3 milliárdos rekordbevételt ért el a Megafonhoz több szálon kötődő Digitális Szuverenitás Központ

Német Szilvi

2025. június 3. 09:03


Miközben a kormányközeli influenszerképző tavaly veszteséges volt, az online kampányokkal foglalkozó, fideszes hátterű DISZK közel 830 millió forintos profittal zárta az évet – derül ki a frissen leadott pénzügyi beszámolókból.

Az erdélyi informatikusból a Fidesz háttérbe húzódó digitális kampányfőnökévé, majd sikeres üzletemberré vált Dukász Magor cége, a Digitális Szuverenitás Központ Kft. (DISZK) soha nem látott bevételt termelt 2024-ben. A 2022-ig Middleware Kft. néven működő, politikai kampányokra szakosodott vállalkozás a friss pénzügyi beszámoló szerint egy év alatt 50 százalékkal növelte árbevételét.

A 2023-as 1,97 milliárd után 2024-ben már nettó 2,94 milliárd forintért értékesítette szolgáltatásait. Ebből a cégnek tavaly 827 millió forint tiszta profitja keletkezett.

A családi kapcsolatai révén Gyürk Andráshoz is közel álló Dukászt először 2016-ban, egy dán politikatudományi folyóirat, a Politisk Horisont Brexit-számában említették a „Fidesz digitális főnökeként”. Később „online kampánymenedzserként”, egészen 2022 szeptemberéig pedig a párt „digitális igazgatójaként” hivatkoztak rá több helyen.

Bár Dukász már 2014-ben belépett a kommunikációs piacra egy másik cégével, a For the Win Kft.-vel, igazán látványos üzleti sikereket csak a 2022-es választások után, a formálisan a For the Win tulajdonában lévő Digitális Szuverenitás Központtal ért el. A cégtulajdonos a Fidesztől a DISZK felfutásának időszakában sem szakadt el – tavaly decemberben például részt vett a Fidesz európai pártszövetsége, a Patrióták Európáért budapesti frakcióülésén, bár azt nem tudni, milyen minőségben. Ahogy azt sem, hogy a Fidesz képviseletében volt-e jelen január 20-án Washingtonban, Donald Trump beiktatásán, ahol az akkor még külügyminiszter-várományos Marco Rubióval is pózolt.

Forrás: Jorge Buxadé (Vox), Facebook

A Digitális Szuverenitás Központ főként PR-ral, kommunikációval, reklámügynöki munkával, közvélemény-kutatással, fotózással, illetve társadalomtudományi és humán kutatás-fejlesztéssel foglalkozik – legalábbis ezek a tevékenységek szerepelnek a cégprofilban a legfrisebb adatok szerint.

A cég honlapján ugyanez a politikai marketing nyelvére fordítva úgy hangzik, hogy az ügyfeleiket saját karakterre érzékeny, merész és eredeti stratégiaalkotással, versenytárselemzéssel, „jól beazonosított célok érdekében történő” kampányokkal, célzott hirdetésekkel és „grafikailag ütős”, „erős érzelmi reakciót kiváltó” videókkal segítik. A kínálatból – a Kft. nevéhez méltóan – a „szuverenitás megőrzése” sem marad ki (bármit is jelentsen ez).

Annak ellenére, hogy a DISZK a tavalyi évben közel 3 milliárd forintos árbevételt ért el a felsorolt tevékenységeivel, megrendelői köréről továbbra is keveset tudni.

Az egyetlen ismert kivétel egy 102 millió forintos kormányzati kommunikációs megbízás, ahol Dukász cége Balásy Gyula vállalatainak alvállalkozójaként vett részt – ezen túl nem tudni, kinek dolgoznak.

Dukász Magor korábbi videónkban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a Megafon a DISZK megrendelői között van-e. Az ugyanakkor biztos, hogy a Megafon családi szálakon keresztül is kötődik Dukászhoz (testvére, Gyürk-Dukász Hanga rendszeresen felbukkan az influenszerképző irodai életét dokumentáló és a rendezvényein készült képeken is), februárban pedig hivatalosan is beköltözött abba az óbudai irodaházba, ahol a Digitális Szuverenitás Központ működik. Információink és helyszíni felvételeink szerint a Megafon munkatársai már jóval a költözés előtt rendszeresen feltűntek az épületben.

Szarvas Szilveszter, a Megafon főszerkesztője a Digitális Szuverenitás Központ Perc utcai irodaházához érkezik 2025 januárjában – egy hónappal azelőtt, hogy a Megafon hivatalosan is ideköltözött. Fotó: Kristóf Balázs / 444

A Megafon non-profit szervezetként működik, cégiratainak tanúsága szerint „nem célja a profitszerzés”. A 2024-es pénzügyi beszámoló alapján ezt sikerült is teljesíteni: a rekordösszegű, 5,8 milliárd forintos támogatás ellenére is közel 760 milliós veszteséggel zárták az évet.

A pénzügyi beszámolók szerint tavaly a Megafon és Digitális Szuverenitás Központ is átlagosan 44,5 alkalmazottal dolgozott. Bár egyik cég sem közölt külön bérköltséget, a 444 becslése szerint a személyi jellegű kiadásokból kiindulva a Megafonnál az alkalmazottak havi bruttó átlagbére nagyjából 1,9 millió forint lehetett. A DISZK-nél is hasonló összeg jön ki erre a költségcsoportra.

A DISZK 2024-es eredményéből nem fizetett osztalékot, egy évvel korábban azonban 350 millió forintot vett ki a cégből a tulajdonos For the Win Kft. A For the Win-t tulajdonló két magánszemély – Dukász Magor és Stibrányi Eszter – pedig 647 millió forintos osztalékot vitt haza a 2023-as eredmény után.

(Címlapi képünkön Dukász Magor a DISZK irodája előtt. Fotó: Kristóf Balázs/444)

A szerzőről

Német Szilvi

Német Szilvi

Újságíró, médiakutató. Az álhírek és a dezinformáció terjedését vizsgálja a közösségimédia-kutatás eszközeivel, valamint a technológiai platformok és a rejtőzködő médiaorgánumok szerepével foglalkozik.