Valóban azért függesztettek fel egy szerb dzsúdóst, mert keresztet vetett egy mérkőzés előtt?
2024. október 7. 13:13
Ezt a cikket 2024
októberében írtuk.
A benne lévő
információk azóta elavulhattak.
Ezt állítja több kormánypárti sajtóban megjelent cikk, jó néhány Facebook-poszt és az érintett cselgáncsozó, Nemanja Majdov is. A hivatalos dokumentumok szerint azonban a vallási jelkép használata csak egy indok volt a sok közül.
„Elképesztő: felfüggesztették a szerb cselgáncsozót, mert keresztet mert vetni”
– ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Mandineren szeptember 22-én. Az írás szerint a szerb dzsúdóst, Nemanja Majdovot öt hónapra felfüggesztette a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF), mert megsértette a szervezet vallási kódexét azzal, hogy a párizsi olimpián a tatamira lépés előtt keresztet vetett.
A Mandiner cikkét átvette a szegedma.hu és a mindenszo.hu is, néhány nappal korábban pedig írt róla az Index , az elemi.hu és a ma7.sk is. A hír a Facebookon is terjedni kezdett , többen azzal a kommenttel osztották meg , hogy: „Nőverésért aranyérem, keresztért eltiltás… Párizs, 2024.” A Modern Apokrif hírlevelének szerzője pedig egyenesen a „sátánizmus propagandájának” nevezi az olimpiát és arról írt, hogy a szerb sportoló „keresztény hite miatt szenved üldöztetést”.
Az IJF döntéséről Nemanja Majdov is posztolt a Facebook-oldalán , ahol kiemelte, hogy a felfüggesztés oka egyértelműen az, hogy keresztet vetett a mérkőzés előtt, ezzel pedig megsértette a szövetség szabályzatát. A posztban arról írt hosszan, hogy tette miatt nem kíván bocsánatot kérni, és büszke arra, hogy „számára az Úr áll az első helyen.”
Majdov az egyik kommentben megosztotta az IJF döntésének egy részletét is , amelyben arra hivatkoznak, hogy „egyértelmű vallási jelzést tett, mielőtt belépett volna a játéktérre.”
A teljes dokumentum azonban mást is mond.
A szövetség hivatalos döntése szerint az IJF nem csupán azért függesztette fel Nemanja Majdovot, mert keresztet vetett tatamira lépés előtt, hanem két másik ponton is megszegte a szövetség szabályzatát: amikor a verseny végén megtagadta a meghajlást, és amikor a játéktéren levette az övét.
A szerb sportolót ráadásul már korábban (2018-ban és 2022-ben) is figyelmeztette a szövetség az etikai kódex megsértése miatt.
A felfüggesztés okai
Azt, hogy Majdov valóban keresztet vetett a mérkőzés előtt videón is megörökítették , és maga a sportoló is elismerte. A Nemzetközi Judo Szövetség honlapján található hivatalos dokumentumokból azonban más is kiderül.
Az IJF fegyelmi bizottsága idén augusztus 31-én hozott döntést a szerb sportoló 140 napos felfüggesztéséről . Az indoklásban a bizottság kiemeli , hogy három problémát is találtak Majdov viselkedésében:
- egyértelmű vallási jelzést tett, amikor bevonult a játéktérre,
- elutasította az ellenfél előtti meghajlást a mérkőzés végén,
- elkezdte levenni a judo felszerelését, miközben ment le a pályáról.
Azzal, hogy a sportoló keresztet vetett és nem hajolt meg, megsértette az IJF etikai kódexének 3-as cikkelyét, mely szerint:
„A meghajlás ceremóniáját az IJF Oktatási Bizottsága dolgozta ki. Ezt pontosan be kell tartani. A meghajlásokat, különös tekintettel a küzdelem elején az ellenfél előtti meghajlásra, szigorúan tiszteletben kell tartani.”
Ahogy azt is rögzíti a kódex, hogy a játék végén „megengedhető”, hogy a versenytársak gratuláljanak egymásnak vagy elnézést kérjenek a mérkőzés alatt tett esetleges kellemetlen mozdulatok miatt.

A szövetség etikai kódexe tartalmaz egy „mások iránti tisztelet” című részt is, melyben felszólítják a sportolókat, hogy:
„A küzdelem előtt, alatt vagy után, illetve a hivatalos ceremónia alatt ne mutassanak semmilyen tárgyat, jelet, ne tegyenek vallási gesztusokat vagy bármilyen hivalkodó mozdulatot.”

Azzal, hogy Majdov már a játéktéren levette a sportfelszerelésének bizonyos darabjait (egészen pontosan az övét), az IJF sport és szervezeti szabályzatának 8.6-os cikkelyét sértette meg. A szabályzat kimondja, hogy:
„A sportolóknak a judogit [a dzsúdóban viselt ruházat, amely nadrágból, kabátból, övből és papucsból áll] megfelelő módon viselve kell a játéktérre lépniük, és úgy is kell azt elhagyni. A ruházat egyik részét sem szabad eltávolítani, ahogy hozzáadni sem lehet semmilyen ruhadarabot vagy kiegészítőt (sapkát, napszemüveget stb.), amíg a sportoló el nem hagyja a játékteret és az ún. vegyes zónát.”

A fegyelmi bizottság Majdovnak megadta a lehetőséget, hogy elismerje a vádat vagy védekező nyilatkozatot tegyen. A sportoló egy hosszú levélben fejtette ki lényegében ugyanazt, amit a Facebook-oldalára is írt: keresztényként nőtt fel, a vallás és az Isten fontos szerepet játszik az életében, és azzal, hogy keresztet vetett, nem akart megsérteni senkit, tiszteletben tartja mások vallását. Majd azt is hozzátette, hogy a párizsi olimpia megnyitóját keresztényként rendkívül zavarónak, kontrollvesztettnek és sátáninak találta.
A bizottság a döntés meghozatalakor figyelembe vette a leírtakat és azt is, hogy Majdovot korábban már kétszer is figyelmeztetniük kellett az IJF etikai kódexének megsértése miatt: 2018 áprilisában és 2022 februárjában. A bizottság indoklásában azt nem fejti ki, hogy ekkor mi történt pontosan, csak azt írják, hogy a sportoló mindkét alkalommal az IFJ sport és szervezeti szabályzatában leírtakkal ellentétes magatartást tanúsított. Azt viszont megjegyzik , hogy Majdov egyik alkalommal sem vitatta a figyelmeztetésben leírtakat, így „nem helytálló az az állítása, hogy nem tudott arról a szabályról, amely tiltja bármilyen vallási, politikai, etnikai vagy egyéb jelzés megjelenítését a játéktéren.” Ebből tehát az következik, hogy a korábbi figyelmeztetéseket is a mostanihoz hasonló okok miatt kapta a sportoló.
A második alkalommal ráadásul levélben szólították fel, hogy:
„Az IFJ etikai kódexének jövőbeni megsértése esetén a szövetség fegyelmi eljárást fog indítani.”
Mindennek fényében a bizottság úgy vélte, hogy mivel „a dzsúdó egyik fő jellemzője, ami megkülönbözteti más sportágaktól, az a tisztelethez való ragaszkodás valamint a tatamin való helyes és önuralomra törekvő viselkedés”, 140 napra felfüggesztik a szerb sportolót.
Mindezt a szövetség egy állásfoglalásban is megismételte, miután „a nyilvánosságban számos hamis állítás és téves információ” keringett az esetről. Kérdéseinkkel mi is megkerestük az IJF-et, de kommunikációs igazgatójuk csupán annyit írt, hogy hivatkozzunk a hivatalos állásfoglalásra.
A grúz MythDetector tényellenőrzésében ugyanarra jutott, mint mi: Majdovot két korábbi írásbeli figyelmeztetés és az IJF szabályzatának többszöri megszegése után függesztették fel. A lap még 2019-ben egy hasonló eset miatt kereste meg a szövetséget, akik akkor azt válaszolták, hogy
a szabály nemcsak a keresztvetésre és a keresztény jelképekre, hanem minden vallási jelzésre vonatkozik. Ha egy sportoló megszegi a szabályt, először figyelmeztetést kap, ha a szabályszegés többször megismétlődik, akkor az ügyet a fegyelmi bizottság elé viszik.
Korábban is előfordult
Az IJF fegyelmi bizottságának döntéseit átnézve két további olyan esetet találtunk, amelynek során az adott sportolót azért büntették meg, mert keresztet vetett.
Mindkét esetben többszöri szabályszegés és írásbeli figyelmeztetések után hívták össze a fegyelmi bizottságot, és a végső döntés pénzbüntetés lett, nem felfüggesztés.
- 2019-ben az orosz Robert Mshvidobadze ügyét tárgyalta a bizottság , miután 2018 decemberében a Guangzhouban rendezett tornán vetett keresztet. A sportoló hasonlóan cselekedett két korábbi versenyen, Budapesten és Bakuban is, ezekért írásbeli figyelmeztetést is kapott. Az orosz versenyző azt közölte az IJF-fel, hogy az, hogy keresztet vet mérkőzés előtt, egy „automatikus gesztus”, és nem akart „hivalkodó mozdulatokat” tenni, a jövőben pedig mindent megtesz azért, hogy ez ne forduljon elő ismét. A bizottság végül ezer dollár büntetést szabott ki rá.
- 2024 augusztusában pedig a grúz Lasha Bekauri ügye került a fegyelmi bizottság elé , szintén a párizsi olimpia egyik meccse miatt, ahol a grúz versenyző keresztet vetett a pályára lépés előtt. Bekaurit ugyanezért a cselekedetért már 2022 októberében is figyelmeztették, akkor a Taskentben rendezett világbajnokság egyik meccse előtt tett a sportoló „egyértelmű vallási jelzést.” A grúz versenyző levélben fejezte ki sajnálatát az eset miatt és arra hivatkozott, hogy az olimpián felfokozott érzelmi állapotban volt. A bizottság őt 325 euróra büntette.
Címlapi kép: Nemanja Majdov a 2023-as dzsúdó Európa-bajnokságon a dél-franciaországi Montpellier-ben. Fotó: Sylvain THOMAS / AFP
A szerzőről
Fülöp Zsófia
2023 májusától a Lakmusz újságírója, korábban 9 évig a Magyar Narancsnál dolgozott, főként egészségügyről, szociális ügyekről és marginalizált csoportokról írt. Az oxfordi Reuters Institute ösztöndíjasaként a romák médiareprezentációját kutatta.
Kövess minket
Ne maradj le egy anyagunkról sem, kövess minket máshol is!
