényállásával fedi le az Isztambuli Egyezmény által szexuális zaklatásnak nevezett cselekményeket.

Gilányi szerint a szeméremsértéssel az a probléma, hogy „kizárólag a fizikai cselekménnyel való megvalósítás eseteiben alkalmazható”, például ha valaki a nemi szervét mutogatja vagy megfogja a sértett mellét.

A becsületsértésre Gilányi 2017-es elemzése nem tért ki. A becsületsértés bűncselekményi tényállása ugyanakkor biztosan nem fedi le az egyezményben körülírt szexuális zaklatást, mert azt csak a sértett munkakörével, közmegbízatásával összefüggésben vagy nagy nyilvánosság előtt lehet elkövetni.

A becsületsértés mint szabálysértés a legtágabb kategória, ezt az valósítja meg, aki „mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el”. Itt sem szerepel kifejezetten a szexuális célzat, és kérdés, hogy a becsület csorbítására alkalmas kifejezés vagy cselekmény megfeleltethető-e az egyezményben szereplő megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetnek.

Az egyezmény megfogalmazására inkább az egyenlő bánásmódról szóló törvény zaklatásra vonatkozó paragrafusa hasonlít, de erről Gilányi Eszter azt jegyzi meg, hogy nem alkalmazható a magánszemélyek jogilag nem szabályozott kapcsolataira, így főleg a munkahelyi zaklatás ellen lehet fellépni a segítségével.

Gilányi dolgozatában egy új szabálysértési tényállást javasolt az egyezménynek való megfelelés érdekében. Ez a következő lenne:

„aki olyan emberi méltóságot sértő, szexuális természetű magatartást tanúsít, amely más személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítását célozza vagy arra alkalmas, szabálysértést követ el.”

Pszichológiai erőszak (33. cikk)

Az egyezmény a pszichológiai erőszak címke alatt büntetni rendeli a „más személy érzelmi sértetlenségét kényszerítés vagy fenyegetés révén súlyosan károsító” cselekményeket. A kormány a 2020-as összehasonlító táblázatban ennél a pontnál a Btk. 164. paragrafusára hivatkozott, ami a testi sértést szabályozza, így nyilván nem fedheti le a pszichológiai erőszakot.

Ettől függetlenül más tényállások még megfelelhetnek a pszichológiai erőszak egyezményben szereplő definíciójának. Ilyen például a kapcsolati erőszak, a zaklatás vagy kényszerítés bűncselekménye, vagy a veszélyes fenyegetés, mint szabálysértés. Kerestük az Igazságügyi Minisztériumot azzal kapcsolatban, hogy öt éve miért a testi sértést írták a táblázatba, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

A NANE 2019-es tüntetése a nők elleni erőszak ellen. Kép forrása: Horn-Barta Csengele

Eljárások és áldozatvédelem

Az egyezmény számos pontja foglalkozik a büntető- és egyéb eljárások, a nyomozás és a vádemelés megfelelő lebonyolításával. A dokumentum ezen szakaszai hangsúlyozzák, hogy az áldozatok védelmének az eljárásokban is elsődleges szempontként kell megjelennie.

A védelmi intézkedések továbbá a megtorlás és az ismételt áldozattá válás megelőzését szolgálják. Például annak biztosításával, hogy az áldozatok és az elkövetők lehetőleg ne kerüljenek kapcsolatba a bíróság vagy a különböző hatóságok helyiségeiben.

A kormány táblázata ezeknél a részeknél jellemzően a büntetőeljárási és a büntetés-végrehajtási törvényre hivatkozott. Ezeknek a jogszabályoknak valóban vannak a tanúvédelmet vagy a sértett jogainak és érdekeinek védelmét szolgáló paragrafusai.

A Patent Egyesület tüntetése a japán nő meggyilkolását követően. Fotó: Németh Dániel/444

Hivatalból induló eljárások (55. cikk)

Az egyezmény előírja, hogy bizonyos bűncselekményeknél, például a fizikai erőszaknál és a szexuális erőszaknál, a nyomozás vagy a vádemelés nem függhet teljes mértékben az áldozat bejelentésétől vagy panaszától; továbbá kell hogy legyen lehetőség az eljárások folytatására akkor is, ha az áldozat visszavonja a panaszát.

Az egyezmény értelmező jelentésében kifejezetten az áll, hogy a bűnügyi nyomozások kezdeményezését nem lehet teljes mértékben az áldozatra terhelni. Az egyezmény itt figyelemmel volt arra, hogy a nők elleni bűncselekményeket gyakran családtag vagy az áldozat partnere követi el, ezért ezeknek jellemzően alacsony a bejelentési aránya, tehát magas a látenciája. Értelemszerűen sikeresebb lesz a bűnüldözés, ha a nyomozás olyan esetekben is elindulhat, amikor az áldozat nem akar feljelentést tenni, a hatóságok azonban más módon értesülnek az erőszakról.

Ilyen bűncselekmény például:

Magánindítvány előterjesztésére a sértett, vagy bizonyos esetekben a sértett törvényes képviselője jogosult, és a magánindítványra üldözendő bűncselekményeknél indítvány hiányában nem indítható meg a büntetőeljárás.

Emellett magánindítványra büntetendő a zaklatás, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés és a kapcsolati erőszak testi bántalmazást nem érintő esetei is, igaz, ezek az egyezmény szövege alapján sem tartoznak abba a körbe, ahol nem függhet kizárólag az áldozat bejelentésétől a nyomozás.

A Lakmusznak Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza is azt nyilatkozta, hogy Magyarországon jellemzően a nők sérelmére elkövetett bűncselekmények legtöbbje csak magánindítványra büntetendő, ami az Isztambuli Egyezmény értelmében kifejezetten ellenjavalt lenne.

Kötelező közvetítés tilalma (48. cikk)

Az egyezmény előírja az államoknak, hogy a nők elleni erőszak minden formájával kapcsolatban tiltsák meg a kötelező alternatív vitarendezési eljárások, például a közvetítés és a békéltetés alkalmazását.

Ennek oka, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak természeténél fogva egyenlőtlen helyzetet teremt az áldozat és a bántalmazó között. Ezekben az esetekben a mediáció alkalmazása tovább erősítheti az áldozat kiszolgáltatottságát, az ilyen eljárások ugyanis „újraprivatizálják” az ügyeket – gyakorlatilag visszaszorítják azokat a négy fal közé. Az Egyezmény a közvetítés tiltásával kívánja biztosítani az áldozatok hozzáférését a pártatlan bírósági eljáráshoz.

Magyarországon az ügyészség akkor függesztheti fel a büntetőeljárást mediáció céljából, ha ezt „a gyanúsított, illetve a sértett indítványozza, vagy hozzájárul”. Garai Renáta szerint ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a gyanúsítottnak és a sértettnek is minimum hozzá kell járulnia a közvetítői eljárás lefolytatásához, tehát szó sincs kötelező előírásról, ráadásul a közvetítői eljárás megengedhetőségének további feltételei is vannak (például bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás, büntetési célok érvényesülése). Garai kutatásai azt támasztják alá, hogy hozzátartozók közötti erőszak esetén a hatóságok még a felek együttes hozzájárulása esetén sem preferálják a mediációt.

A büntetőjogban tehát az Isztambuli Egyezménnyel összhangban nincs kötelező közvetítés.

A hatályos Polgári Törvénykönyv szerint a szülői felügyelet rendezése iránti (gyermekelhelyezési) perekben a bíróság, a különélő szülő és a gyerek kapcsolattartásának rendezése céljából pedig a gyámhatóság kötelezheti a szülőket arra, hogy közvetítői eljárást vegyenek igénybe. A közvetítői tevékenységről szóló törvény alapján a kötelezés azt jelenti, hogy a szülők kötelesek közösen közvetítőhöz fordulni és részt venni az első közvetítői megbeszélésen. Ezután a felek dönthetnek úgy, hogy nem folytatják a közvetítést, az egyezmény szigorú értelmezésének azonban már az első ülésre kötelezés is ellentmond.

Bár egy közvetítésről szóló bírósági tájékoztató szerint „erőszakos előzmény” esetén nincs helye közvetítésnek, erről kifejezett jogszabályi tiltást nem találtunk. Egy 2018-as, a gyámhatóságok eljárására koncentráló ombudsmani jelentésben több civil szervezet úgy nyilatkozott, esetleges a gyámhatóságok eljárása abban a tekintetben, hogy a közvetítésre kötelezésnél kizáró oknak tartják-e az erőszakos előzményt, ezt ráadásul sokszor felismerni is nehéz.

Spronz Júlia azt mondta a Lakmusznak, hogy tapasztalatai szerint Magyarországon alig van olyan családjogi per, ahol ne merülne fel a közvetítés, és ez sokszor ahhoz vezet, hogy az erőszak áldozatai nem tudnak érvényt szerezni saját érdekeiknek.

A NANE Egyesület Néma Tanúk Felvonulása 2022-ben. Fotó: Németh Dániel/444

Távoltartás (52-53. cikk)

Az egyezmény 52. cikke azt várja el a részes államok jogrendjétől, hogy „közvetlen veszélyhelyzetekben” a kapcsolati erőszak elkövetőivel szemben azonnali távoltartási határozatot lehessen hozni, az 53. cikk pedig azt, hogy a nők elleni erőszak minden áldozatának érdekében lehetőség legyen korlátozást elrendelő vagy védelmi határozat kibocsátására.

Bár a kormány 2020-as táblázatában ez valamiért pont fordítva szerepelt, a magyar jogban az egyezmény 52. cikkében szabályozott azonnali távoltartásnak leginkább a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás feleltethető meg, az egyezmény 53. cikkének pedig a büntetőeljárásban elrendelhető távoltartás.

Hozzátartozók közötti erőszak esetén a rendőrség 72 órára ideiglenes megelőző távoltartást rendelhet el, ezt követően a bíróság polgári nemperes eljárásban dönthet a megelőző távoltartásról, ami legfeljebb 60 napig tarthat.

A hozzátartozók közötti erőszak miatti távoltartásnál hozzátartozónak a Ptk. szerinti hozzátartozókat kell tekinteni, valamint „a volt házastársat, a volt élettársat, a bejegyzett élettársat, a volt bejegyzett élettársat, a gondnokot, a gondnokoltat, a gyámot és a gyámoltat”. Az egyezményben ugyanakkor a kapcsolati erőszak lefedi „a volt vagy a jelenlegi házastársak vagy partnerek közötti erőszakot, függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal azonos helyen lakik vagy lakott-e”.

Ez azt jelenti, hogy az egyezmény szerint az azonnali távoltartás az áldozattal nem együtt élő partnerekkel és volt partnerekkel szemben is elrendelhető, míg a magyar jogban az élettárs fogalma feltételezi az együttélést.

„Nekünk is volt több olyan ügyünk, ahol csupán együtt járó, randevúzgató felek esetében az áldozat azért nem tudta a megelőző távoltartást igénybe venni, mert az elkövető fél nem minősült hozzátartozónak”

– mondta a Lakmusznak Spronz Júlia.

A büntetőeljárásban ezzel szemben nem szükséges hozzátartozói kapcsolat vagy együttélés a távoltartáshoz. A bíróság bármely terhelttel szemben elrendelhet távoltartást, ha fennáll a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának lehetősége, illetve a bűnismétlés veszélye.

A büntetőeljárási távoltartás ugyanakkor aligha felel meg az egyezmény 52. cikkében körülírt azonnali távoltartásnak, hiszen ezt nem „közvetlen veszélyhelyzetre” találták ki. Az egyezmény 53. cikkében szabályzott távoltartás követelményeit pedig azért nem teljesíti maradéktalanul, mert értelemszerűen csak büntetőeljárásban kérhető, míg az egyezmény szerint a korlátozást elrendelő vagy védelmi határozatoknak „más jogi eljárásoktól függetlenül” kellene rendelkezésre állniuk.

A PATENT Egyesület korábbi tüntetése. Fotó: Németh Dániel/444

Ellátórendszer és ellenőrzés

Az Isztambuli Egyezmény a jogi környezeten túl a nők elleni erőszak megelőzésével, az ellátórendszerrel, a benne dolgozók képzésével és az egyezmény előírásainak ellenőrzésével is foglalkozik. Ezek a cikkek, ha konkrét jogszabályváltozást nem is eredményeznének, jelentős változásokat hozhatnának Magyarországon, amennyiben ratifikálnánk az egyezményt.

Menedékhelyek és segélyvonalak (23-24. cikk)

Az egyezmény rögzíti, hogy kellő számú, elegendő férőhelyet biztosító és az erőszak áldozataira specializált menedékház biztosítására van szükség. Ezen kívül országos, a hét minden napján éjjel-nappal díjmentesen hívható segélyvonalak létrehozását is előírja, ahol tanácsokat adnak a hívóknak az egyezmény hatálya alá tartozó erőszak minden formájával kapcsolatban.

Az Európai Unió Nemek Közötti Egyenlőség Intézetének (EIGE) friss kiadványa vizsgálta, hogy az egyes tagállamok gyakorlata ebben a körben mennyiben teljesíti az egyezmény előírásait.

Az egyezmény értelmező jelentése szerint a kellő számú menedékházat úgy kell érteni, hogy 10 ezer lakosra jusson egy férőhely. A kiadvány megállapításai szerint Magyarországon 2022-es adatok szerint 53 menedékház működött, összesen 304 férőhellyel, ami 69 százalékkal kevesebb, mint az Egyezmény által elvárt szint.

Ugyanakkor Magyarország messze nem az egyetlen EU-s tagállam, amely nem felelt meg a követelményeknek, a 2022-es adatok szerint mindössze hét országban volt megfelelő számú menedékhely: Belgiumban, Dániában, Észtországban, Luxemburgban, Máltán, Szlovéniában és Svédországban.

A kiadvány szerint Magyarországon három országos segélyvonal működik. Ebbe valószínűleg beleszámolták

Azonban a KERET saját weboldala szerint segélyvonaluk még 2019-ben beolvadt a NANE szolgáltatásába, így valójában két egymástól különálló segélyvonalról beszélhetünk.

Az EIGE-jelentés szerint Magyarországon nem minden segélyvonal felel meg annak az elvárásnak, hogy a nap 24 órájában hívható legyen. Az általunk ismert két országos segélyvonal közül csak az OKIT vonala nonstop elérhető. Bár az egyezmény 23. cikke többes számban fogalmaz a segélyvonalakról, amellett is lehet érvelni, hogy az OKIT-segélyvonallal Magyarország formálisan megfelel az egyezménynek, ugyanis az értelmező jelentés már „legalább egy” országos, ingyenes és folyamatosan elérhető vonal létesítését ajánlja.

Együttműködés a civilekkel, szakemberképzés (9. és 15. cikk)

A 9. cikk értelmében az Isztambuli Egyezményt elfogadó országok „minden szinten elismerik, ösztönzik és támogatják a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem terén tevékenykedő nem kormányzati szervezetek és civil társadalom munkáját, és hatékony együttműködést alakítanak ki ezekkel a szervezetekkel”.

Spronz Júlia véleménye szerint a magyar kormány ezt a követelményt biztosan nem teljesíti, sőt éppen hogy ellenségnek tekinti azokat a szervezeteket, amelyekkel – ha az egyezményt ratifikálnák – együtt kellene működnie.

„Ahogy az egyezményre rányomták a genderideológiai bélyeget, a független szakmai civil szervezetekre meg azt mondják, hogy Soros-bérencek vagy külföldi ügynökök. Mindegy, hogy mik, csak ellenségek. Pedig az az igazság, hogy a mi szervezeteinkben van a szakmai tudás, már csak amiatt is, mert Magyarországon a civil nőszervezetek foglalkoznak a legrégebb óta a nők elleni erőszak témájával. Azzal, hogy minket lesöpörnek, megfosztják a jogalkalmazó apparátust attól, hogy ezt a fajta tudást, tapasztalatot megszerezze”

– magyarázta Spronz.

A képzést az egyezmény 15. cikke szabályozza. Rögzíti, hogy az erőszak megelőzése és felismerése, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, az áldozatok jogainak és szükségleteinek figyelembevétele, valamint a másodlagos áldozattá válás elkerülése érdekében megfelelő képzést kell biztosítani azoknak a szakembereknek, akik az egyezmény hatálya alá tartozó erőszakos cselekmények áldozataival vagy elkövetőivel foglalkoznak.

Az állami ellátórendszer Spronz Júlia szerint messze nem reflektál a valós szükségletekre.

„Mindenhol van egy kis jogi konzultáció, esetleg segítenek megírni egy beadványt, de a mi ügyfélkörünknek, a bántalmazást elszenvedett nőknek arra lenne szükségük, hogy évekig mellettük álljon egy ügyvéd, aki képviseli az ő érdekeiket a számos, párhuzamosan futó eljárásban. Ilyen szolgáltatást az állam jelenleg nem nyújt.”

– mondta Spronz. Hozzátette, hogy nemcsak az anyaotthonokban, hanem az áldozatsegítő központokban sincs megoldva a jogi képviselet, és azt is gyakran tapasztalják, hogy a pszichológusok nem elég jártasak a nők elleni erőszak témájában.

Spronz szerint további probléma, hogy az ellátás nem specializált. Mint mondta „az áldozatsegítő központok mindenfajta bűncselekmény sértettjeinek ellátására szolgálnak, ráadásul formálisan is kizárják a segítségnyújtásból azokat a nőket, akik bár aldozatok, a rendszer diszfunkciója nyomán terheltként jelennek meg egy büntetőeljárásban”.

Ellenőrző rendszer (66-70. cikk)

Azokban az országokban, ahol aláírták és törvénybe iktatták az egyezményt, az egyes cikkek megfelelő végrehajtását a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépés szakértői csoportja”, a GREVIO nevű független testület ellenőrzi.

A szervezet erről rendszeresen publikált jelentésekben számol be, amelyekben az értékelés mellett ajánlásokat is megfogalmaz a kormányoknak. A GREVIO nyilvános adatbázisában országokra és az Isztambuli Egyezmény egyes cikkeire lebontva lehet keresni a szakértői testület észrevételeit.

Ha például megnézzük, hogy mit írtak Horvátországról és a szexuális zaklatásról, látszik, hogy a GREVIO adott esetben konkrét bírósági ítéletek elemzésébe is belemegy. Itt például azt bírálták, hogy a vukovári bíróság bűncselekmény helyett szabálysértésnek minősített egy esetet, melynek során valaki hat órán keresztül fizikailag és verbálisan zaklatta egy beosztottját.

Amennyiben Magyarország ratifikálná az Isztambuli Egyezményt, a magyar jogrend és jogalkalmazás is a GREVIO ellenőrzése alá kerülne. Ez a folyamatos nyomonkövetés és külső ellenőrzés nemcsak átláthatóságot biztosítana, de az igazságszolgáltatás gyakorlatára is hatással lehetne.

Címlapi kép: Balogh Zoltán/MTI/MTVA