Hogy alakultak korábban a budapesti főpolgármester-választások?
2024. június 14. 09:18
Ezt a cikket 2024
júniusában írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
Számszerűen a legtöbb szavazatot Demszky Gábor húzta be 26 évvel ezelőtt. Karácsony Gergely az előzetes adatok alapján arra volt büszke, hogy lakosságarányosan rá szavaztak a legtöbben – ez is igaz, a helyzet azonban még változhat.
Nem tudni, milyen messze vagyunk még a budapesti főpolgármester-választás végleges eredményétől. Karácsony Gergely regnáló főpolgármester és kihívója, az utolsó pillanatban a Fidesz által is támogatott Vitézy Dávid között mindössze 324 szavazatnyi különbség volt az első összeszámolás után, úgy, hogy több mint 24 ezer érvénytelen szavazatot is regisztráltak.
Vitézy Dávid kezdeményezésére a szavazatokat ma újraszámolják, míg Karácsony Gergely megismételné a főpolgármester-választást.
A hét elején Karácsony még több megszólalásában azt hangsúlyozta, hogy nagyon sok budapesti szavazott rá. Hétfői Facebook-posztjában például azt írta:
“a szavazók becsapását célzó fideszes kampányterv után több szavazatot kaptam, mint 2019-ben, sőt, az összes választókorú budapestire vetítve többen szavaztak rám, mint bármelyik főpolgármesterre az elmúlt harminc évben.”
Ezt egy nappal később adott Telex-interjújában (1:02:10 másodpercnél) is megismételte, itt programjának erős választói felhatalmazását azzal indokolta, hogy úgy választották meg főpolgármesternek, hogy
“soha még az aktív budapesti választókorú népességből ennyien, egy főpolgármesterre nem szavaztak az elmúlt harminc évben”.
Karácsony Gergely állítása csak arányaiban igaz:
Demszky Gáborra szavaztak a legtöbben a rendszerváltás után
A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) jelöltje, Demszky Gábor a valaha volt legtöbb szavazattal megválasztott budapesti főpolgármester, ő 1998-ban 373 969 szavazattal nyerte meg a választást, legyőzve ellenfelét, Latorcai Jánost (Fidesz-MDF-FkGP-Néppárt). Ez 2503-mal több szavazat, mint amit a Választási Iroda jelenlegi eredményei alapján Karácsony Gergely kapott.
Címlapon: Demszky Gábor korábbi fõpolgármester és Karácsony Gergely akkori közös ellenzéki fõpolgármester-jelölt Budapest, 2019. október 6-án, Rajk László építész búcsúztatásán a Kerepesi temetőben.
Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Facebook-posztjában azonban Karácsony Gergely egyértelművé teszi, hogy “az összes választókorú budapestire vetítve” szavaztak rá a legtöbben. Ez azért fontos kiegészítés, mivel az elmúlt harminc évben a budapesti lakosság folyamatosan csökken: míg a Demszky-korszakban 1,5 és 1,4 millió között mozgott a választókorú állampolgárok száma, addig Tarlós István főpolgármestersége idején ez a szám 1,4 millió körül volt, 2024-ben pedig már csak 1 323 millióan vonulhattak az urnákhoz.
Tehát ha szigorúan számszerűen nézzük, minél korábbi évben indult valaki a főpolgármesteri tisztségért, annál több a potenciális választót és szavazatot érhetett el.
Az összes választókorú budapestire vetített arányhoz áttekintettük Budapest lakosságának alakulását az önkormányzati választások évében, majd elosztottuk a nyertes főpolgármesterekre leadott szavazatok számával.
Ezzel több mint 2 százalékponttal előzte saját tavalyi eredményét Tarlós Istvánnal szemben. A legtöbb budapesti által támogatott Demszky Gáborra, csak a fővárosi lakosság 25,03 százaléka szavazott 1998-ban.
Kimagasló részvételi arány és rengeteg érvénytelen szavazat
Az idei főpolgármester-választás más szempontokból is rekordot döntött:
- Idén volt a legmagasabb a részvételi arány: a budapesti lakosság több mint 60 százaléka voksolt valamelyik jelöltre.
- Idén érkezett a legtöbb érvénytelen szavazat: 24592 darabot számolt össze a szavazóbizottság, tehát elveszett a fővárosi lakosság 1,86 százalékának a szavazata.
- Idén kapta a legtöbb szavazatot a kihívó: 371142-en szavaztak Vitézy Dávidra (ha az ő szavazatait is a teljes budapesti választókorú lakosságra vetítjük, őt a lakosság 28,04 százaléka támogatta).
Még nincs vége
A 324 szavazattal lemaradó Vitézy már a választás éjszakáján úgy nyilatkozott, hogy nem lehet eredményt hirdetni a főpolgármester-választáson és “szinte biztosan újraszámlálásra lesz szükség”. A folyamatot hivatalos úton is kezdeményezte és június 12-án a Nemzeti Választási Bizottság bejelentette, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat. Az LMP jelöltje szerdai sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy bizonyítékuk van rá, hogy 20 kerületben, 202 szavazókörben a szavazószámlálók tévesen nyilvánítottak érvénytelenné szavazatokat. Érvelésükben Szentkirályi visszalépésre hivatkoznak, szerintük sok olyan szavazat nem került be a számlálásba, amelyen Szentkirályi Alexandrára és Vitézy Dávidra egyaránt szavaztak, mivel csak alig látható, vékony vonallal húzták ki a visszalépő jelöltet. Az újraszámlálst a 444-en élőben lehet követni.
Vitézy Dávid sajtótájékoztatón mutatta be a bizonyítékait arra vonatkozóan, hogy miért kér újraszámolást
Fotó: Kovács Bendegúz / 444
A szerzőről

Barczikai Fanni
A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológus, az ELTE-BTK mesterszakos hallgatója. Az Achilles Data nemzetközi oknyomozó újságíró program díjazottja és a Pelikán Projekt okleveles újságírója. A Lakmusz csapatához 2024 márciusában csatlakozott.
Kövess minket
Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!
Ajánlott cikkeink

Nagyot megy a Facebookon egy téves kimutatás Orbán tusványosi beszédéről, pedig irtó könnyű lenne ellenőrizni

EU-s pénzek, felsőoktatás, világháború, migráció: Orbán öt állítását ellenőriztük a tusványosi beszédből
