Miért lehet veszélyes Donald Trump tanácsa a terhes nőknek?

2025. október 20. 16:52


Az amerikai elnök – még saját egészségügyi minisztériumának is ellentmondva – lényegében ok-okozati összefüggést feltételezett a paracetamol és az autizmus között, és azt javasolta a nőknek, hogy a terhesség alatt ne szedjék a gyógyszert.

Szeptember 22-én Donald Trump amerikai elnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón összefüggésbe hozta a paracetamol hatóanyagú Tylenol láz- és fájdalomcsillapító gyógyszert, illetve a gyermekkori védőoltásokat az autizmus kialakulásával. A sajtótájékoztatón Trump mellett felszólalt Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter és az amerikai egészségügyi adminisztráció több vezetője is.

Trump azt mondta (4 perc, 10 másodperctől), az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) tájékoztatni fogja az orvosokat arról, hogy

„A Tylenol terhesség alatti szedése összefüggésbe hozható az autizmus jelentősen megnövekedett kockázatával. Tylenolt szedni tehát nem jó. Az FDA erősen ajánlja, hogy a nők a terhesség alatt ne szedjék a Tylenolt, kivéve, ha az orvosilag szükséges, például rendkívül magas láz esetén, amikor attól tartanak, hogy nem tudják maguktól leküzdeni (though it out).”

Bár a fenti idézetben Trump úgy javasolta a nőknek, hogy terhesen ne szedjék a paracetamol tartalmú gyógyszert, hogy hozzátette, „kivéve, ha orvosilag szükséges”, a sajtótájékoztató során körülbelül egy tucatszor e kikötés nélkül is elismételte, hogy „ne szedjenek Tylenolt”, sőt két alkalommal azt is állította, hogy „nincs hátránya” annak, ha nem szedik. Egy ponton pedig azt sugallta, hogy a paracetamol használata csak akkor javasolt, ha a terhes nő már életveszélyes állapotban van. „Ha már nem tudsz élni (if you can’t live), ha a láz annyira súlyos, akkor be kell venned, mert nincs alternatívája” – mondta az elnök.

Donald Trump amerikai elnök kérdésekre válaszol, miután bejelentést tett „az amerikai gyermekek számára jelentős orvosi és tudományos eredményekről” a Fehér Ház Roosevelt-termében 2025. szeptember 22-én Washingtonban.
Fotó: ANDREW HARNIK/Getty Images via AFP

A terhesség alatti paracetamol és a gyerek autizmusa közötti kapcsolatról a sajtótájékoztatón Marty Makary, az FDA vezetője Trumpnál is erősebben fogalmazott.

„Hogy a Harvard közegészségügyi karának dékánját idézzem, ok-okozati összefüggés van a születés előtti paracetamol-használat és a gyermek idegrendszeri fejlődési zavarai, az ADHD és az autizmus között”

– mondta Makary.

Trumpék állításai valójában szembemennek a tudományos konszenzussal, és túlmutatnak azon is, amit az amerikai egészségügyi minisztérium és az FDA hivatalosan kommunikált az ügyben.

Bár vannak tanulmányok, amelyek kapcsolatot feltételeznek a paracetamol terhesség alatti szedése és a gyerek autizmusa között, az ok-okozati összefüggést nem támasztották alá megbízható tudományos bizonyítékokkal. Több hatóság és tudományos szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a terhesség alatt kezeletlenül hagyott láznak és fájdalomnak súlyos következményei lehetnek a magzat egészségére nézve.

Cikkünk első felében azt mutatjuk be, hogyan reagáltak más országok egészségügyi hatóságai és az orvosi szervezetek Trump bejelentésére, miről tájékoztatta valójában az FDA és az amerikai egészségügyi minisztérium az orvosokat, és hogy mit kell tudni az állítólagos bizonyítékokról, amikkel az elnöki hivatal a paracetamol és az autizmus kapcsolatát próbálta alátámasztani.

Trump a sajtótájékoztatón konkrét számokat is mondott arról, szerinte mennyivel emelkedett az autizmussal élők száma néhány évtized alatt, továbbá azt állította, hogy a védőoltásokat és gyógyszereket kerülő amishok körében nem létezik az autizmus – ezzel indirekt módon az oltások és az autizmus között is összefüggést feltételezett. Cikkünk második felében ezeket a kijelentéseit vizsgáljuk.

Máshol nem változtatnak

Trump sajtótájékoztatójának másnapján az Egyesült Királyság Gyógyszer- és Egészségügyi Termékeket Szabályozó Ügynöksége és az Európai Gyógyszerügynökség is közleményt adott ki arról, hogy nem terveznek változtatni a paracetamollal kapcsolatos egészségügyi ajánlásaikon. Mindkét szervezet azt írta, hogy a terhes nők továbbra is használhatják a paracetamolt fájdalom- és lázcsillapításra, az eddig is érvényben lévő ajánlások szerint a lehető legalacsonyabb dózisban és a lehető legrövidebb ideig.

A brit ügynökség kijelentette, „nincs bizonyíték arra, hogy a paracetamol terhesség alatti szedése autizmust okoz a gyereknél”. Az európai hivatal arra emlékeztetett, hogy 2019-ben áttekintették a paracetamol és az idegrendszeri fejlődési zavarok lehetséges kapcsolatát vizsgáló tanulmányokat, és arra jutottak, hogy az eredmények nem egyértelműek, így a paracetamol és az autizmus közötti kapcsolatot nem lehetett megállapítani.

A magyar Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) is reagált.

„A paracetamol továbbra is biztonságos és hatékony terápiás szer a fájdalom és a láz kezelésére várandós nők esetében”

írták a 24 kérdésére. Hozzátették, hogy terhesség alatt minden esetben konzultálni kell egészségügyi szakemberrel, ha bármilyen gyógyszerrel kapcsolatban kérdés merül fel.

Az USA-ban számos orvosi, kutatói és autizmus-érdekképviseleti csoport elítélte Trump állításait.

„A tudomány világos: nincs összefüggés a paracetamol terhesség alatti szedése és a gyereknél kialakult autizmus között”

írta az Amerikai Szülész-Nőgyógyászok Testülete egy Facebook-posztban.

„Az ellentétes állítások ellenére a terhesség alatti paracetamol-használat és a gyermekeknél az autizmus, valamint a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) fokozott kockázata közötti lehetséges összefüggést sugalló meglévő kutatások alapos áttekintése nem állapított meg ok-okozati összefüggést”

– áll a Society for Maternal-Fetal Medicine (Anyai-Magzati Orvostudományi Társaság) nyilatkozatában.

Az Autizmuskutató Tudósok Koalíciója pedig nyilatkozatban jelentette ki, hogy „a hivatkozott adatok nem támasztják alá azt az állítást, hogy a Tylenol autizmust okoz”.

A sajtótájékoztatóra reagálva a paracetamol tartalmú Tylenol gyártója, a Kenvue azt közölte, hogy :

„független, megbízható tudományos kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a paracetamol szedése nem okoz autizmust. Határozottan ellenezzük az ezzel ellentétes állításokat, és erősen aggódunk az ezzel keletkezett kockázat miatt a várandós anyák és szülők egészségére nézve.”

Bár Trump azt állította, nincs hátránya annak, ha a terhes nők nem szednek Tylenolt, a fentebb idézett közlemények közül több is rámutat, hogy a kezeletlenül hagyott láz és fájdalom veszélyes lehet a magzatra.

Az Anyai-Magzati Orvostudományi Társaság ajánlása szerint például a terhesség alatti láz, különösen a terhesség első három hónapjában, növeli a vetélés, a koraszülés és a különböző születési rendellenességek kockázatát.

Számos ország orvosi szervezeteinek irányelvei között szerepel, hogy a paracetamol tartalmú gyógyszerek az elsődlegesek a terhesség alatti láz vagy fájdalom csillapítására. A brit gyógyszerügynökség közleménye kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a terhes nők ne válasszanak más, hasonló hatású szereket, például az ibuprofént, ami általánosságban nem ajánlott terhesség alatt.

Óvatosabb hivatalos lépések

Trump és Marty Makary sajtótájékoztatón hangoztatott állításai a paracetamol és az autizmus közötti ok-okozati összefüggésről jelentősen túlmutatnak az amerikai egészségügyi szervek hivatalos kommunikációján is.

Az amerikai Egészségügyi Minisztérium (HHS) közleményében például csupán a paracetamol és az autizmus közötti „lehetséges összefüggésről” írnak, és elismerik, hogy több ennek a feltételezésnek ellentmondó tanulmány semmilyen összefüggést nem mutatott ki a gyógyszer és az idegrendszeri fejlődési zavarok között. Az FDA közleményében pedig – saját igazgatójuk sajtótájékoztatón elmondott szavainak ellentmondva – az szerepel, hogy a paracetamol és az autizmus közötti ok-okozati összefüggés nem bizonyított.

A minisztérium és az FDA is kiemelte, hogy a kezeletlen láz veszélyes lehet a magzatra, ellentmondva Trump állításának, ami szerint nincs hátránya annak, ha a terhes nők nem szednek paracetamolt.

Az FDA orvosoknak szóló értesítésében – amiben szintén leírják, hogy a paracetamol és az autizmus közötti ok-okozati összefüggés nem bizonyított – az szerepel, hogy az orvosok vegyék fontolóra a paracetamol használatának minimalizálását a terhesség alatt alacsonyabb lázak esetén. Azt is kiemelik ugyanakkor, hogy a paracetamol jelenleg a legbiztonságosabb vény nélkül kapható lázcsillapító, és az orvosoknak ezt is mérlegelniük kell döntésük során.

Trumpék zajos bejelentései ellenére ezek a tanácsok nem térnek el érdemben az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásaitól.

Az EU-s ügynökség gyógyszerbiztonsági kockázatértékelő bizottsága 2019-es ajánlásában arra a következtetésre jutott, hogy a tanulmányok nem mutatnak egyértelmű bizonyítékot a paracetamol terhesség alatti szedése és a gyerek idegrenszeri fejlődési zavarai között. Azonban kimondták, hogy a paracetamolt tartalmazó gyógyszerek összefoglaló termékinformációját módosítani kell annak érdekében, hogy az tükrözze a tudományos ismeretek jelenlegi állását.

A termékenységre, terhességre és szoptatásra vonatkozó részben a változtatás óta az szerepel, hogy:

„A méhen belül paracetamolnak kitett gyermekek idegrendszeri fejlődését vizsgáló epidemiológiai tanulmányok nem egyértelmű eredményeket hoztak. Orvosilag szükséges esetben a paracetamol terhesség alatt is alkalmazható, azonban a lehető legkisebb hatékony adagban, a lehető legrövidebb ideig és a lehető legritkábban kell alkalmazni.”

Egy ennek az előírásnak megfelelő szöveg olvasható például a Magyarországon vény nélkül kapható, paracetamol tartalmú Rubophen betegtájékoztatójában.

Gyógyszertári automata robot a győri Szent György Patikában 2018. szeptember 11-én.
Gyógyszertári automata robot a győri Szent György Patikában 2018. szeptember 11-én.
Illusztráció: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Marty Makary, az FDA igazgatója a sajtótájékoztatón Trump mellett állva a Harvard közegészségügyi karának dékánjára hivatkozva mondta, hogy ok-okozati összefüggés van a paracetamol és az autizmus között. Mint arra a factcheck.org tényellenőrzése rámutatott, Andrea Baccarelli dékán valóban tett ilyen kijelentést 2023-ban, egy a Tylenol gyártója elleni kártérítési perben, ahol szakértőként hallgatták meg. A pert egyébként a gyógyszercég nyerte meg, a bíró Baccarelli tanúvallomását megbízhatatlannak ítélte. A New York Times szerint Baccarelli legalább 150 ezer dollárt kapott szakértői felszólalásáért.

Egy idén szeptember 22-én – tehát Trumpék sajtótájékoztatójának napján – kiadott közleményben már a dékán is óvatosabban fogalmazott. Az ok-okozati összefüggést csak lehetőségnek nevezte, aminek a megerősítéséhez további vizsgálatokra lenne szükség.

Tanulmányok útvesztője

A sajtótájékoztató napján a Fehér Ház közzétett egy „bizonyítéklistát” a terhesség alatti paracetamol-használat és az autizmus között összefüggést találó vizsgálatokról és áttekintő tanulmányokról. Valóban több vizsgálat talált statisztikai összefüggést, tehát arra az eredményre jutott, hogy a terhesség alatt paracetamolt használó (vagy több paracetamolt használó) anyák gyerekei között több az autista, mint a paracetamolt nem (vagy kevesebbet) használó anyák gyerekei között.

Ezek a tanulmányok azonban jellemzően nem állítják azt, hogy a statisztikai korreláció ok-okozati összefüggést jelent. A tanulmányok módszereit továbbá több kritika is érte.

A brit gyógyszerügynökség szerint például problematikus, hogy több tanulmány az anyák önbevallása alapján határozza meg a paracetamol-használatot, ami megbízhatatlan lehet. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a paracetamolt értelemszerűen azok az anyák szedik, akik terhességük alatt lázasak lesznek vagy fájdalmat élnek át – a paracetamol és az autizmus közötti összefüggést kimutató vizsgálatok pedig nem tudják kizárni, hogy az autizmus megnövekedett kockázatát esetleg éppen a láz vagy a fájdalom okozta.

Brian Lee, a Drexel Egyetem közegészségügyi karának epidemiológia professzora egy másik lehetséges torzító tényezőről beszélt a factcheck.org cikkében. Azok az anyák, akiknél eleve nagyobb az idegrendszeri fejlődési zavarok kialakulásának genetikai kockázata, terhességük alatt nagyobb eséllyel élnek át erős fájdalmat, akár fejfájást vagy migrént, így nagyobb valószínűséggel fordulnak a paracetamolhoz is. Elképzelhető, hogy a genetika egyszerre magyarázza a gyakoribb paracetamol-használatot és a gyerek megnövekedett autizmus-kockázatát, anélkül, hogy a paracetamol és az autizmus között összefüggés lenne.

Ezt a hipotézist erősíti, hogy egy 2024-es, testvérek elemzésével készült svédországi vizsgálat nem talált összefüggést a terhesség alatti paracetamol és az autizmus között. Vagyis ha a (nyilván változatlan genetikai állománnyal rendelkező) anya az egyik terhessége alatt szedett paracetamolt, a másik terhessége alatt pedig nem, az nem függött össze az autizmus kialakulásának valószínűségével a gyerekeinél.

Egy 2024-es áttekintő tanulmány szintén azt valószínűsítette, hogy a paracetamol és az autizmus között összefüggést kimutató vizsgálatok genetikai torzító tényezők hatását tükrözhetik. Az áttekintés arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség alatti paracetamol-szedés valószínűleg nem jár klinikailag jelentős kockázatnövekedéssel a gyermekkori ADHD vagy autizmus kialakulására.

A Fehér Ház listáján szereplő, a paracetamol és az autizmus között összefüggést kimutató tanulmányokról egyenként a következőket érdemes megjegyezni:

  • A Fehér Ház által hivatkozott 2019-es, a JAMA Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmánynak jelentős korlátai vannak. A kutatók összefüggést találtak az autizmus és az ADHD kialakulása, valamint a csecsemők köldökzsinórvérében található paracetamol mennyisége között. Viszont a köldökzsinórvérben található paracetamol csak a szülés időszakában jelzi a gyógyszer használatát, nem az egész terhesség alatt. Továbbá szokatlanok voltak a vizsgálat eredményei: mindegyik minta tartalmazott valamennyi paracetamolt, és a betegségek aránya is furcsán magas volt a gyerekeknél. Az egyik szerző egy későbbi sajtóközleményben rámutatott, hogy a tanulmány eredményei nem bizonyítják, hogy a Tylenol ADHD-t vagy autizmust okoz.
  • A listán szereplő másik megfigyeléses vizsgálat nem foglalkozott az autizmus kialakulásával, csak az ADHD-val. Arra jutottak a kutatók, hogy „a paracetamol terhesség alatti gyakori anyai használata összefüggésbe hozható a gyermekek figyelemhiányos/hiperaktivitási zavarával (ADHD)”. Azonban ehhez hozzátették, hogy „továbbra is fennállnak a figyelembe nem vett torzító tényezőkkel kapcsolatos aggályok”.
  • Egy 2022-es kanadai tanulmányt is idéz a Fehér Ház, ami 393 újszülöttnél mérte meg a paracetamol-szintet a mekóniumban (magzatszurok, újszülöttek székletanyaga), és arra jutott, hogy a terhesség alatti paracetamol-használat születési súlycsökkenést okoz és növeli a koraszülés kockázatát. Az elnöki hivatal mindezt úgy interpretálta, hogy „a tudósok olyan biológiai mechanizmusokat tártak fel, amelyek összekapcsolják a terhesség alatti paracetamol-kitettséget az agy fejlődésének megváltozásával és a kedvezőtlen születési kimenetelekkel.” Ennek a tanulmánynak a konklúziójában is szerepel, hogy nem zárható ki, hogy más, nem mért tényezők befolyásolták az eredményt, ugyanakkor a szerzők szerint indokolt további kutatásokat végezni a paracetamol lehetséges káros hatásainak feltárására.
  • A Mount Sinai new-yorki orvostudományi központ – Andrea Baccarelli már emlegetett harvardi dékán közreműködésével készült – 2025-ös áttekintő tanulmánya is szerepel a Fehér Ház listáján, ebben szintén arról írnak a kutatók, hogy a paracetamol kapcsolatban állhat az autizmus és az ADHD megnövekedett kockázatával. Azonban nem javasolják, hogy a terhes nők orvosi konzultáció nélkül leálljanak a gyógyszerrel, és megemlítik a kezeletlen láz és fájdalom veszélyeit is. „Nem tudunk választ adni az ok-okozati összefüggés kérdésére – ezt nagyon fontos tisztázni” – mondta Dr. Diddier Prada, a tanulmány egy másik szerzője és a Mt. Sinai epidemiológusa a New York Times-nak.
  • Végül „egy nemzetközi konszenzusos nyilatkozatot” vett elő a Fehér Ház, ami óvatosságra int, azt ajánlja, hogy a terhes nők csökkentsék minimálisra a paracetamol használatát, és a legkisebb még hatékony adagot szedjék be. A nyilatkozat, amit 91 tudós és egészségügyi szakember írt alá, nem jelenti ki, hogy ok-okozati kapcsolat van az idegrendszeri rendellenességek és a terhesség során szedett paracetamol között, továbbá azt se tanácsolja, hogy egyáltalán ne szedjék a terhes nők a gyógyszert. Mindössze annyit mond a nyilatkozat, hogy csak akkor szedjék, amikor ez orvosilag indokolt, ez pedig, mint láttuk, egy alapvető, a brit és európai gyógyszerügynökségek által is elfogadott állítás.

Oltások és autizmus

A sajtó főként a paracetamolról megfogalmazott állításokra fókuszált, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy Trump a sajtótájékoztatón egy régóta terjedő megalapozatlan teóriára is ráerősített a gyermekkori védőoltások és az autizmus kapcsolatáról. Az amerikai elnök azt állította, hogy az autista gyerekek száma néhány évtized alatt a sokszorosára nőtt, és azt is mondta, hogy a védőoltásokat elutasító amishoknál nem létezik az autizmus. Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter hozzátette, hogy a védőoltások és az autizmus lehetséges kapcsolatát vizsgáló kutatásokat korábban aktívan elnyomták.

Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter kérdésekre válaszol, miután bejelentést tett az „amerikai gyermekek számára fontos orvosi és tudományos eredményekről” a Fehér Ház Roosevelt-termében 2025. szeptember 22-én Washingtonban.
Fotó: ANDREW HARNIK/Getty Images via AFP

Az autizmus és a védőoltások kapcsolata egy régóta ismert oltásellenes toposz, azonban, ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, a témában készült kutatások nem találtak ilyen összefüggést.

Az általános teórián belül Trump két konkrét állítását az autista gyerekek számáról és az amishokról érdemes közelebbről is megvizsgálni.

1. Egyre több az autista gyerek?

„Az autizmus robbanásszerű terjedése a történelem egyik legriasztóbb közegészségügyi fejleménye” – mondta Trump a beszédében, hozzátéve, hogy régen 20 ezerből egy, pár évtizede (vagy ahogy egy másik ponton fogalmazott, 18 éve) 10 ezerből egy, most pedig 31-ből egy gyereknek van autizmusa.

Az autizmussal diagnosztizáltak száma valóban emelkedett az elmúlt évtizedekben, az Egyesült Államokban és Magyarországon is.

Azonban Trump számai pontatlanok.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) becslése szerint 2000-ben az Egyesült Államokban körülbelül minden 150. gyermek volt autista, nem pedig minden 10 ezredik, ahogy Trump állította. Több évtizeddel ezelőtt, az 1960-as és 70-es években, az autizmus szűk definícióját alkalmazó korai tanulmányok becslései szerint az arány körülbelül 10 ezer gyermekből 1 és 5 között volt - emelte ki a Factcheck.org. A friss CDC-adatot (minden 31.) azért is félrevezető összehasonlítani a régi becsléssel, mert a számok nem az egész országra vonatkoznak, hanem csak bizonyos adatfelvételi helyszínek arányait tükrözik, ezek a helyszínek ráadásul az évek során változtak.

Kennedy is ráerősített Trumpra: az autizmust „járványnak” nevezte, és azt mondta, képtelenségnek tartja azt az elképzelést, hogy az autizmus magasabb jelentett aránya nagyrészt a változó diagnosztikai kritériumoknak és a jobb felismerésnek köszönhető.

Pedig a tudományos közmegegyezés szerint az autizmussal diagnosztizáltak számának növekedése jelentős részben a társadalmi tudatosság emelkedésének és az állapot tágabb meghatározásának tudható be.

Dr. Stefanik Krisztina pszichológus és egyetemi docens, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar vezető kutatója és az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport tagja egy korábbi cikkünkhöz készült interjú során azt mondta a Lakmusznak, hogy:

„A növekedés hátterében elsősorban az autizmussal kapcsolatos tudás fejlődése, az autizmus fogalmának és diagnosztikus kritériumainak változása/tágulása, a megbízhatóbb és finomabb diagnosztikus módszerek állnak. Mindezek mellett azonban nem zárható ki, hogy a genetikai állományra, valamint a méhen belüli idegrendszeri fejlődésre ható egyes környezeti tényezők is hozzájárulnak az előfordulási gyakoriság növekedéséhez”

2. Az amishok és az autizmus

„Azt mondhatom, hogy vannak olyan embercsoportok, akik nem oltatják be magukat és nem szednek gyógyszert, és náluk nincs autizmus”

– mondta Trump, majd kijelentette, hogy az amishok körében gyakorlatilag nincs autizmus.

A tradicionális anabaptista keresztény nézeteket valló amish emberek általában elszigetelt közösségekben élnek, elutasítják a modern élet számos velejáróját, többek között a nyugati orvoslást és annak gyógyszereit.

Amish emberek lovaskocsiaik mellett, Pennsylvania középső részén, az Egyesült Államokban, 2017. április 30-án.
Fotó: VOLKAN FURUNCU/Anadolu via AFP

Az amish közösségekben kevés tanulmány készült az autizmus előfordulásáról, és nincs olyan vizsgálat, ami alátámasztaná, hogy a modern orvoslás, így a védőoltások elutasítása és az autizmus előfordulásának mértéke között kapcsolat van az amishoknál.

Az sem igaz, hogy az amishok teljesen elutasítják a vakcinákat: egy 2017-es tanulmány például egy észak-ohiói amish közösséget vizsgált, és megállapította, hogy a megkérdezett szülők elmondása szerint 98 százalékuk teljesen vagy részlegesen beoltatta a gyermekeit (58 százalék teljesen). Egy másik, 2011-es, szintén önbevallásos tanulmány szerint a megkérdezett szülők 85 százaléka legalább egy oltást beadatott egyik gyermekének.

„Szerintem nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy az amishok között ne lennének autisták” – nyilatkozta Eva Loth, a King's College London kognitív idegtudományi professzora a BBC Verify-nak. „A kérdés az, hogy hány népességi tanulmányt végeztek az amishokkal? És az amishok hajlamosak-e diagnózist kérni? Számos oka lehet annak, hogy a bejelentett számok alacsonyak, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyen esetek” – tette hozzá.

Egy 2010-es tanulmányban egy genetikai kutatás megállapította, hogy az autizmus körülbelül 271 amish gyermek közül egynél fordult elő. A kutatás során 1899 gyermeket vizsgáltak meg két nagy amish közösségben, Ohióban és Indianában.

„Megkérdeztünk néhány amish embert, hogy van-e autizmus a közösségben” - írta Braxton Mitchell epidemiológus, a Marylandi Egyetem Amish Kutató Klinikájának társelnöke az AFP-nek. „A válasz igen, vannak, de nem tudjuk, hogy mennyien.”

Alycia Halladay, az Autism Science Foundation tudományos igazgatója egyetértett azzal, hogy az amish közösségekben „minden bizonnyal előfordul az autizmus”. A kutató arról beszélt az AFP-nek, hogy az amishok körében előfordul a vérfertőzés, így alapvetően magasabb a genetikai rendellenességek aránya, „amelyek közül néhány autizmushoz vezet”.

(Címlapi kép forrása: Andrew Harnik/Getty Images/AFP)

A szerzőről

Dezső Annamari

Dezső Annamari

2024-től a Lakmusz gyakornoka, majd újságírója. Egyetemi tanulmányait az ELTE szociológia alapszakán, majd az ELTE kommunikáció- és médiatudomány mesterszakán végezte. Az Achilles Data nemzetközi oknyomozó újságíró program nyertes csapatának tagja.

Kövess minket

Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kéthetente csütörtökön küldjük neked a legfontosabb cikkeinket, kiegészítve újságíróink személyes ajánlásaival: érdekességek, programok, podcastok, könyvek, filmek. Ha szeretnél képben lenni a legfrissebb dezinformációs trendekkel, iratkozz fel a Lakmusz hírlevelére!

A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.
Bővebb információkért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat!