A Centrális Galéria legújabb kiállítása nagyot markol: célja, hogy a múlt tanulságait belátva el tudjuk választani a manipulatív álhíreket a valódi információtól. Közben egy videójáték segítségével álhírgyártóként is kipróbálhatjuk magunkat.

„ Sikeresen lejárattad ezt az irritáló tényellenőrzőt, és elterelted a figyelmet a Szédületes Szavak portálról”, olvastam a képernyőn, és ezen a ponton már gondolkodás nélkül rányomtam a „ Tudom, király vagyok” válaszlehetőségre. A következő pályán egy WHO-jellegű nemzetközi közintézmény iránt kellett alaptalanul bizalmatlanságot ébresztenem tömegekben egy hamis közösségimédia-tartalomból fabrikált álhírrel, és a botránynak hála máris özönlöttek a követők.

Büszkén néztem körbe a tágas kiállítótérben, de nem volt körülöttem senki. Némi csalódottságot így is csak amiatt éreztem, hogy a „ Rossz hírek” nevű videójáték végén – amiben sikeres internetes álhírterjesztővé kell válnunk, elsajátítva az összes fontos trolltechnikát – nem kaptam semmiféle állami kitüntetést: sem aranymegafon-oknyomozói díjat, sem lovagkeresztet, de még egy árva frakció-szóvivői állásajánlattal sem kínált meg a játék.

A fenti feleletválasztós szerepjátékot a Valódi hamisítvány: A hamisítvány és a hamisítás története című kiállításon játszottam végig a Blinken OSA Archívum Centrális Galériájában.

A korai számítógépes játékok élményét felidéző, de a kortárs médiajelenségekre reflektáló, egyszerre vicces és edukatív játék a kiállítás egyik emlékezetes pontja volt, ugyanis élményszerűen és konkrét példákon keresztül mutatta be, hogy a polarizáló, manipulatív álhírek koncepciózus terjesztésének, a szakszerű hírhamisításnak mindig megvannak a maga sötét eszközei – személyiséglopás, heves negatív érzelmek szítása, polarizáció, konteóterjesztés, lejáratás – és sötét motivációi.

Aztán ugyanebben, a „ post-truth jelenünket” tárgyaló szekcióban egy Space Invaders-re hajazó játékban lövöldözhettem hírekre/álhírekre is, amelyek olyan gyorsan közeledtek, hogy egy tényellenőr-halálosztag sem bírt volna velük.

Majomállkapocs az emberkoponyán

A kiállítás nagy része nem a jelenről szól, és fő állítása éppen az, hogy a hamisítás állandó velejárója a kultúránknak, és mindig azon a területen történik, ami épp a legfontosabb:

Aztán előbb-utóbb megtörténnek a leleplezések, a hatóságok, a közhangulat, a terület szakértői tudatosabbá válnak.

A kiállítás hat részben mutatja be mindezt. Az első a világi és egyházi hatalmasságokhoz kapcsolódó legitimációs törekvésekről szól, ide tartozik például a pápaság hatalmát megalapozó, hamis constantinusi adománylevél története. A második rész soha nem létezett világok hamis leírásait és térképeit helyezi a középpontba, de itt mutatja be a kiállítás a piltdowni lelet sztoriját is: a modern tudománytörténet egyik legnagyobb csalását négy évtized után leplezte le a British Museum 1953-ban, bebizonyítva, hogy a majom és az ember közötti „ hiányzó láncszemként” ismertté vált koponya állkapcsa valójában egy közönséges majomtól származik.

A harmadik szekció a nacionalista indíttatású hamisítványokról, a negyedik a háborúkról szól, utóbbiban láthatunk felvételeket a brit hadsereg olyan kamuflázsműveleteiről, amelyek során felfújható lufirepülőgépekkel és hamis rádiópárbeszédekkel vezették félre az ellenséges hírszerzőket csapatmozgásaikkal és valódi haderejükkel kapcsolatban. Itt vetődik fel az is, hogy háború és üldöztetés idején a hamisítás erkölcsi maximává, a túlélés zálogává is válhat.

Az ötödik rész fókuszában az anyagi haszonszerzés és a műtárgyhamisítás áll, itt ismerhetjük meg a holland festő-hamisító, Han van Meegeren történetét. Az Öveges professzorba oltott Éder mester kinézetű úr saját Vermeer-festményével nemcsak a műkritikusokat verte át, hanem Hermann Göringet is. Később van Meegeren maga vallotta be a hamisítást, mert azzal vádolták, hogy náci kollaboránsként átjátszott értékes műtárgyakat Göringéknek: bíróság előtt kellett bizonyítania, hogy „ valódi hamisító”, ezért felügyelet mellett festett egy Vermeer-képet. Akkor lényegében hősként ünnepelték ezért Hollandiában, mára minimum nem egyértelmű, hogy tényleg ártatlan volt-e.

A hatodik szekció szól a kortárs világról és az igazságon túli jelenünkről, amit a tájékoztató szöveg szerint az információ példátlan sebességű globális terjedése és a személyes információs buborékokba záródás miatt többé nem a tények, hanem személyes meggyőződések és érzelmek uralnak.

Médiaműveltség és kritikus gondolkodás

Mindez kissé száraz és elvont, a tárlat elég széttartó, de a tájékoztató szövegek ügyesen vezetnek végig a kiállításon. Jót tesznek az anyagnak az élményszerű installációk: például a kiállítás kiemelt helyén az orosz propaganda Bucsáról szóló állításaiból álló függönyökön kell keresztülhatolni, hogy bejussunk a háború kiállított konkrét tárgyi emlékeiig.

Fotó: Blinken OSA Archívum / Centrális Galéria

A kiállítás szomorú magyar vonatkozása, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiről és az antiszemita összeesküvés-elméletekről szóló résznél az elmélet továbbélésére és politikai konfliktusokban történő felhasználására hozott példaként egy Soros-plakát is szerepel „ a magyar kormány Európai Bizottság elleni kampányából”.

Az eredetileg a brüsszeli Európai Történelem Házában bemutatott utazó kiállítás Szófia után érkezett a budapesti Centrális Galériába, a Blinken OSA Archívum otthonába november 19-én. Árulkodó, hogy Bulgáriában a kiállítás megnyitója fontos kormányzati személyek, például a kulturális miniszter részvételével zajlott, ám Budapesten egy kormányzattól független, azzal harcban álló, a CEU elüldözése után itt maradt szervezet kiállítóterében kapott helyet.

A kiállítás alkalmas arra, hogy történeti kontextusba helyezze a hamisítás és manipuláció kérdését: hogyan jutottunk odáig, hogy mára a hírhamisítás ekkora üzlet és ekkora hatalom lett? Az információk, hírek hamisítása leginkább technológiai és médiaismereteket igényel, de ezekből se túl sokat. Ennyiben a tárlat a post-truth kort a hamisítás demokratizálódásaként, tömegessé válásaként prezentálja.

Nem véletlen, hogy a kiállítás végső jó tanácsa: ma nincs más választásunk, mint elsajátítani és terjeszteni az alapvető oknyomozó újságírói információ-ellenőrző technikákat, és az államoknak is ezt kellene segítenie a médiatudatosság és digitális biztonság növelésével az állampolgárok körében.

A kiállított tárgyak érdekesek, de a kiállítás erejét a sok szöveg, magyarázat, és az egészből kirajzolódó koncepció adja. A tárlatban érezhetően erős az edukatív jelleg – gimnáziumi csoportok százainak kellene látnia, hogy beteljesítse célját.

A kiállítás február 16-ig látogatható a Centrális Galéria / Blinken OSA Archívumban, (Bp. Arany János u 32.)

__

Címlapkép: Blinken OSA Archívum / Centrális Galéria