Hogyan kerülhetjük el a gázai háborúval kapcsolatos félretájékoztatást?
Ezt a cikket 2023
októberében írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
Az Izrael és a Hamász közötti háború tökéletes körülményeket teremtett a hamis információk terjedéséhez az online térben. Mutatunk pár egyszerű módszert, amellyel ki lehet szűrni a félrevezető tartalmakat.
Az elmúlt évtizedben számos háborús konfliktust követhettünk a telefonunk képernyőjén, azonban azt is tapasztalhattuk, hogy ilyenkor a megfelelő tájékozódás is nehezebb: a konfliktusban álló felek háborúja a közösségi oldalakra is kiterjed, és a hírfogyasztók jelentős mennyiségű félretájékoztatással, dezinformációval találkoznak.
Csakúgy, mint a tavaly február óta tartó orosz-ukrán háború esetében , a most hétvégén kitört gázai-izraeli összecsapással kapcsolatban is sok hamis információ terjed online.
Az ilyen, nagy érdeklődést kiváltó eseményeknél erősebb médiatudatossággal és néhány konkrét – újságírók és tényellenőrzők által is használt – módszerrel ellenőrizhetjük egy-egy információ hitelességét.
Alex Mahadevan, az amerikai Poynter Intézet digitális médiatudatossággal foglalkozó kezdeményezésének, a MediaWise -nak az igazgatója egy cikkben gyűjtött össze néhány tippet, Ezeket foglaljuk most össze.
Mahadevan szerint, ha gyanús tartalommal találkozunk, három kérdést érdemes feltenni:
- Ki áll az információk mögött?
- Mi a bizonyíték?
- Mit mondanak más források?
(Ezeket kérdéseket a Stanford History Education Group gyűjtött össze egy, a tényellenőrök munkáját vizsgáló tanulmányában .)
1. Laterális olvasás
Az első kérdés megválaszolásához nyissunk meg néhány lapot a böngészőben, és kulcsszavas kereséssel gyűjtsünk minél több információt a bejegyzést közlő felhasználóról vagy internetes portálról. Ez a módszer az úgynevezett laterális olvasás , ami a Stanford kutatóinak tanulmánya szerint a forrásellenőrzés egyik leghatékonyabb módszere. Pontosabb képet kaphatunk az adott forrásról, ha azt vizsgáljuk meg, hogy milyen adatok találhatók róla más internetes oldalakon. Ezt a technikát kétféleképpen használhatjuk: egyrészt ellenőrizhetjük egy forrás hitelességét, másrészt feltérképezhetjük, hogy mit állítanak más források az adott témáról.
2. Szakértők hitelességének ellenőrzése
A közösségi oldalakon rengeteg önjelölt szakértő közöl tartalmakat a közel-keleti konfliktusról, ami felerősíti a médiazajt és megnehezíti a pontos tájékozódást. A szakértők hitelességét úgy tudjuk ellenőrizni, ha rákeresünk a nevükre, a szervezetre, amellyel kapcsolatban állnak, de ellenőrizhetjük a LinkedIn profiljukban feltüntetett információkat (például végzettség, korábbi és jelenlegi munkahelyek, stb.), és rákereshetünk a felhasználónevükre is. Ezek alapján az információk alapján már nagy valószínűséggel el lehet dönteni, hogy az illető valóban az adott téma szakértője-e vagy sem.
David Clinch médiaszakértő például összeállított egy hasznos listát , amelyen az Al-Jazeera angol kiadásának újságíróitól a Haaretz munkatársaiig több sok-sok lehetséges forrás szerepel.
3. Kattintáskorlátozás
Egy viszonylag egyszerű, de fontos tanács: sose elégedjünk meg azzal, hogy csak a kereséskor megjelenő első találatra kattintunk. Inkább vizsgáljuk meg, hogy a találati listában szerepelnek-e ismerős források, tényellenőrző oldalak. Ezt a módszert kattintáskorlátozásnak nevezik .
4. Fordított képkeresés
A konfliktussal kapcsolatban terjedő téves információk nagy része korábban készült videófelvételek és fotók, illetve félrevezető feliratokkal ellátott tartalmak formájában jelenik meg. Az ilyen jellegű félrevezető információkat legkönnyebben a fordított képkereséssel tudjuk kiszűrni.
A fordított képkereséshez töltsük le az ellenőrizni kívánt fényképet, vagy ha videót szeretnénk ellenőrizni, akkor készítsünk képernyőfotót. Ezt másoljuk be a Google Lens -be vagy a TinEye -ba. Ezek az alkalmazások megkeresik a kép vagy video forrását, amiből megtudhatjuk, hogy hol és mikor jelent meg először az adott kép vagy videó az interneten. Vegyük például ezt a napokban gyorsan terjedő a félrevezető bejegyzést, amely azt állítja, hogy a Hamász magas rangú izraeli katonatiszteket tart fogva. Egy képernyőfotó segítségével megtalálhatjuk az orosz híroldalt , amely ugyanezt a videót tette közzé, de napokkal korábban. A felvételen Hegyi-Karabah három korábbi elnökének, Arajik Harutjunjan, Arkadi Ghukaszjan, Davit Ishkhanjan letartóztatása látható .
Mahadevan szerint a mesterséges intelligencia felpörgetheti a dezinformációs tartalmak terjedését , az izraeli eseményekkel kapcsolatban azonban egyelőre nem jelentek meg nagy számban MI-generált képek vagy -videók. A kutató szerint azonban érdemes figyelni, és minden esetben ellenőrizni a közösségi médiában terjedő fotókat és felvételeket.
+1. Nem muszáj megosztani
Mahdevan végül arra is felhívja a figyelmet, hogy a félretájékoztatás ellen azzal is tudunk tenni, ha mi magunk nem osztunk meg hamis információkat:
“Az Izrael és a Hamász között kirobbant háború felgyorsította a félrevezető információk terjedését és a hatókörüket is készélesítette – a felkavaró tartalmaknak, a mély politikai konfliktusnak (amelynek hatását az egész világon érezzük) valamint a rengeteg megbízhatatlan forrásnak köszönhetően. Fontos észben tartani, hogy nem kell semmilyen, a háborúval kapcsolatos tartalmat megosztani a közösségi médiában.”
Néhány példa
A Hamász Izrael ellen indított terrortámadását követően elárasztották a közösségimédia-felületeket a forrásmegjelölés nélküli videók és fotók, amelyekről a felhasználók azt állítják, hogy a konfliktuszónából származnak. A Wired.com cikke arra is rámutatott, hogy az X algoritmusa (amely a havi 8 dolláros, prémium előfizetéssel rendelkező felhasználók tartalmait sorolja előre), minden korábbinál nehezebbé teszi, hogy ezen a felületen megbízható információt lehessen találni a háborúval kapcsolatban.
A Reuters hírügynökség ebben a cikkben gyűjtött össze néhányat az online terjedő téves információkból.
- A zenei fesztiválra siklóernyővel érkező és ott vérengzésbe kezdő Hamász-terroristákról készült felvételen , amelyet rengetegen megosztottak az X-en, valójában egy egyiptomi katonai akadémia ejtőernyősei láthatók. (Ez az információ magyar nyelven is terjedt, az AFP közölt róla részletes tényellenőrzést.)
- Gyorsan terjedt egy másik videó is a Reim kibuc mellett rendezett zenei fesztiválról. A felvétel a közösségi oldalakon azzal az információval terejedt, hogy azon a terrortámadás első pillanatai láthatók, valójában azonban egy három nappal korábbi eseményen készültek, az amerikai énekes, Bruno Mars Tel Aviv-i koncertjén .
- A BBC Verify egyik újságírója pedig – több félrevezető tartalom mellett– arra is felhívta a figyelmet, hogy az X-en megjelent egy BBC ál-riporter is, aki a háborúval kapcsolatban terjesztett félrevezető információkat.
A háborúval kapcsolatos gyanús tartalmakkal találkoztál? Küldj egy linket a [email protected] email címre, és igyekszünk segíteni az ellenőrzésben.
Címlapkép: MOHAMMED ABED / AFP
A szerzőről

Totth Benedek
Ajánlott cikkeink

Argentin erdőtűz képeivel bizonygatja a Kurucinfó, hogy hatástalan Izrael légvédelme a Hezbollah ellen

Valós bizonyítékok nélkül állítja egy kormányközeli újság, hogy Soros és az Amnesty International fizeti a palesztinpárti tüntetőket az amerikai egyetemeken
