Kiderült, hogy a könyv szerzője olyanokat is forrásaként idézett, akikkel soha nem beszélt, majd azt is bevallotta, nem esküdne meg a Bibliára, hogy valóban több mint kétszáz olasz gazdag orvlövész-turista fizetett azért, hogy civileket öljön Szarajevó ostroma alatt. Pedig éppen ez könyve fő állítása.

A „szarajevói emberszafarik” története több mint 30 éve kering a nyilvánosságban. Eszerint Szarajevó majdnem négy évig tartó ostroma alatt nemcsak a (boszniai) szerb és egyéb nemzetiségű önkéntes mesterlövészek vadásztak a város lakóira, hanem gazdag külföldiek is, akik a „hétvégi mulatság” megszervezéséért és a lelőtt áldozatok – akár csak az elejtett állatok – után rengeteg pénzt fizettek a bosnyákokat támadó szerbeknek.

A hátborzongató történettel könyvek, dokumentumfilmek, cikkek sora foglalkozott az elmúlt 30 évben, de egyértelmű bizonyítékot senki sem tudott eddig felmutatni arra, hogy a „hétvégi orvlövészek” sztorija nem csupán városi legenda.

Ezért is számított szenzációnak, amikor az olasz író, Ezio Gavazzeni 2025 novemberében előállt azzal, hogy feljelentést tett a hétvégi orvlövészek ügyében a milánói ügyészségen, ami ezért nyomozást indított. Gavazzeni azt állította, hogy tanúvallomásokat és bizonyítékokat szerzett arról, hogy több mint 200 olasz és legalább ugyanannyi más nemzetiségű, nem szerb állampolgár fizetett azért, hogy kedvtelésből Szarajevó civil lakosságára lövöldözhessen.

Gavazzeni az ügyészségnek átadott bizonyítékaiból könyvet írt, ami Hétvégi orvlövészek (eredeti címe: I cecchini del weekend) címmel jelent meg 2026 márciusában. A könyv „megbízható forrásokat”, „korábban nem kihallgatott tanúk vallomásait” ígéri az olvasónak, és határozottan kijelenti: „semmi kétség” nem fér ahhoz, hogy az 1990-es években a nyugati gazdagok úgy jártak hétvégente Szarajevóba lövöldözni, mintha egy afrikai szafarira utaztak volna.

A könyv nyáron megjelent magyarul is, a június végi könyvbemutatón maga a szerző is részt vett, a magyar sajtóban is számos interjú készült vele, és hosszú cikkekben számoltak be Gavazzeni felfedezéseiről.

Idén júliusban aztán megjelent egy hosszú cikk a Balkan Insighton – majd pár napra rá egy másik egy Németországban élő bosnyák újságírótól –, amik rávilágítottak Gavazzeni könyvének hibáira és ellentmondásaira.

A Balkan Insightnak Gavazzeni két névvel idézett forrása elmondta, erősen kétlik, hogy a könyvben szereplő számok igazak lehetnek. Végül Gavazzeni maga is elismerte, hogy a számai nem biztos, hogy pontosak.

Gavazzeni könyvét mi is elolvastuk, megnéztük a szafariról szóló 2022-es dokumentumfilmet, megvizsgáltuk közelebbről a könyv ellentmondásait szétszálazó cikkeket, beszéltünk azok szerzőivel és egy bosnyák politológussal. Az általunk megkérdezett szakértők nem vitatják, hogy külföldi orvlövészek vadásztak a szarajevóiakra, de Gavazzeni állításaiban és szavahihetőségében kételkednek.

A Szarajevó szafari története

Miután 1992-ben Bosznia-Hercegovina kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától, elkezdődött a boszniai háború. A boszniai szerbek létre akarták hozni a boszniai Szerb Köztársaságot, ezért 1992 áprilisában bekerítették Szarajevót és megkezdődött a modern hadviselés történetének leghosszabb fővárosi ostroma: 1425 napig, 1996 februárjáig tartott. Az ostrom alatt több mint tízezren vesztették életüket, sokan az orvlövészek miatt, akik többek között a Szarajevót körülvevő hegyes-dombos részekről lőtték a civileket.

Arról, hogy az orvlövészek között voltak külföldiek, például olaszok is, akik ráadásul fizettek azért, hogy lőhessenek, először 1995 márciusában írt a Corriere della Sera olasz lap, amit aztán átvett a szarajevói Oslobodjenje napilap is. Ezt a Népek Állandó Törvényszéke előtt megszólaló két szarajevói menekült tanúvallomására alapozták. (A civil, jogi végrehajtó hatalommal nem rendelkező, úgynevezett véleménytörvényszéket 1979-ben hozták létre Bolognában, a célja, hogy fényt derítsen emberi jogi jogsértésekre. Egyfajta véleményformáló, nyomásgyakorló, kiegészítő törvényszékként működik olyan esetekben, amikor nincs olyan nemzetközi bíróság, ami kivizsgálná az ügyeket és igazságot szolgáltatna.) A törvényszék a szóban forgó ügyről készített egy jelentést, abba azonban nem került bele az információ, mert nem találtak elég bizonyítékot arra, hogy valóban megtörtént.

Bár Szarajevó ostromát és a boszniai háborút rengeteg külföldi tudósító követte, az emberszafariról jó ideig nem lehetett hallani. Az 1993-ban az ENSZ által létrehozott, a Jugoszlávia területén elkövetett súlyos bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (angolul International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, ICTY) előtt több ezer tanú tett vallomást, ezekben mindössze kétszer említették a szafarit. (A Törvényszék összesen 161 személy ellen emelt vádat, és 2017-ig működött.)

2003-ban egy szerb származású kanadai állampolgárról azt mondták, hogy azért ment Bosznia-Hercegovinába, hogy emberekre vadásszon. Arról azonban nem volt szó, hogy ezért fizetett volna, ő egyértelműen harcolni ment Bosznia-Hercegovinába, a boszniai szerb hadsereg Fehér Farkasok (szerbül Beli vukovi) nevű elit egységének volt a tagja. 2007-ben pedig az amerikai John Jordan, aki Szarajevó ostroma alatt a városban volt önkéntes tűzoltóként, arról beszélt a törvényszék előtt, hogy látott olyan „turistákat”, akik szerinte lövöldözni jöttek Szarajevóba, de azt is hozzátette, hogy egyiket sem látta lőni, csak azt, hogy fegyver volt náluk és az orvlövészek közkedvelt állásai körül mászkáltak.

A téma 2022-ben bukkant fel újra, amikor a szlovén rendező, Miran Zupanič Szarajevó Szafari című dokumentumfilmjét bemutatták Szarajevóban egy nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. A filmben megszólal egy férfi és egy nő, akiknek egy orvlövész lőtte le az egyéves kislányát, de az nem derül ki, hogy az orvlövész ki lehetett, szerb volt-e vagy külföldi. Beszél egy szlovén férfi is, aki azt mondja magáról, hogy egy külföldi titkosszolgálat embereként volt jelen Szarajevóban – az ő alakja el van sötétítve, a hangja el van torzítva a filmben. És szintén megszólal egy Edin Subašić nevű bosnyák férfi, aki a háború alatt katonai hírszerző volt. Subašić a filmben arról beszél, hogy 1993-ban olvasott egy jelentést egy elfogott szerb önkéntes harcos kihallgatásáról, ami szerint a szerb katona azt állította, hogy együtt utazott egy buszon öt külföldivel, köztük három olasszal, akiknél „vadászfelszerelés” volt, és akik szegényes angolsággal arról beszéltek neki, hogy nem nekik fizettek, hanem ők fizettek azért, hogy Szarajevóba jöhessenek. Subašić szerint erre akkor felhívták az olasz titkosszolgálat figyelmét, akik intézkedtek és „megállították a forgalmat”, jelentsen az bármit.

Ezio Gavazzeni elmondása szerint már az 1995-ös híreket is olvasta a hétvégi orvlövészekről, a téma már akkor felkeltett az érdeklődését, el is kezdett egy thrillert írni a hírek alapján, amit hamar félbehagyott, mert úgy érezte, túl keveset tud a történetről. A korábban főként fikciót és útikönyveket író Gavazzeni a 2022-es dokumentumfilm után vetette bele magát ismét az emberszafarik történetébe, felvette a kapcsolatot a filmben szereplő Subašić-csal, aki könyvének egyik fő forrása lett.

Ellentmondások, túlzó számok

Gavazzeni könyvében azt állítja, hogy legalább 4-500 olyan külföldi gazdag férfi fordult meg Szarajevóban az ostrom alatt, köztük nagyjából 230 olasz, akik fizettek a szerbeknek azért, hogy civilekre lőhessenek a bosnyák fővárosban. A szerző arról is ír, hogy a hétvégi kiruccanásokat hogyan szervezték meg: főként Észak-Olaszországból indultak útnak a gazdag vadászok pénteken, többnyire repülővel érkeztek Szerbiába, onnan pedig szárazföldön Szarajevó felé vették az irányt. Szombaton a boszniai szerbek kivitték őket terepre, a „turisták” lövöldözhettek a szarajevói civilekre, majd vasárnap már otthon is voltak.

Gavazzeni részletesen beszámol a pénzmozgások lehetséges útvonalairól és az áldozatok „árlistájáról” is: azt állítja, hogy a gyerekekért kellett a legtöbbet fizetni, aztán jöttek a terhes nők, a fiatal nők, majd a férfiak és az idősek, akiket akár ingyen is le lehetett lőni. A trófeák ebben az esetben nem az áldozatok voltak, hanem a töltényhüvelyek, amiket különböző színűre festettek az áldozatok után.

És hogy mindezt mire alapozza? Főként hipotézisekre, anonim forrásokra, akik közül kivétel nélkül mindenki másod- vagy harmadkézből értesült a szafariról, valamit látott vagy hallott valaki mástól. Mutatunk három példát Gavazzeni forrásaira:

Az anonim források mellett két olyan névvel szereplő forrás van a könyvben, akik érdemben mondanak valamit a szafarikról: az egyik a szlovén dokumentumfilmben is szereplő Edin Subašić, a másik Michael Giffoni olasz diplomata, aki 1994 októberében érkezett Szarajevóba, az olasz különleges diplomáciai delegáció helyettes vezetőjeként.

Csakhogy utóbbival Gavazzeni sosem találkozott, vele személyesen interjút nem készített, csak más interjúkból használta fel Giffoni szavait.

Ezt a Balkan Insightnak megerősítette Giffoni is. Az olasz diplomata elmondta, hogy az őt érintő részek nem mindegyike egyezik meg a valósággal, például nem volt jelen azon az 1993 végén létrejött találkozón a bosnyákok és az olasz titkosszolgálat között, amiről Subašić beszélt Gavazzeninek, hiszen akkor még nem is volt Bosznia-Hercegovinában. Amikor a Balkan Insight újságírója rákérdezett Gavazzeninél, hogyan oldaná fel a két forrás állításában rejlő ellentmondást, az író annyit felelt, hogy az biztosan „a visszaemlékezésből adódik”, majd elismerte, hogy nem vetette össze egymással a két állítást.

Subašić és Giffoni a Balkan Insightnak azt is elmondta, hogy Gavazzeni számai a valóságtól elrugaszkodottak, erősen túlzónak találják, hogy több száz külföldi orvlövész ment volna szervezetten Szarajevóba. Amikor ezzel szembesítették Gavazzenit, úgy reagált, hogy „ő csak azt állítja, amit a forrásai mondtak neki”, de azért hozzátette, hogy

„nem esküdne meg a Bibliára, hogy valóban 230 olasz és nagyjából ugyanennyi más nyugati országból érkező” orvlövész fordult meg Szarajevóban.

Arra a kérdésre, hogyan bízzanak az olvasók az anonim forrásaiban, ha a névvel szereplő forrásai is ellentmondanak egymásnak és maguk is kételkednek abban, amit Gavazzeni állít, az író annyit válaszolt: „Mindent megtettünk, amit lehetett.”

Erős kételyek

A Balkan Insight mellett a Németországban élő bosnyák újságíró, Krsto Lazarević is hosszú cikkben reflektált Gavazzeni könyvére. A már említett ellentmondások és túlzó számok mellett Lazarević olyan hibákra is felhívja a figyelmet, mint hogy Gavazzeni egyik forrása arról beszél, hogy az apja azért szerelt le a boszniai háború előtt a jugoszláv hadseregben, mert „a jugoszláv gyalogságot kellett volna vezetnie Norilskben, de nem akarta”. Ahogy azt Lazarević írja: Norilsk nevű település a balkáni országokban nincs, a város Oroszországban van (2400 kilométerre az északi sarktól).

Lazarević azt is nehezményezi, hogy Gavazzeni sosem járt Bosznia-Hercegovinában, a szarajevói embervadászatról szóló könyvéhez egyszer sem utazott el a bosnyák fővárosba.

„Elég furcsának találom, hogy egy olasz író, aki korábban fikciót és útikönyveket írt, aki sosem járt Szarajevóban és nem beszél bosnyákul bizonyítékokat talált arra, amit 30 év alatt egyetlen helyi újságíró vagy külföldi tudósító sem tudott bizonyítani”

– mondta el Lazarević a Lakmusz kérdésére, majd hozzátette, erősen kételkedik Gavazzeni szavaiban, az általa talált bizonyítékokat nem találja elég szilárdnak.

Ugyanezt mondta Tommaso Siviero Szarajevóban élő olasz újságíró, a Balkan Insight-cikk egyik szerzője, aki már 2022-ben, a szlovén dokumentumfilm megjelenése után foglalkozni kezdett a történettel, de mivel nem talált elég bizonyítékot, ejtette a témát.

„Amikor megjelent Gavazzeni könyve, gondoltam, fel kellene venni a fonalat ismét, hátha csak elkerülte valami fontos a figyelmünket. Arra a két emberre fókuszáltunk, akik névvel szerepelnek Gavazzeni könyvében és ténylegesen ismerik a jelenséget. Megkerestük őket, beszéltünk velük és számos más forrással is, és hamar világossá vált, hogy Gavazzeni történetében rengeteg az ellentmondás. Amikor rákérdeztem ezekre nála, be kellett ismernie, hogy nem ellenőrzött minden a könyvbe bekerülő információt”

– mondta el Siviero a Lakmusznak.

Lazarević és Siviero nem abban kételkedik, hogy jártak hétvégi orvlövészek Szarajevóban, el tudják képzelni, hogy volt, aki fizetett azért a szerbeknek, hogy bosnyák civilekre lőjön. Ahogy Gavazzeni saját forrásai, Subašić és Giffoni, úgy a két idézett újságíró is a több százas számot és a magasfokú szervezettséget vonja kétségbe.

„Ha csak két ember is volt, aki fizetett azért, hogy a szarajevóiakra célozhasson, már az is szörnyű. Az ügyészségnek ezt fel kell derítenie és ha lehet, el kell kapni és meg kell büntetni a bűnösöket”

– mondta Siviero.

Hamis remény

Gavazzeni még a könyve megjelenése előtt, 2025 novemberében feljelentést tett a milánói ügyészségen, állítása szerint a könyv megírásához használt anyagokat és bizonyítékokat átadta az ügyészségnek, a Balkan Insightnak pedig azt mondta, forrásai hetven százaléka tett tanúvallomást az ügyben. A nyomozás azóta is folyik. Idén februárban egy 80 éves olasz férfi után kezdtek nyomozni, aki korábban Észak-Olaszországban teherautó sofőrként dolgozott; júniusban pedig egy 66 éves genovai származású férfinél tartottak házkutatást, akit korábban ki is hallgattak. A házkutatást azért rendelték el, mert a férfi korábbi élettársa tanúvallomásában azt mondta: „a férfinak rémálmai vannak attól, amit állítólag 30 évvel ezelőtt tett”. Júniusban a Reuters-nek „az ügyre rálátó forrás” azt mondta,

az ügyészségnek jelenleg nincsenek konkrét bizonyítékai a Szarajevó szafarival kapcsolatban, amit eddig találtak, az nem elég ahhoz, hogy bármelyik gyanúsítottat bíróság elé állítsák.

Közben Ausztriában és Belgiumban is nyomozni kezdett az ügyészség, de idén október közepén az osztrák ügyészség megszüntette a nyomozást, mert nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy a két osztrák állampolgár, aki után nyomoztak, részt vett volna az emberszafariban.

Siviero, a Balkan Insight-cikk egyik szerzője szerint fontos hangsúlyozni, hogy az ügyészségi nyomozás annyit jelent, hogy felmerült a gyanú, hogy valami történhetett, de amíg az ügy nem kerül a bíróság elé, nem lehet semmi biztosat mondani. Azt, hogy az ügyészségi nyomozás miatt sokan tényként kezelik a hétvégi orvlövészek történetét, rendkívül károsnak tartja.

„Szarajevó még mindig masszív PTSD-ben szenved a közelmúlt tragikus eseményei miatt. Amikor elindult az ügyészségi nyomozás és megjelent Gavazzeni könyve, hónapokig semmi másról nem tudtak az emberek beszélni. A háborús történeteket nagyon óvatosan kell kezelni, megalapozott bizonyítékok nélkül nem szabad semmi konkrétumot kijelenteni. Ezek a történetek újra és újra traumatizálják a túlélőket és hamis reményt adhatnak nekik”

– mondta Siviero.

Egyetért ezzel Krsto Lazarević, a Gavazzeni könyvét kritizáló másik cikk szerzője is, aki azt is problémának tartja, hogy a boszniai háborúban és Szarajevó ostroma alatt elkövetett megannyi háborús bűn helyett egy egyelőre megalapozatlan történetről beszélünk, ami elviszi a fókuszt ezekről az ügyekről: „Nem arról beszélünk, amiről kellene.”

Damir Kapidžić, a Szarajevói Egyetem Politikatudományi Karának professzora a Lakmusznak azt mondta: amellett, hogy Gavazzeni számaiban erősen kételkedik, a külföldi orvlövészek történetét elképzelhetőnek tartja. Abban egyetért Sivieroval, hogy amíg nincsenek egyértelmű bizonyítékok, óvatosan kell a témához nyúlni. Szerinte az ilyen történeteket a politikusok és a nacionalista csoportok is könnyen felhasználhatják.

„Az emberszafari története ráerősít az áldozatszerepre, ami egyébként is a bosnyák identitás szerves részét képezi. Rájátszik a bosnyák nacionalisták szerbek elleni gyűlöletére, és visszarántja az embereket a tragikus múltba, az áldozatszerepbe, amiben már nem feltétlenül akarnak lenni.”

Mit mond a magyar kiadó?

A Gavazzeni könyvében megjelenő kételyekről és ellentmondásokról megkérdeztük a magyar könyvet megjelentető Jaffa Kiadót is. Dudich Ákos, a kiadó sajtósa és jogbeszerzője azt írta a Lakmusznak, hogy „mivel Ezio Gavazzeni könyve már megjelent külföldön, a mi feladatunk a professzionális fordítás és a méltó külcsín biztosítása volt. Még ha akartunk volna, se változtathattunk volna a tartalmon. Minket erre szerződés kötelez minden egyes külföldi könyv magyar kiadása kapcsán.”

Dudich azt is elmondta, hogy az első cikkek, amik a szerző szavahihetőségét feszegették augusztusban, a magyar könyv megjelenése után jutottak el hozzájuk.

„A külföldi kiadó küldte meg őket nekünk, illetve a szerző válaszát is ezekre a cikkekre. Ezeknek a kezelése az eredeti kiadó és a szerző feladata, ahogy azt ők meg is tették.”

Dudich hozzátette: „Egy ilyen aktuális, kortárs történelemmel foglalkozó kötet esetében normális, hogy polémia alakul ki körülötte, elhangzanak pro és kontra vélemények. Ezt természetesnek tartjuk, és nem tartjuk szükségesnek a részünkről, hogy beleszálljunk a vitába.”

Címlapi kép: Két nő sétál a Mesterlövészek sugárútja (Sniper Alley) névre keresztelt úton Szarajevóban, 1993. augusztus 24-én. A falon olvasható felirat jelentése: „Üdv a pokolban!” Fotó: Gabriel Bouys / AFP