Így ellenőrizheted a helyi lapok politikai hátterét: a pécsi példa

Kisebb helyi lapoknál fokozott problémát jelenthet annak megállapítása, hogy melyik újság működik pártoktól függetlenül, és melyik áll valamilyen politikai erő befolyása alatt. Pécs példáján keresztül mutatjuk be, mire érdemes figyelni egy információforrás hátterének ellenőrzésekor.

Szerző: Dezső Annamari

Független vidéki sajtóról ritkán lehet hallani a mai magyar közéletben. Ez annak fényében nem meglepő, hogy mára a teljes megyei laphálózat kormányközeli kezekbe került, az önkormányzati finanszírozású média pedig hagyományosan elfogult a helyben épp hatalmon lévők iránt. Helyi szinten az olvasónak is nehezebb dolga van, amikor azt szeretné megtudni, hogy kötődik-e valamelyik párthoz egy újság, hiszen a kisebb lapok tulajdonosi hátteréről ritkábban ír az országos média.

Ebben a cikkben Pécs médiahelyzetét vázoljuk fel hat helyi, online hírportálon keresztül a kampányidőszakban publikált cikkeik, hirdetéseik és tulajdonosi hátterük elemzésével.

Olyan módszerek, eszközök és adatbázisok használatát is bemutatjuk , amelyek segíthetnek eldönteni, hogy hiteles forrás-e egy adott helyi sajtóorgánum.

Pécs és sajtója

Vizsgálatunk a következő pécsi kötődésű online hírportálokat fedte le: BAMA, BaHír, PécsAktuál, Pécsi Stop, PécsMa, SzabadPécs.

  • Megnéztük a hírportálok tulajdonosi hátterét és történetét.
  • Feldolgoztuk a május 1. és 15. között elindított a Facebook- és Instagram- hirdetéseiket a Meta hirdetéstára (Ad Library) segítségével.
  • A hirdetéseket és a promotált cikkek tartalmát is megvizsgáltuk.

Az elemzés háttereként érdemes felidézni, hogy Pécs önkormányzati politikája fordulatot vett, amikor Péterffy Attila ellenzéki polgármesterjelölt nyerte a 2019-es polgármester-választást. Előtte 10 évig Páva Zsolt volt a polgármester a Fidesz színeiben. Péterffy az idei választáson újraindul, fideszes kihívója Páva helyett ezúttal Csizmadia Péter lesz.

A választás.hu adatai szerint a június 9-i önkormányzati választáson összesen hat polgármesterjelölt és 105 önkormányzati képviselőjelölt indul a 17 választókerületből álló városban.

BAMA: legtöbb hirdetési pénz, kormányközeli háttér

A BAMA (azaz Baranya Vármegyei Hírportál, a Dunántúli Napló napilap online csatornája) kiadója 18 másik regionális hírportálhoz hasonlóan a kormányközeli Mediaworks Hungary Zrt. A többek között az Origót és a Magyar Nemzetet is kiadó Mediaworks tulajdonosa 2018 óta a fideszes médiaholding, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA).

Habár a BAMA Komló, Mohács, Szigetvár és Siklós híreivel is foglalkozik, egyértelműen Pécs áll érdeklődésének középpontjában. A lap impresszuma a Mediaworks termékeire jellemző módon hiányos, csak a főszerkesztő nevét tüntetik fel, az újságírókét nem.

A vizsgált lapok közül a BAMA hirdetett a legtöbbet Facebookon és Instagramon a május 1. és 15. közötti időszakban. Összesen 42 hirdetést indított a hírportál, és magasan a legtöbb pénzt költötte: két hét alatt közel egymillió forintért hirdetett a BAMA a Mediaworks finanszírozásával a Meta felületein.

A legtöbbet, posztonként 100-150 ezer forintot a lapot általánosságban népszerűsítő hirdetésekre költötték. A többi, darabonként jellemzően 25-30 ezer forintért futtatott hirdetés nagyrészt a helyi politikával foglalkozik.

A város jelenleg regnáló ellenzéki polgármesteréről, Péterffy Attiláról csak negatív tartalmú cikkeket hirdetett a BAMA.

Például ezeket:

Péterffy fideszes kihívója, Csizmadia Péter ezzel szemben pozitív fényben tűnik fel a hirdetett cikkekben:

BaHír: erős LMP-s kötődés, a pártról szóló hírek túlsúlyával

A BaHír kiadója az újság impresszuma szerint a Zöld Baranya Egyesület, amely több szálon kötődik az LMP-hez.

Az egyesület elnöke, Buczkó Réka a júniusi önkormányzati választáson az LMP színeiben indul Budapest 13. kerületében egyéni képviselőjelöltként, és a párt kerületi kompenzációs listáján is szerepel.

A Zöld Baranya Egyesület és Buczkó közös tulajdonában áll a Zöld Baranya Kft., amelynek 2020 novemberétől 2023 decemberéig Angyal Károly Tibor volt az ügyvezetője. Angyal az LMP elnökségi titkára és a párt weboldalának a felelős kiadója, továbbá szintén indul képviselőjelöltként a 13. kerületben, és Buczkóéhoz hasonlóan az LMP kompenzációs listájára is felkerült a neve. A Zöld Baranya Egyesület civil szervezetek névjegyzékében közzétett beszámolóiból kiderül, hogy Angyal 2020 és 2022 között 430 ezer forintot adományozott az egyesületnek.

A BaHír oldalán támogatóként szerepel az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány. A Zöld Baranya Egyesület beszámolóiból azt is megtudhatjuk, hogy 2020 és 2022 között évente átlagosan 8,6 millió forintot kapott az egyesület a „Baranya megyei hírportál elindítása és működtetése„ című pályázat keretében az Ökopolisztól. 2022-ben emellett Pécs városától is kaptak egy félmillió forintos támogatást vitaverseny szervezésére.

Forrás: Civil Szervezetek Névjegyzéke

A BaHír adta fel a vizsgált pécsi lapok közül a második legtöbb hirdetést a Meta felületein május 1. és 15. között. 24 hirdetett tartalma volt ebben a két hétben a hírportálnak, ezek terjesztésére 73 800 forintot költöttek. Ez arányaiban sokkal alacsonyabb, mint a BAMA kiadásai. Míg a megyei portál átlagosan 23 700 forintot fordított egy poszt hirdetésére, a BaHír a sok hirdetett tartalma ellenére hirdetésenként csak 3000 forintot költött.

A BaHír hirdetett tartalmai közül kilenc, a hirdetések 37 százaléka az LMP-ről vagy a párthoz kapcsolódó politikusokról szólt.

Ezeknek a hirdetett cikkeknek a borítóképei sokszor választási plakátoknak is elmennének, például Ungár Péterről, Kanász-Nagy Mátéról vagy Vitézy Dávidról.

A portál pécsi fókusza ellenére a BaHír hirdetései sokszor országos vagy fővárosi témákat érintenek. A vizsgált időszakban négy hirdetett poszt szólt Ungár Péterről,az LMP társelnökéről. Ezekben jellemzően összefoglalják, amit a politikus mondott vagy posztolt:

Továbbá három alkalommal is hirdettek az LMP főpolgármester-jelöltjeként induló Vitézy Dávidról szóló cikket a hírportál:

A BaHír oldalán megfigyelhető, hogy az LMP-nek van egy valószínűleg fix hirdetési helye, az általunk végignézett cikkeknél a lead mellett bal oldalon minden esetben volt egy LMP-reklám, amin Vitézy Dávid és Ungár Péter szerepel, a hirdetésre kattintva pedig egy kampánycsapatot toborzó LMP-s oldalra jutunk:

forrás: bahír.hu

Pécs Aktuál: kormányközeli munkatársak

A Pécs Aktuál egy viszonylag friss újság a pécsi médiapalettán, 2020-ban alapították. A lapot kiadó P1 Media Group Zrt. tulajdonosa Fodor-Petrov József, aki a sajtóban elérhető információk alapján a ‘90-es évek első felében fideszes önkormányzati képviselőként dolgozott Békéscsabán.

Fodor-Petrov alapítványa, a Magyar Garabonciás Alapítvány 2021-ben 15 millió forintot kapott médiavásárlásokra (többek között a Pécs Aktuál oldalán történő hirdetésre) a Miniszterelnökség által támogatott, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által működtetett Városi Civil Alaptól - írta 2022-es cikkében az Átlátszó.

A Pécs Aktuál egyik munkatársának, Kapitány Gergelynek is vannak kormányközeli kapcsolatai: a Média 1 írta meg róla, hogy megfordult Szegeden a KESMA-hoz tartozó SzegedMa hírportálnál, korábban pedig Pécsen Páva Zsolt, fideszes polgármesterjelölt kommunikációs munkatársa volt.

A Pécs Aktuál négy hirdetéssel két cikket promotált májusban a Facebookon. Mind a négy hirdetést május 14-én indították, és összesen 25 ezer és 28 ezer forint közötti összeget költöttek rájuk (posztonként 4 és 9 ezer forint közötti összeget).

Az egyik hirdetett cikk Kiderült: családi ismerős ügyészek jártak volna el a pécsi alpolgármester necces ügyében címmel futott. Ebben egy Ruzsa Csaba alpolgármestert érintő büntetőeljárás fejleményéről írnak. A némileg sugalmazó cím ellenére a fejlemény annyi, hogy az ügyet áthelyezték egy másik megyébe és főügyészségre, mivel Ruzsa egy hozzátartozója személyes ismeretségben áll pécsi ügyészekkel.

A másik hirdetett tartalom szintén egy feljelentésről szól, ebben az esetben Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő jelentette fel Péterffy Attilát „hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt”, gyalogosátkelőhelyek szerinte eltúlzott árára hivatkozva.

Pécsi Stop: MSZP-s tulajdonosi hátszéllel

A Pécsi Stop online hírportálra az elmúlt időszakban többször is felfigyelt az országos média, például amikor 2023 nyarán a Tranzit fesztiválon kérdezték a szintén pécsi kötésű Trombitás Kristófot a náci karlendítéséről.

A pécsi lap főszerkesztője Wirth Zoltán, aki emellett a Hírklikk online hírportálnál is betölti a főszerkesztői pozíciót, és mindkét újság kiadójának, az MSH Média Kft.-nek a tulajdonosa. Ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, Wirth több szálon is kötődik az MSZP-hez: 2002 után a szocialista pártigazgató mellett dolgozott és miniszteri tanácsadó is volt, médiás karrierje során pedig a Puch László érdekeltségébe tartozó egykori Stop.hu hírportálért is felelt. A Stop.hu-ról ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy pártoktól közvetlenül nem kapott anyagi támogatást.

A Pécsi Stop négy hirdetést indított a Facebookon a vizsgált időszakban, összesen 145 ezer forintért.

Ezek közül kettő a Volvo-gateként elhíresült pécsi üggyel foglalkozik.

Az egyik hirdetés egy újságcikkhez vezet, amely a fideszes pécsi polgármesterjelölt esetleges felelősségére koncentrálva dolgozza fel a témát Csizmadia Péter felelőssége is felmerülhet Pécs legnagyobb korrupciós ügyében címmel. A másik szokatlan módon nem saját weboldalra vagy közösségimédia-felületre mutat, hanem a Pécsi Stop újságírójának, Bogos Csabának a YouTube csatornájára visz, egy majdnem 20 perces videóra, amelyben Bogos a Volvo ügyet foglalja össze. A videót tíz nap alatt 120 ezren tekintették meg.

A maradék két hirdetés közül az egyik a Pécsi Stop A pécsi Fidesz szerint mindenki hazaáruló, aki nem fideszes című írására vezet, a másikban pedig egy videót osztanak meg a pécsi közgyűlésről.

PécsMa: az (éppen aktuális) önkormányzat lapja

A PécsMa kiadója a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. önkormányzati cég. Ebből adódik, hogy miután 2019-ben leváltotta a fideszes városvezetést az ellenzék, megváltozott a lap hangvétele: korábban a város fideszes vezetőinek álláspontja volt előtérben, 2019-től inkább az ellenzéki narratíva erősödött.

Az önkormányzati kötődésű lap eddig egy hirdetést indított a hónapban, május 14-én a pécsi közgyűlés közvetítéséről, 10 és 15 ezer forint közötti összegért.

A közgyűlésen elhangzottakból azt emelték ki a címben, hogy Határidő előtt visszafizette Pécs a Fidesz-hitelt.

A cikk a közgyűlés leiratát és történéseit tartalmazza, de a hirdetéshez csatolt rövid ajánló a hitel határidőnél korábban történő visszautalását és a hitelmentesség megünneplésére szolgáló május 17-ei, ingyenes Quimby koncert hírét emelte ki.

SzabadPécs: kis szerkesztőség, független források

SzabadPécs története 2017-ben indult, amikor a Dunántúli Napló három egykori munkatársa a Mediaworks tulajdonosváltása után új lapot indított. A SzabadPécs jelenleg egy kisebb, kétfős szerkesztőséggel, vendégszerzőkkel kiegészülve működő lap, kiadója a Freedom Media PR és Kommunikációs Nonprofit Kft. (a lap felelős szerkesztője és a cég tulajdonosa is Babos Attila).

A hat vizsgált lap közül a SzabadPécs az egyetlen, amelyről nem merült fel olyan információ (és mi sem találtunk ilyet), ami politikai párthoz kötné az oldalt. A Freedom Media Kft. idén januárban 4 millió forintot nyert az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Szabad Média pályázatán a Szabad Pécs támogatására (ugyanezen a pályázaton a Lakmusz kiadója, a Magyar Jeti Zrt. is kapott támogatást a 444 és a Qubit kiadványokra).

A SzabadPécs oldala eddig nem hirdetett májusban, utoljára februárban volt két darab Facebook-hirdetésük összesen 11 ezer forintért. Ezek egyike sem aktuálpolitikával foglalkozott: az egyik hirdetett cikket a lap egy volt munkatársa írta arról, hogy miért döntött a külföldre költözés mellett - ennek a politikai tartalma annyi, hogy a döntésében a hazai politika helyzete is közrejátszott. A másik cikk egy pécsi férfiről szól, aki autógumikat vágott ki késsel.

Tippek egy helyi újság ellenőrzésére

A helyi lapok esetében még nehezebb dolgunk van megállapítani, hogy hiteles forrásnak számítanak-e és függetlenek-e politikai pártoktól, hiszen gyakran kisebb lapokról van szó, így tulajdonosi hátterükről nem feltétlenül cikkezik az országos média. Néhány módszer azonban ilyenkor is a segítségünkre lehet, mi is ezeket alkalmaztuk a cikk írása során.

Ezeket a módszereket bármely város helyi lapjainál alkalmazni lehet, így bárkinek segíthetnek pontosabb képet kapni a lokális médiahelyzetről.

Az impresszumban (általában) több fontos adat is szerepel az újságról és annak kiadójáról. Megtudhatjuk, ki a lap főszerkesztője, és hogy rajta kívül kik dolgoznak még az újságnál. Azt is fel kell tüntetniük az újságoknak, hogy ki adja ki a lapot, ki a tulajdonos. Ezekből az adatokból egy kereséssel sokszor ki lehet deríteni, milyen háttérrel rendelkeznek a tulajdonosok és a vezető beosztású alkalmazottak.

Egy másik eszköz a cégadatok megtekintése, erre különböző weboldalak állnak rendelkezésre (például az Opten és a Nemzeti Cégtár, illetve az Igazságügyi Minisztérium online is elérhető céginformációs szolgálata). Ezeken a felületeken a cég tulajdonosait ellenőrizhetjük, illetve a bevétel mértékéről és a kapcsolódó cégekről is tájékozódhatunk. A kiadó cég hátteréből és vezetőségéből könnyen ki lehet deríteni, hogy kapcsolódik-e valamelyik párthoz a kiadvány, és esetenként a vizsgált lap pénzügyi forrásairól is információkat szerezhetünk a cégadatokból kiindulva.

Amennyiben alapítvány vagy civil egyesület a kiadó, érdemes megtekinteni a civil szervezetek névjegyzékében található adatokat és letölthető dokumentumokat.

Mindemellett a cikkek tartalma és a hirdetésre kiválasztott anyagok jellege is sokat elmond egy újság beállítottságáról. Érdemes ellenőrizni, hogy megjelölik-e forrásaikat, és ha igen, akkor mennyire megbízható forrásokra támaszkodnak. A hirdetésekből pedig látszik, hogy az aktuálisan közérdekű, helyi ügyekről szóló tartalmaikat népszerűsítik ilyen formában, vagy inkább egy adott témára, pártra fókuszálnak.

A közösségimédia hirdetéseket legegyszerűbben a Meta Ad Library oldalán tudjuk ellenőrizni, ahol a Facebook- és az Instagram-hirdetések részleteiről találunk információkat. A keresés menetét a cikkben szereplő újságok közül a legtöbbet hirdető portál, a BAMA adatain keresztül mutatjuk be.

Erre a linkre kattintva írhatjuk be a keresett oldalt, esetünkben a bama.hu-t.

Forrás: Meta Ad Library

Ezt követően a hirdetéstár kiadja az oldal által hirdetett posztokat - ezeket szűrhetjük nyelv, platform, médiatípus, elérhetőség és dátum szerint. Miután kiválasztunk egy posztot, amit szeretnénk részletesebben megnézni, ezt megtehetjük ‘A hirdetés adatainak megjelenítése’ gombbal.

Forrás: Meta Ad Library

Erre kattintva megnézhetjük, hogy ki fizette a hirdetést (a BAMA esetében a Mediaworks Hungary Zrt.), mennyi pénzt költöttek a hirdetésre (a példának vett cikkre 25 és 30 ezer forint közötti összeget fordítottak) és ez hány emberhez jutott el (a példa bejegyzés 10 és 15 ezer felhasználó feedjében tűnt fel).

Forrás: Meta Ad Library

(Címlapi illusztráció: Szulágyi Réka)

Lakmusz